A ’60-as évek közepén jelent meg az első Pontiac GTO, a mára eltűnt amerikai márka izomautója öt generációt élt meg. A koraiakra valószínűleg többen emlékeznek, ám a 2000-as évek környékén nem élték épp fénykorukat ezek a nagy hírnevet szerző izomautók. Aztán az óceán másik oldalának autóipara is hanyatlásnak indult, így sok típus és márka tűnt el nyomtalanul. Éppen ezért lehet, hogy a 2004-től gyártott Pontiac GTO-ra kevesen emlékeznek, pedig még Ausztráliában is forgalmazták Holden néven.

Ez a GTO ráadásul kivételes állapotban van, a 2006-os Cyclone Grey színű autóban ugyanis csupán 753 km van. Szinte új és ez látszik is rajta annak ellenére, hogy két tulajdonosa volt az elmúlt 13 év alatt. Persze mindkettőnek egy célja volt az autóval, mégpedig a lehető legjobb állapotban a legkisebb futásteljesítménnyel megtartani, hogy később értékesebb legyen. A magas felszereltségű autóban CD-s rádión, sok légzsákon, hatsebességes kézi váltón és 10 hangszórós hifin kívül akad még tempomat és sperr is. Mert van mivel kihasználni.

Ezt az izomautót mindenki elfelejti 2

A motortérben ugyanis egy 6 literes, LS2-es szívó V8-as lakik, mely 5900-ad fordulatnál adja le 400 lóerős teljesítményét, mellé 546 Nm nyomatéka van. Ezzel nagyjából 5 másodperc alatt gyorsul nulláról 100 km/órás sebességre. A remek állapot ellenére a 9 millió forintnak megfelelő összeg, amit kérnek érte, jól mutatja, hogy mennyire elfeledett típus ez.

Ezt az izomautót mindenki elfelejti 3