Toyota Land Cruiser, Land Rover Defender, Mercedes-Benz G-osztály. Ezeket a terepjárókat földrajzi helyzettől függetlenül ismerik. Azonban nem minden összkerékhajtású autó aratott osztatlan sikert.

Volkswagen Golf Country

A 80-as évek elején jelent meg a Golf második generációja, melyből összesen 6,3 millió példány készült. Egyik legritkább változatából, az 1990-től gyártott Countryból kicsikét több mint 7700 készült az ausztriai Grazban. Megerősített alvázat, gallyrácsot, Syncro összkerékhajtást és egy halom terepjárós kiegészítőt kapott. Motorja jellemzően 98 lovas benzines, de készült 107 lóerős GTI is.

Citroen 2CV Sahara

Az 50-es évek közepén Monsieur Bonnafous úgy gondolta, hogy épít magának egy összkerekes Kacsát, melyet végtelenül egyszerű módon kivitelezett. Fogta és bedobott a csomagtartóba is egy kéthengeres, léghűtéses motort, mely a hátsó hajtást biztosítja. Pár évvel később a Citroennek annyira megtetszett az ötlet, hogy ajánlatot is tettek, és elfogadása után megkezdődött a gyártás. A motorok azonos sebváltóval kezelhetőek, de minden más teljesen különálló, még az üzemanyagtank is.

Monteverdi Safari

1976-ban mutatták be a Monteverdi luxusterepjáróját, mely állításuk szerint egy személyautó vezetési élményét nyújtja egy szinttel magasabban. Alapmotorja 5,2 literes Chrysler V8-as motor bő 150 lóerős teljesítménnyel és közel 350 Nm nyomatékkal. Ezzel 13,1 másodperc alatt éri el álló helyzetből a 100 km/órás sebességet, a végsebessége pedig 165 km/óra. Elérhető volt még 165 és 305 lovas motorral is, utóbbival már megfutotta a 200-at is.

Treser Hunter

Walter Treser ralis karrierje után vágott bele a saját vállalkozásba, melyben autókat alakított át különböző mértékben és célokra. Temérdek Audi alakult át a Tresernél. A képen látható Audi a látványos karosszériaelemeken kívül közel 18 centis emelést kapott. Öthengeres turbómotorja alapvetően 160 lóerős, de akár 250 lóval is kérhető volt. Végül nagyjából 45 hasonlóan átalakított autó született.

Fiat Campagnola 2000 Sporting 4X4 Moretti

Az olasz karosszériaépítő Moretti a 70-es évek közepén fedezte fel, hogy van igény a személyautós hangulatú terepjárókra, ezért Fiat-alapokon elkészítette a Range Rover konkurensének szánt autót. Az összkerekes alapokat a Fiat katonai terepjárójától, a Campagnolától örökölte. Nem aratott nagy sikert, rettentően ritka a szebb ruhába bújtatott célszerszám.

Sbarro Windhound

1971-ben Franco Sbarro alapította a Sbarrót, mely főleg sportautóiról lett valamennyire ismert, pedig ő is meglátta a lehetőséget a luxusterepjárókban. A Windhoundból 14 példány készült és igen változatos megjelenéssel a vásárló igényének megfelelően. Akár hat kerékkel is belül pedig padlótól plafonig bőrbe húzva. Motorja a Mercedestől származó 6,9 literes V8-as.