575 lóerős a Jaguar F-Type legizmosabb változata és előre nem igazán lehet rá panasz, hiszen a kompresszoros V8-as motorral szerelt sportkocsi 3,5 másodperc alatt futja a 100-at és akár 322 km/órával is száguldhat. Ezzel azonban nem mindenki lehet elégedett, ráadásul még csak nem is limitált példányszámban készül, ezért bárkinek lehet. Ez nem fordulhat elő a Lister által tuningolt F-Type-pal, melyből csak 10 darab készül.

Közel 50 millió forintba kerül az LFT-C nevű gép, melyet apró karbon elemeiről és nagyobb hűtőrácsáról is felismerhetővé tettek. Az első autó elég látványos lett, a fekete F-Type sárga csíkot és rajtszámhelyet kapott, valamint az üléseken és a varrásokon is visszaköszön az élénk árnyalat. Új kipufogót, fékeket és felfüggesztést is kapott az autó a sportosabb vezethetőség és az élmény kedvéért.

Nem maradhatott érintetlenül a motor, mely 5 literes, V8-as és kompresszoros, itt azonban 666 lóerőt teljesít. A Lister ígérete szerint egész picit több mint 3 másodperc alatt gyorsul 100-ra az LFT-C és 330 km/órára is képes.