Az orosz autóipar igazán sokszínű és nem csak a pártvezetést szolgálta ki, hanem igyekeztek minden igényre kínálni egy remek terméket. Így lehetséges, hogy akár már a ’60-as években is megtalálta volna a maga autóját, aki egy rettentő apró, városi kocsit szeretett volna venni. Ez a pár éve fellelt kétajtós példány állítólag az oroszországi Szerpuhovban lévő gyár egyik terméke lehet. Egyébként 1955-től készültek ott ilyen apróságok, majd a ’80-as évek végén az Oka nevű, kéthengeres motorral hajtott kis, doboz jellegű autókat ontotta a gyár.

Az autó hátuljában már nem az eredeti motor van, egy 0,5 literes erőforrás nagyjából 10 lóereje mozgatná az autót, ha beindulna. Az állapota erősen hiányos, de a beltéri anyagok egy része még megvan, így viszonylag pontos képet kaphat róla az, aki elhatározta, hogy feltámasztja a négyszemélyes törpeautót, aminek használatát rádió és fűtés tette kényelmesebbé.