“Új rendszámtábla-rendszer váltja fel 1990. január 1-jétől hazánkban az immár 30 éve megszokott, két betűből és két-két számból álló azonosító szisztémát” – állt az MTI közleményében közel 28 évvel ezelőtt, amikor a magyar rendszámok megkapták új formájukat, amit napjainkban is használunk.

A Trabantra szerelt AAB-000 rendszám csupán mintadarab, nem került forgalomba

A változásokról Nagy Károly rendőr ezredes az Országos Rendőr-főkapitányság csoportfőnök-helyettese tájékoztatta a sajtó képviselőit. A legfontosabb módosítás, hogy az addigi kombináció helyébe három betűből és három számból álló rendszámjel lép, ami a számítások szerint mintegy 14 millió rendszám kialakítását teszi lehetővé. Ezzel a járműellátás jelenlegi szintje mellett 76 évig biztosíthatják a forgalomban részt vevő járművek megkülönböztetését, de évente 300 ezer új gépkocsival számolva is csaknem fél évszázadra megoldódik a rendszámok gondja – írták az 1990-es közleményben.

Az a 76 év csak 35

Úgy tűnik, alaposan alábecsülték az autók gyarapodásának számát, ugyanis ez a 76 év jelenleg úgy néz ki, hogy ha ilyen ütemben haladunk, akkor 2025-re elfogy a jelenlegi kombináció, szóval az 1990-es bevezetés után 35 évvel. 2009-ben 147 000 új rendszám került forgalomba, míg 2016-ban már 360 000 darab.

A rendszámtábla-rendszer megváltoztatását elsősorban az tette szükségessé, hogy a 70-es évek motorizációs robbanása nyomán napjainkra gyakorlatilag már kimerültek az érvényben lévő rendszámok kombinációs lehetőségei. A szakemberek ezért olyan megoldásokat kerestek, amelyek hosszú távon, folyamatosan biztosíthatják a járművek megkülönböztetését. Az előkészítő munka során felmerült annak lehetősége, hogy a jelenlegi szisztéma megtartása mellett ,,átrendszámozással” alakítsanak ki szabad jelkészleteket. Egy másik elképzelés támogatói pedig a leselejtezett, forgalomból kivont rendszámok újrahasznosítását ajánlották. Végül is azért döntöttek egy teljesen új rendszer létrehozása mellett, mert a másik két megoldás csak 8-10 évre csillapította volna a feszültségeket.

Az új szisztémával radikálisan csökkentették a rendszámtáblák különféle megkülönböztetéseit is, a jármű tulajdonviszonya, fajtája, rendeltetése szerinti eltéréseket. Ezzel együtt továbbra is megmarad némely megkülönböztetés: így például az előzetes elképzelések szerint nagy P betű és öt szám jelöli a próbajáratot. Az addigi öt méretfajtát kettő váltotta fel: megmaradt a motorkerékpárok négyszögalakú táblája, és elöl/hátul egyforma nagyságú rendszámot kaptak a gépkocsik, autóbuszok.

EGYEDI ÉS EGYÉNI RENDSZÁMTÁBLA – MI A KÜLÖNBSÉG?

A karakterek elosztása és az ára. Az egyedi rendszám karaktereinek számából eredően feltűnőbb, hiszen 4+2 vagy 5+1-es elosztású. Vagyis két lehetőségben igényelhető: 4 betű +2 szám, 5 betű + 1 szám.

Az egyéni rendszám lényegében egy szabadon válaszható 3+3-as elosztású, egyénileg legyártott rendszámot jelent. Első ránézésre megegyezik a hagyományos rendszámokkal, általában akkor okoz feltűnést, ha a kezdő karakter az ABC-nek egy olyan betűje, ahol még nem tart a rendszámkiadás.

A karakterelosztás mellett a másik jelentős különbség az ár. Az egyedi rendszámtáblák legyártatása, kiadása és engedélyeztetése 2009 óta 435 000 Ft, az egyéni rendszámtábláké pedig 112 450 Ft.

Forrás: MTI