1945-ben alapították a Saabot, mely eredetileg repülőgépgyártó cég volt, csak pár évvel később fogtak bele az autók gyártásába is. A vállalatban a General Motorsnak 1989-ben 50% jutott, később az egészet felvásárolták. Miután megszülettek a legnépszerűbbnek számító 9-3 és 9-5 modellek, melyből utóbbi több modellfrissítéssel egészen sokáig húzta, 2010-ben a holland sportkocsikat gyártó Spyker vette meg a céget, de egy évvel később csődbe is ment a svéd autógyártó. Ekkor született meg ez a kék kabrió 9-3-as.

Úgy tervezték, hogy a frissített Griffin modellből készítenek egy Sky Blue Edition modellt, melyet könnyen felismerhetővé tettek a gyönyörű égszínkék árnyalattal. Ebből a sorozatból végül csupán három példány készült el. Egy négyajtós, egyetlen kombi és persze a kabrióból sem létezett több egy árva darabnál. Érdekessége, hogy éppen akkor kezdték meg az összeszerelést, amikor beütött a csőd. Jól mutatja, mennyire kegyetlen ilyenkor az eljárás, hogy a gyártósort akkor állították le, amikor a kabrió még félkész állapotban volt.

Csődbe ment a Saab, miközben ezt a kabriót gyártották 2

Ezt követően szállították az autót és néhány alkatrészt az ANA Trollhättan AB céghez, ahol kézzel fejezték be. Ha már így alakult, az összeszerelést dokumentálták is, ezzel együtt kapta meg első tulajdonosa az autót, aki ennek megfelelően tartotta, így csupán 16 111 kilométert futott. Az autó orrában 2 literes, turbós négyhengeres motor található, ami a Hirsch tuning után 260 lóerőt ad le. Hozzácsapták a Hirsch sportfutóművet és a kipufogórendszert is.

Csődbe ment a Saab, miközben ezt a kabriót gyártották 3

Természetesen az utolsó és egyetlen darab varázsa, valamint a kevés kilométer és a gazdag dokumentáció jelentősen növeli az autó értékét, így ez a Saab 9-3 kabrió is jóval többet ér bármelyik másiknál. Új tulajdonosa közel 20 millió forintnyi összeget fizetett ki érte.