Na ilyen egy jó leírás, ami eladja az autót. Nem nagyképű, helyén kezeli az autót és még vicces is, ráadásul ha sikerül eladni, akkor végre anya is rendesen le tudja majd nyírni a füvet az udvaron.

Nem rövid, de hidd el, érdemes végigolvasni:

“Semmi kétségem afelől hogy egy 20 éves japán lányról nem tudnánk eldönteni hogy ő most 13 vagy 15 éves. pedig 20. Na erről a japán boszorkányról ez nem mondható el. Kicsit olyan mint az akciós Balaton világos sör. olcsó is meg alkohol is. de vásárlás közben nem túl őszinte a mosolyunk.

Az autó pont úgy néz ki mint Son Goku, a Dermesztő(final form) harc után a 2. évad 82. részében. egyben van, erős is, még mindig villámgyors. de azért látszik hogy fájt neki. Amúgy az egy fa évad volt. bár a végét annyira nem szerettem. Szóval harc utáni felszíni sérülések igen, belszíni sérülések nem! (belszíni: nincs ilyen szó!) A japán kardkovácsok az elkészült pengéket egy élező mesternek adják át, és ők végzik a fém köszörülését, élezését. De mivel a helyi sushi bárban, valami oknál fogva franciák dolgoznak, ezért nem sikerült egy japán élező mestert sem találni, így egy másik hozzá értő senpai végezte a teljes motorgenerált, amikor is minden fontos mozgó alkatrész újra lett köszörülve és a felkínált meleg sakét csak a munka végeztével fogadta el.

De nagy megelégedésre a motor csodaszépen jár, el lehet felejteni a gyári 90 lóerőt. sose mértem de legalább 100, bár haveroknak 150-et mondok ami nem igaz. Mivel felkelőnap országabeli így természetesen pöccre indul, a 30 centis vargányára emlékeztető légszűrő szépen végzi a dolgát, és a kis átalakítás után RPG rakéta kilövésére is alkalmas Paragi kipufogó szépen és öblösen duruzsol. Tavasszal a kuplung munkahenger megadta magát, ami annyira felhúzott idegileg hogy inkább busszal jártam dolgozni, pedig mint kiderült a csere kb 1 órába és viszonylag kevés magyar egységbe kerül. Úgyhogy ez el lett végezve.

Előnyök: A motor szépen jár, nem köhög Meglepően jól gyorsul Karakteres hang Ez egy Honda Motorikusan költségmentes Futóművileg költségmentes Erőátviteli szempontból költségmentes Szép hátsó lámpák Dögös felnik Ez egy Honda Hátrányok: Központi zár meghalt, javítása kb 8 ezer magyar egység Jobb első ablakemelő motor meghalt, javítása nem tudom mennyi, inkább ducktape-el rögzítettem ami MacGyver óta bizonyítottan mindenre képes. Az Állítólag című műsorban komplett repülőt készítettek szigetelőszalagból, szóval nehogy egy ablakot ne tartson meg.

Nincs masszírozós ülés Kívül kisebb-nagyobb(inkább kisebb) esztétikai hibák, kőfelverődés, Lidlis bevásárlókocsi támadás, Dermesztő Bakuhatsha támadása stb. Jobb oldali szoknya laza, bár nincs letörve egy bolha sem, valamiért nem tudom normálisan visszapattintani, de azért tart Előfordult, hogy vezetés közben dohányoztam, de nem attól koszos a kárpit. Kárpit tisztítóval próbálkoztam de nem rendelkezem egy kínai gyári munkás türelmével ezért hamar meg is untam, de egy 10×10 cm-es felületen látszik hogy a tisztító kendő, és egy kis türelem megoldja a problémát.

Összegezve: Egy kis idő és pénz ráfordítással, egy kis gondoskodással simán ez lehet álmaid autója amivel krúzolhatsz a városon keresztül, hogy élvezd a Honda nyújtotta feelinget, amit csak egy másik Honda tud felülmúlni. Vagy egy tengeralattjáró. de abból kevés van, meg hogy néznek már ki. Ha új autót keresel szívesen megadom egy ismerősöm számát, aki elmondja hogy miért ne vegyél új autót, és inkább ezt a boszorkányt hajtsd amíg a fordulatszám engedi. Gyere el, nézd meg, próbáld ki, alkudd le, vidd el. Had legyen ismét üres a hátsó udvar! Anyámnak úgy jobban tetszik, mert nagyon nehéz szépen lenyírni a kocsi körül a füvet.”