Amit ma Porsche 911 GT3 RS-nek hívunk, azt a ’70-es években még Carrera RS 2.7-nek keresztelték, de a recept már akkor is pontosan az volt, mint ma. Ennek megfelelően fogták a 911-est és hegyes szívómotort építettek a farába, valamint kikönnyítették a karosszériáját. Felár ellenében pedig még a kicsivel 1,1 tonna alatti súlyból is faragtak a vevő kedvéért 100 kilogrammot. A 210 lóerős változat nevét a Mexikóban rendezett Carrera Panamericana versenyről kapta és nem a semmiből bukkant elő, fejlesztéséhez szükség volt néhány prototípusra is. Egy ilyen bukkant fel most a Porsche 70. születésnapját ünneplő árverés tételei között.

Összesen kilenc autót építettek a németek, a képen a 9113600012-es alvázszámú látható, mely a második volt a sorban. Pontos adatok nem állnak rendelkezésre, de vélhetően fél évvel a a szériamodellek előtt, 1972 áprilisában gyártották a narancssárga 911-est, melyről a jellegzetes hátsó szárny nélkül nehéz lenne megmondani, hogy miféle ínyencség. Az izmosabb kerékjáratok és a sportülések árulkodóak lehetnek, de összességében egy remek veterán sportkocsinak néz ki. A Porsche ezt az autót a Carrera RS gyártásának leállítása után ingyen adta Helmuth Koinigg versenyzőnek.

Nem látszik rajta, hogy a korszak legsportosabb 911-ese 2

Az autó azóta több tulajdonost is megjárt, még Amerikában is megfordult, legutóbb pedig egy német gyűjtő vette meg és újíttatta fel a különleges prototípust, melyért akár 430 millió forintnak megfelelő összeget is kicsengethet az, aki az aukció végén a legmagasabb licitet dobja be érte. A homologizációs céllal gyártott Carrera RS-ek egyébként is jó befektetésnek számítanak, így valószínűleg a szériánál is korábbi példány értéke is csak nőni fog.

Nem látszik rajta, hogy a korszak legsportosabb 911-ese 3