Egy teljesen felújított, OT-s Polski Fiat 125p akár milliós tétel is lehet egy igazi gyűjtő számára, olvasónknak pedig akkora szerencséje van, hogy egy szinte gyári állapotban megmaradt darab hevert nagyapja garázsában, ami kiváló alap a felújításra.

Édesapjától, illetve az emlékeiben kutatva, Zsolt az alábbiakat tudta kideríteni:

“Az autó 1979-es évjáratú és nagyapám volt az első és egyetlen tulajdonosa. 1982-ben került forgalomba és 1995-ben lett kivonva, mert nagyapám betegsége miatt már nem vezethette. 1993-tól állt egy száraz poros garázsban.

A “nagypók” 71000 km-t futott, ami zömében a szegedi nagybani piacra szállított répák és uborkák, valamint nagyanyámmal tett hajdúszoboszlói kirándulás tett ki. Emlékszem, hogy 5-6 zsák uborkával engem is kivitt egyszer a piacra, és életemben először egyedül adhattam el a portékát. Mindig büszkén ültem a tsz-elnök autóban.

Zsolt hatalmas kincsre bukkant nagyapja garázsában 1

Kattints a képre és nyílik a galéria

Most pedig a ház eladásra került és senki nem foglalkozott az autó sorsával. Úgy éreztem, hogy meg kell mentenem, mert a karosszériája, egy-két hibától eltekintve, rozsdamentes. Így szereztem trailert és szó szerint ki kellett rángatni a garázsból, mert a gumik az egyik oldalon teljesen leeresztettek és a fékek is beragadtak kicsit. Itthon kapott egy nagytakarítást és egy házi polírozást. A motort egyelőre nem próbáltuk beindítani, az egy másik történet lesz.

Zsolt hatalmas kincsre bukkant nagyapja garázsában 2

Az autóval a terv, hogy egy másik száraz fedett helyen pihen még egy darabig és lehet, hogy 50 éves születésnapjára kap egy totál felújítást és OT rendszámot! Addig is jó pihenést kívánok neki, de azért sokkal sűrűbben fogom látogatni, mint eddig!”

Nagyon reméljük, hogy a történet itt nem ér véget, és hallunk még az autó felől néhány év múlva.

Polski Fiat 125p

A Polski Fiat 125p-ből két fő változat készült, az 1300 és az 1500, melyeket a motorjuk különböztetett meg egymástól. Az 1300-as verzióba egy 1295 cm³-es, 60 lóerős (45 kW), míg az 1500-asba egy 1481 cm³-es, 75 lóerős (51,5 kW) motor került. A fenti képeken az utóbbi, 1500-as látható.

A 125p volt az első autó, melyet Magyarországon négy darab tárcsafékkel forgalmaztak.

Az Olaszországban gyártott Fiat 125-től eltérően a Polski Fiat 125p rendelkezett kombi változattal is, 125p Kombi néven. Később egy pick-up kivitel is megjelent, már azután, hogy a Fiat 125 gyártása 1972-ben befejeződött Olaszországban. 1978-ban a kombi megnyerte az “Év kombija” díjat az Egyesült Királyságban.

Néhány autóba az eredeti olasz 1600 cm³-es (125p Monte Carlo) és 1800 cm³-es (125P Akropolis) motor került, ezeket főképp versenyzésre szánták. Néhány darab nyújtott karosszériás kabrió is készült, három üléssorral, melyeket a Varsót megtekinteni kívánó turisták vehettek igénybe.

Forrás

Forrás: Olvasónk küldte
Kapcsolódó címkék: garázs Nagypolák Olvasói verda Polski Fiat