“Azt akarjuk, hogy a SUV-okat tiltsák ki a városból, mert sok helyet foglalnak, és a károsanyag-kibocsátásuk is magas” – nyilatkozta a környezetvédő aktivista, Hanna Fiederer. A Berlinben végrehajtott tiltakozó akció során a fiatalok lezártak egy forgalmas utat (Kurfürstendamm), ahol sok ilyen nagy méretű autó megfordul, és megpróbáltak párbeszédet kezdeményezni a sofőrökkel.

A cél, hogy az ilyen nagy méretű autókat kiszorítsák a belvárosból, és az autómegosztó szolgáltatások, e-autók, kerékpárok, tömegközlekedés kerüljön előtérbe. A tüntetés szervezői szerint a cigarettásdobozok mintájára a nagy, szennyező autókra is jól látható, narancsszínű matricát kellene kötelezően ragasztani.

Sőt, dehonesztáló szlogenekkel erősítenék a hatást, van is egy kamaszokra valló ragyogó ötletük: “A SUV vezetéstől nem leszel potensebb.”

Berlinben már a böhöm szabadidő-autók ellen tiltakoznak 1

kép: www.rtl.de