Az egyik legalapvetőbb autós alkatrész az ablaktörlő, mely a legtöbb jármű esetében egyformán működik, azonban akadnak olyan modellek, ahol kicsit átgondolták ezt a szokványos elemet. Az ablaktörlő nem sokkal az első autó megjelenése után vált igazán szükségessé, az első ezzel kapcsolatos tervek az 1900-as évek elejéről származnak. Persze nemcsak az autóiparban vették hasznát, hanem a hajóktól a vonatokig számos járművön. A feltalálását követően aztán hamar kifejlesztették az elektromosan mozgatható verziót, majd jöttek az olyan kényelmi funkciók, mint az esőérzékelő.

Szembe kalimpáló ablaktörlők

Előfordulnak az egymással szembe mozgó ablaktörlők, amik közül a SEAT-é abból a szempontból különlegesebb, hogy alaphelyzetben az A-oszlopon lévő műanyag elem alatt kapott helyet. Éppen ezért számtalan videó van a neten arról, hogy a cseréhez hogyan kell előhívni a szerviz módot.

Egykaros ablaktörlő

A világ legolcsóbb autóján, a Tata Nanón is csupán egyetlen lapát van, de ezzel nincs egyedül, hiszen még az olyan sportkocsik, mint a Lamborghini Murcielago vagy a Lexus LFA is osztoznak ezen a tulajdonságon. A Mercedes egyes modelljeire is sokáig jellemző volt a sarkokba nyújtózkodó ablaktörlő.

Fentről törlős megoldás

Elegánsan elrejtették a Range Rover modelleken a hátsó ablaktörlőt, hiszen az ablak feletti légterelőben kapott helyet az apró lapát.

Egymás felé mozgó ablaktörlő

A franciák természetesen az ablaktörlőt is megvariálták, az Alpine modelljein például mindkét kar rögzítési pontja az autó középvonala felé esik.

Mercedes Magic Vision Control

A Mercedes a mosó berendezést gondolta át, több modellben is rendelhető extra a Magic Vision Control, ami nem külön fúvókákból spricceli az ablakmosót, hanem a lapát furatain át küldi egyenesen a szélvédőre.

Forrás: Vezess