Repülővé alakított autókat láthattunk már, voltak erre sikeres és kevésbé sikeres próbálkozások is. Az sem ritka, hogy egy vállalat elkezd foglalkozni a repülő autó gyártásával és egészen az első prototípusig eljutnak. Az viszont már sokkal különlegesebb, ha egy korábban repülőként szolgáló járművet reszelnek autóvá. Pedig ebben az esetben ez történt, a Learjetről egyszerűen leszedték a szárnyakat és kerekeket pakoltak alá.

A furcsa limuzint persze nem mindennapi használatra alkották, leginkább kiállításokra hordják, amihez kell a sokkoló újdonság. Különösen egy olyan show-n, mint a SEMA, ahol nagyjából minden játszik, aminek kereke van, így nehéz kitűnni a színes tömegből. Ez azonban most a KnowledgeFesten mutatkozott be, mely egy elektronikai kiállítás.

Az egész projektet még 2006-ban álmodta meg Dan Harris és Frank DeAngelo, a hajtásáról egy V8-as motor gondoskodik. Elméletben utcán is használható, de a tengernyi világító kütyüvel és a rengeteg hangszóróval inkább csak promóciós feladatokra alkalmas.

Magángépből csináltak luxuslimuzint 2