Minden idők egyik legszebb BMW kupéjának tartják az 1968-tól gyártott E9-est, melynek formáját Wilhelm Hofmeister rajzolta, a karosszéria pedig az osnabrücki Karmann-nál készült. Az Európai Túraautó Bajnokságban szép sikereket ért el, ehhez azonban szükség volt egy homologizációs példányra, mely az utcára vitte a versenytechnikát. Ez lett a 3.0 CSL, melyből 1265 darab készült.

Bár a CSL úgy néz ki, mintha egy szárnyas E9-es lenne, ennél jóval többet tettek a bajorok annak érdekében, hogy jó versenygép legyen belőle. Vékonyabb lemezből van a karosszériája, alumíniumötvözetből készültek az ajtók, a csomagtér és a gépháztető, Perspex oldalablakokat kapott és a kárpitok egy részétől is megszabadultak, valamint kidobták belőle a zajszigetelést is.

Zöldben is mesés a BMW legszebb kupéja 2

Hogy a 3 liter feletti kategóriában tudjon versenyezni, ezért a motort 3003 köbcentisre reszelték, majd később 3153 köbcentire. A 3,2 literes, sorhatos motor 5600-as fordulaton adja le 203 lóerős teljesítményét, mellé 4200-tól van 286 Nm nyomatéka. 1973-ban homologizálták a végső változatot, ám a hatalmas hátsó szárny illegális volt Németországban, ezért ezt nem szerelték rá a gyárban, csak betették a csomagtartóba. Mindenki használja saját felelősségre!

Zöldben is mesés a BMW legszebb kupéja 3

57 készült az utolsó szériából és csupán négyet fényeztek a Taiga Green Metallic nevű zöld árnyalatra. Sajnos nem mindenki értékelte ezt a különlegességet. Előző tulajdonosa például fehér színűnek vette és korábban a motorját is felfúrták. Rengeteg munka van abban, hogy most eredeti állapotában, 14 colos Alpina felniken gurul a 3.0 CSL. Az autóra közel 80 millió forintnak megfelelő volt a legmagasabb licit.

Zöldben is mesés a BMW legszebb kupéja 4

Forrás: Bring A Trailer
Kapcsolódó címkék: 3.0 csl BMW bmw e9 kupé veterán