Vezetés közben bármi mást csinálni nem igazán ajánlatos, hiszen az autó irányítása még a rengeteg asszisztens ellenére is kellően összetett feladat. Éppen ezért nem javasolt például vezetés közben telefonálni, szelfizni, csekkolni a Facebook-falat és még számtalan dolgot. Ezt remélhetőleg jól eszébe véste annak a kék Toyota Corollának a tulajdonosa, aki éppen a mobiljával volt elfoglalva, amikor balesetet okozott.

A másik résztvevő ráadásul egy közel 90 éves veterán Ford Model A volt, mely már 45 éve William Smith családjának tulajdona. Az autót még apja kapta, amikor betöltötte a 16-ot, később fiának ajándékozta a 18. születésnapjára. Ezt követően az autó napi használatban volt, ma már azért természetesen csupán hobbiautónak használták. Szerencsére nem mondanak le a Fordról, hamarosan újra talpra állítják az öreg autót. 1927-től gyártották a T utódaként a Model A-t, melynek 3,3 literes négyhengerese 40 lóerős és akár 105 km/órás sebességgel is repítheti az autót.