Alig néhány éve volt, hogy az E30-as BMW-k – tehát a második generációs 3-asok – jutottak el a játszósautó szerepéig. Ez a korszak bizony, hogy nyomot hagyott az állományon, és azok a példányok, melyek túlélték a hókocsizást, most egyre többet érnek. Itt van például ez a szürke metál 325i, melyet közel 20 millió forintnak megfelelő angol fontért vihetnek haza.

1991-es az autó és kevesebb mint 11 ezer kilométert futott. Ennek megfelelő az állapota is, szinte újnak hat. Nem bántak szűkmarkúan az extrákkal sem. A szürke metál fényezés mellé M Tech csomagot kértek, mely sportosabb lökhárítókat és hátsó szárnyat, valamint 15 milliméteres ültetést is hozott. Így azért jobban mutat a pókhálós BBS felniken. Az igazi jóság azonban a sperrdiffi a hátsó tengelyen.

20 millióért már új autót lehet venni. Vagy ezt! 2

Közel 170 lóerős a 2,5 literes, sorhatos a gépháztető alatt, amivel a polgári modellek között a legizmosabb. A tökéletes állapot és a kupé karosszéria megteszi hatását, ez az E30-as már egész biztosan gyűjtői darab lesz. A BMW 1982 és 1994 között több mint 2,3 millió E30-ast gyártott, mégis ritkaság egy ilyen példány.

20 millióért már új autót lehet venni. Vagy ezt! 3