Ez Kína legveszélyesebb útja, főleg ha az ember egy kilencszáz lóerő feletti driftszörnnyel megy végig rajta, végig gumit égetve, keresztben. Nekünk ez a felállás borítékolná a csúf véget, de Ken Block lábában, fejében, és kezében annyi kilinccsel előre megtett kilométer van már, hogy ezt a kihívást is rutinosan teljesítette. 

A 99 komoly kanyart számláló Tianmen hegyi útja “A mennyek kapuja” lábánál ér véget, innen indul egy 999 fokból álló lépcsősor, amit nemrég a Range Rover használt fel némi hírverésre.

Hiába, ennyire fontos piac a kínai, már nem a nyugati ikonjaival próbálják meghódítani őket, hanem saját, nemzeti büszkeségeikkel reklámoznak a cégek. Hogy ettől kilőnek-e a Ford eladásai, azt nem tudjuk, annyi biztos, hogy a látvány zseniális, ezek a sallang nélküli, csak a vezetésre, a motorhangra koncentráló Ken Block videók kellettek már a mozis, hollywoodi hatású Gymkhanák után.