Egyre több érintetlen autó kerül elő az ország rejtett zugaiból, hihetetlen, de vannak pár ezer kilométeres futással letámasztott veterán korú darabok. Most egy Wartburg 1.3-as bukkant fel a használt autók között, gyakorlatilag bejáratósnak számító kilométerrel. 

7635 kilométert futott, 1990-ben gyártották, 2010-2018 között egy centit sem tett meg, mert ekkor a forgalomból kivonva állt. Minden porcikája eredeti, és végig fűtött garázsban töltötte az éveket, tehát a rozsdától sem kell tartani. 

Gyűjtőknek valódi álom, kérdés, hogy vannak-e olyan Wartburg-fanatikusok, akik rászánnak 1,8 millió forintot egy kései, már négyütemű motorral gyártott Wartburg típusra. Mert tény, hogy állapota egyedülálló, de az autó maga kevésbé érdekes, aki hobbiautót keres, az már pár százezerért talál használható darabot kellő nosztalgiafaktorral. 

Egy gyűjtői Wartburg bukkant fel Budapesten, ára tükrözi az állapotát 1Egy gyűjtői Wartburg bukkant fel Budapesten, ára tükrözi az állapotát 2Egy gyűjtői Wartburg bukkant fel Budapesten, ára tükrözi az állapotát 3Egy gyűjtői Wartburg bukkant fel Budapesten, ára tükrözi az állapotát 4Egy gyűjtői Wartburg bukkant fel Budapesten, ára tükrözi az állapotát 5

Wartburg 1.3

1989. október 12-én hagyta el a futószalagot az első négyütemű motorral szerelt Wartburg 353. Típusjelzését Wartburg 1.3-ra módosították, ami utal a hengerek térfogatára. Az eisenachi gyár nem saját fejlesztésű négyütemű motorját építette a Wartburgokba, hanem a VW-tól megvett licenc alapján gyártotta azt.