2015 júniusában szállították le eddigi egyetlen tulajdonosának ezt a különleges Pagani Huayrát az amerikai Connecticut városának egyik luxusautókkal foglalkozó kereskedésébe. Ahogyan a Paganik esetében szokás, ezt az autót is elnevezték, ez itt a Scozia. Hogy miért adnak minden autónak nevet? Mert roppant kevés készül belőlük és persze ennyi pénzért a vevők már személyre szabott autót kapnak, melynek minden részlete egyénileg alakítható.

A fényezés például egy másik híres olasz vállalattól származik, a Ferrari Grigio Silverstone nevű szürke árnyalatára fényezték a Paganit, melyhez arany felniket és fekete féknyergeket párosítottak. Szinte már szolidnak mondható kívülről, de a belterrel merészebben bántak. Itt bézs bőrrel varrott a kormány és a műszerfal egyes elemei, valamint az ülések széle. Az ülőlapot és a háttámlákat színes, kockás kárpitozás borítja. Csupán az opciós tételek összege közel 44 millió forint volt, amiből a beltéri bőrhöz passzoló táskák 5,7 millió foritnyi összeget tesznek ki.

Pár évesen is méregdrága ritkaság a Pagani Huayra 2

Később 63,3 millióért a tulajdonos utólag megvásárolta hozzá a Tempesta csomagot, melyben többek között új burkolatokat, első splittert, diffúzort és elöl 20, hátul 21 colos felniket, valamint négy irányban állítható Öhlins lengéscsillapítókat kapott, a motor pedig titán kipofogórendszeren keresztül szól. Az AMG-től származó V12-es biturbó 5800-as fordulatnál 730 lóerőt teljesít és nyomatékát 1000 Nm-ben maximalizálták. Hozzá 7 gangos szekvenciális váltót társított a Pagani. A Huayra 2,9 másodperc alatt van 100-on és 380 km/óra feletti a végsebessége.

Pár évesen is méregdrága ritkaság a Pagani Huayra 3

A Scozia kétségkívül igazán egyedi darab, ráadásul kevesebb mint 2500 kilométer van benne. A tippek szerint a következő tulajdonosa akár 2 millió dollár közeli összeget is kicsengethet a Pagani Huayráért, melynek motorterében mindenki aláírása ott van, aki segített az autó összeszerelésében.

Forrás: RM Sotheby's
Kapcsolódó címkék: Huayra huayra scozia Pagani pagani huayra