Ma már minden autógyártó nagyon tudatosan építi az arculatát, különösen igaz ez az olyan nagy múltú gyártókra, mint amilyen a Volvo is. Azonnal felismerhető stílusjegyei közé tartozik a vállas karosszéria, a jellegzetes menetfény és természetesen a hűtőmaszk is. Utóbbi kialakulásáról bukkant fel egy pici információmorzsa. Vajon miért fekszik egy átlós vonalon a Volvo-embléma? A legtöbb gyártó ráadásul törekszik a szimmetriára, így többen megkérdőjelezték már ezt az apróságot.

Elsőként 1927-ben tűnt fel az első Volvo név alatt megjelent autón, az ÖV 4-esen, melynek beceneve csak Jakob volt és a legelső példány indítása is emlékezetes. Köszönhetően a rosszul beszerelt tengely összekuszálódott fogaskerekeinek, első ízben hátrafelé indult el az autó. Azonban az autózás hajnalán még megbocsátható az ilyesmi apró baki. Sokkal kevésbé tűnt megfelelőnek a helyi piacot illetően, hiszen nyitott karosszériája nem igazán volt kompatibilis a svédországi hideg időjárással.

Ez volt az első autó, amin a Helmer MasOlle által tervezett és mai napig használt logó megjelent. MasOlle úgy képzelte el, hogy az embléma a megszokottól eltérően nem a hűtő tetején, hanem a közepén helyezkedik majd el. Ám ezt csak úgy lehetett megoldani, hogy egy átlós fémpálcára rögzítik. Festhették volna akár feketére is ezt az elemet, hogy beleolvadjon a háttérbe, de végül meghagyták ezüstösen. Azóta pedig csak kisebb megszakításokkal tűnt el a Volvókról ez az elem.