Az automobil evolúciója a modern kor talán legkedveltebb és leginkább közérthető viszonyítási alapjául szolgál, ha irányzatok, iparágak, cégbirodalmak fejlődését kell illusztrálni, érzékeltetni. Különösen érdekes a párhuzam azzal a gazdasági ágazattal, amelynek gyökerei az időszámításunk előtti harmadik évezredre, Babilonba vezethetők vissza, ám amelynek húzóágazata napjainkban éppen az emberiség egyik legfiatalabb és legnagyszerűbb találmányához, a gépkocsihoz köthető.
Amikor Carl von Thieme és Wilhelm von Finck 1890. február 5-én a berlini városi bíróságon bejegyeztette az Allianz biztosítótársaságot, a világ éppen fontos fordulópontnál járt. Bertha Benz eddigre már megtette történelmi kirándulását férje Patent Motorwagenjével, amit két további modellel együtt 1888 óta forgalmaztak is. Ekkortájt indultak az első kísérletek az automobil sorozatgyártására, létrejött a Panhard et Levassor, a világ első, kizárólag gépkocsik előállításával foglalkozó vállalata, Gottlieb Daimler motorját pedig licenszben gyártva elkezdték egyre több automobilba beépíteni.
A biztosítótársaságok számára a közlekedés, a szállítmányozás régről az üzletmenet szerves része volt, így talán ők fogadták a legnagyobb természetességgel a gépesített szekereket, amelyekhez bizony az autózás hőskorában még hozzá kellett szoknia a világnak.
A korai biztosítási feljegyzésekben szerepel egy gazdálkodó kárigénye, akinek a lova állítólag szörnyet halt ijedtében, amikor megpillantott egy elhaladó automobilt, míg egy autós szépen kisuvickolt kocsiját egy kecskebak tette tönkre, amikor a fényezésen megcsillanó tükörképében egy rivális hímet vélt felfedezni. Olyan is előfordult, hogy valaki a sötétben gyufát gyújtott, hogy megtalálja az üzemanyag-szivárgás forrását, egy csalódott sofőr pedig néhány nappal a szerződéskötés után máris felbontotta biztosítását, mondván: autója motorja az első úton felrobbant, darabjai ott hevernek az országút mentén, ő a továbbiakban inkább lemond a modern technika vívmányairól, és marad a lovaknál.
A fejlődést azonban nem lehetett megállítani. Az Allianz közvetlenül az első világháború után a Kaiserlicher Automobilclubbal közösen létrehozta kifejezetten gépjárművekre szakosodott ágazatát, és a húszas évekre már Németország legnagyobb autós biztosítójaként tartották számon. Nem sokkal később, már ez volt az Allianz legnagyobb üzletága, amely 1949-ben a cégcsoport bevételeinek 38 százalékát adta. Az 1950-ben 660 ezer darab szerződés 1960-ra meghaladta a két és félmilliót, 1970-re pedig a 4 milliót.
Igényelte is a piac a biztosítást: ekkortájt nagyságrendekkel nagyobb volt az egy autóra jutó balesetek száma, mint manapság, a biztonsági rendszerek hiánya miatt pedig mindennaposak voltak a súlyos sérülések. Aligha véletlen, hogy a felelősségbiztosítás műfaja is ekkor, a múlt század harmincas éveiben született meg. Egyre nagyobb szükség volt tehát egy megfelelő tapasztalattal rendelkező biztosítóra, amely megbízhatóan tudott gondoskodni ügyfelei nyugalmáról.
Az Allianz Európában a biztosítók között elsőként vásárolt mágnesdobos számítógépet; az 1956-ban leszállított IBM 650-es masina rendkívüli mértékben felgyorsította az adatfeldolgozást, ami olcsóbbá és életszerűbbé tette a biztosításokat.
Különösen igaz volt ez a második világháborút követően, amikor immár gyeplő nélkül vett lendületet a fejlődés. A gazdasági talpra állással együtt megkezdődött a gépkocsi széles körű elterjedése. A hatvanas évek végére az Allianz forgalmának több mint felét adták az autós biztosítások, ami azonban nem csak a cég puszta jelenlétének – 1973-ra Európa első számú biztosítótársaságává nőtt a cég -, hanem proaktív, tudományos hozzáállásának is volt köszönhető.
A harmincas évek elején létrehozták az Allianz Technológiai Központ elődjét, amely baleseti kutatásokkal és kockázatmegelőzéssel foglalkozott. Erőfeszítéseikkel ők is hozzájárultak a lenyűgöző fejlődéshez: míg a hetvenes években átlagosan 19 ezren haltak meg Németország útjain autóbalesetben, ez a szám mára 3400-ra csökkent.
Az autógyártók által deklarált cél persze a nulla áldozat, és ez egyre kevésbé tűnik megvalósíthatatlannak. Autós biztosításra azonban alighanem akkor is szükség lesz, ha beköszönt az intelligens, önjáró gépkocsik kora: legfeljebb minket, embereket kihagyva, egymás között intézik el az ügyet az autók. A legkevésbé sem volnánk meglepve, ha erre is az Allianz nyújtana elsőként lehetőséget.
Az Allianz napjainkban is stabil hátteret, valamint korszerű és profi megoldásokat nyújt ügyfeleinek.