A napokban orosz hirdetői oldalakon tűnt fel az orosz elnök használt limuzinja (legalábbis a hirdetésben ezt állítják), egy Mercedes-Benz S600 Pullman W220 8,5 millió rubeles vételáron. 35 millió forintról van szó tehát, ami nem kevés pénz, de akkor igazán meglepő, ha megnézzük, mennyit kértek egy hasonló, orosz elnök által használt kocsiért.

2016-ban a Mobilén figyeltünk fel egy nagyon hasonló kialakítású, de idősebb Mercedes-Benz S-Class Pullman Guard-ra, amit állítólag maga Vlagyimir Putyin használt, Oroszország – többszörös és egyben jelenlegi – elnöke.

Ez a 400 millióért kínált darab, azt nem tudjuk, hogy elkelt-e

A hatliteres V12-es motorral szerelt páncélozott Mercedesért nem kevesebb mint 1,3 millió eurót kért tulajdonosa, ami átszámítva valamivel több mint 400 millió forint.

Erre most itt egy fiatalabb példány 2003-ból, 88 ezer kilométeres futással, B7/B7 besorolású páncélzattal (a 7,62 mm-es acélmagvas lövedékeknek is ellenáll), 5,8 literes motorral, 367 lóerővel és 530 Nm nyomatékkal.

Ezt pedig potom 35 millióért már hazavihetjük

Az egyik 400 millió, a másik 30? Itt valaki valamit nagyon elszámolt, vagy csúsztat az eladó, és az autó mégsem az elnöki flottában szolgált.