A Romturingia karosszériaépítő cég még 2014 októberében mutatta be az első Dacia Duster pickup-ját, mely már akkor is egy szinte gyári autónak tűnt, most pedig ismét elkészítették a platós verziót az újabb generációs modellből. Az eredmény ezúttal is annyira meggyőző lett, hogy nem csodálkoznánk azon sem, ha a Dacia egyszer rákapna a receptre. Az autó B oszlopig megmarad az eredeti, onnantól pedig indul az igényesen körbeműanyagozott, rögzítőpontokkal ellátott raktér.

A Hannover-i hasznonjármű kiállításon bemutatott autóban a jól ismert, 1,5 literes turbódízel motor található 109 lóerős teljesítménnyel, melyhez összkerék-hajtás is társul. Arról nincs hír, hogy mennyiért vállalnak hasonló átalakítást vagy éppen mikor készítenének nagyobb sorozatot az autóból.