1969 augusztusában rendezték meg a híres woodstocki fesztivált White Lake-ben, egy bizonyos Max Yasgur 600 holdas farmján. Kevéssel a Woodstock Art and Music Fair előtt – hiszen ez volt a hivatalos neve az eseménynek – a tulajdonos felkérésére készült el a Fény nevű jármű, mely nem más, mint egy 1963-as Volkswagen busz. Dr. Bob Hieronimus festette meg a korszak jelképévé váló kisbuszt, mely zenekarokat szállító járműnek készült.

A kanadai John Wesley Chisholm és az alkotó nagyjából három éve határozták el, hogy fel kéne újítani az autót az 50. évfordulóra, de hat hónap kutatómunka után sem bukkantak az eredeti autó nyomára. Az eredeti hippibusz tehát nem található, elveszett az idők viharában, de ez nem akadályozhatta meg a projektet.

Közösségi finanszírozással megvásároltak egy 1963-as, tehát az eredetivel megegyező Volkswagen Transportert és a legapróbb részletekig felújították. Erről a VW amerikai képviselete is tudomást szerzett, ezért beszálltak a felújításba, támogatással és persze alkatrészekkel segítették az építőket.

A jellegzetes festett mintázat öt hát alatt készült el, Bob mellett még öt ember dolgozott rajta és persze nem volt könnyű újraalkotni. Ötven év távlatából csupán fnyképek maradtak fenn az autóról, azok sem túl jó minőségűek, ráadásul nem kevés ember is takart néhány részletet, de végül sikerült mindent megfesteni a Fény nevű buszon és bemutatkozhatott az Orange Country Transporter Organization találkozóján.

Forrás: Volkswagen