2024 elején Elon Musknak és a Teslának el kellett búcsúzni a világ legnagyobb elektromosautó-gyártójának címétől. Az a BYD taszította le őket a trónról, ami nemrég Magyarországra is megérkezett, és jó áraival itthon is szépen szerepel. Így nem is meglepő, hogy a jelenleg is futó, brüsszeli pénzből finanszírozott elektromos autók vásárlását segítő állami támogatások első másfél hónapjának is a BYD a legnagyobb nyertese, a maga 26 százalékos részesedésével. Mi most a kínai cég legkisebb modelljét, a Dolphint próbáltuk ki, a választható kettő közül a nagyobb akkumulátorral és a legerősebb motorral.





















































































Külső
Ugyan érezni a BYD Dolphinon a Wolfgang Egger vezette designcsapat munkáját, ránézésre mégis van benne valami idegen íz. Lehet, hogy az óceános tematikára felfűzött – a márka modelljei között több vízi, vagy vízközeli életmódot folytató állat is szerepel, a sirálytól a fókán át a delfinig –, tényleg kissé delfinszerű bárgyú tekintet teszi, de valahogy nem harmonikus az autó. Különösebb baja persze nincs, de valahogy nem áll össze koherens egésszé a látvány, pedig határozottan jó választás a kéttónusú, az óceánra is utaló kék szín, amiből ráadásul a felnik küllőire is jutott.

A karosszéria színére festett felni jó ötlet volt
Egyedi a nappali menetfény hosszú hurkája, érdekes a hűtőmaszk és a C oszlop csíkos mintája, és nekem bejött a szürke motorháztető is, az oldal préselt törései és a matt ezüst betétek az ajtók alján. Ráadásul a kilincset is meg tudták úgy csinálni, hogy a jó légellenállás miatt ugyan belelapul a lemez síkjába, de mégsem kell feleslegesen bonyolult mozdulatokkal nyitni az ajtót. Lehet ezt így is.
Pár szót érdemel a hátsó lámpatest is, amiben rafinált LED-csíkok kacskaringóznak az autó két sarka között, és itt magyarázatot kapunk a BYD rövidítésre is, amit a pletykák szerint nem a kezdetekkor, hanem csak később találtak ki – valószínűleg egy ravasz marketinges –, hogy értelmet adjanak a betűszónak. Az autó fenekén ez áll: Build Your Dreams. Jól hangzik, igaz?

Build Your Dreams
A Dolphin a BYD jelenleg Magyarországon megvásárolható kínálatának legkisebb tagja, bár ez nem jelenti azt, hogy kisautó lenne. A karosszéria 4290 milliméter hosszú – ez valamivel több, mint a jelenleg futó VW Golf 4282 mm-es hossza –, szélessége tükrök nélkül 1770 mm, tükrökkel 2012 mm, magassága 1570 mm, tengelytávja pedig 2700 mm. Szóval elég messze van az aprótól.

Nagyjából akkora, mint egy Golf
Kovács Miklós kollégám olyan csinos keretest szerkesztett a BYD-ról, amikor még tavaly ősszel először kerültünk az autóik közelébe, hogy muszáj idetennem nekem is:
Mi is az a Bívájdí?
A BYD név mögött ma már az angolul jól csengő Build Your Dreams (építsd az álmaid) szlogen áll, eredetileg viszont egy utcanevet jelölt, ahol az anyacég (Yadi Electronics ) az 1990-es években működött. Akkor még talán nem gondolták, hogy hangzatosan csengő jelszavakkal fognak európaiaknak villanyautókat eladni.
Eddig persze hosszú út vezetett, az akkumulátorok gyártásával indító cég gyorsan kinőtte magát, a vasút, energetika, megújuló erőforrások, autóipar, elektronika területén van jelen a gigacég, a világ iPad-termelésének felébe kerül BYD-től származó technika.
Az autózás világába 2003-ban vágtak bele, a BYD jegyzi az első konnektoros hibrid autót, az F3DM-et, amit 15 évvel ezelőtt dobtak piacra. A cég fennállása óta több mint 5,4 millió autót gyártott valamilyen szintű hibrid vagy elektromos hajtással. 2022-ben 424,06 milliárd jüanos, azaz 59,3 milliárd dolláros forgalmat bonyolítottak le, forintban kifejezve ez 21 407 milliárd Ft. Összevetésképp a 2023-as magyar költségvetés kiadási főösszege 39 758,6 milliárd forint volt az idei költségvetés publikálásakor. Bődületes számok, a BYD már nem másokat követ, hanem saját fejlesztésekkel tör előre a villanyautók piacán.
A cég elektromos akkumulátorokkal foglalkozó részlege, a FinDreams Battery a világ harmadik legnagyobb elektromos járműakkumulátor-gyártója, 2022 első felében 12%-os globális piaci részesedéssel, a lítium-vas-foszfát akkumulátorokra összpontosít.
Belső
Hogy mennyit dob egy autó hangulatán, ha az utasterében mernek színeket használni, arra parádés példa a BYD Dolphin belseje. Nem kell hozzá sok, csak egy kis kék – ez többé-kevésbé amúgy is passzol az autó külső fényezéséhez – és egy kis piros az ülések szélén, a kormány díszvarrásain és a légbeömlők peremén. Ennyi. Igaz, itt még a formák sem a megszokottak, a belső kilincs indokolatlanul belóg a térbe, de ez is rímel az óceános vonalra, kicsit olyan, mint egy uszony.

Uszonyszerű az óriási kilincs
Ülései lágyak, kényelmesek, a kárpitozott felületek a legtöbb helyen puhák, kellemes tapintásúak, ahol meg nem, ott is sikerült olyan érdekes textúrát adni a felületeknek, amitől gusztusosak, és az érintésük is kellemes, holott kemény műanyagok. Középen tekintélyes méretű, 12,8 colos kijelző, aminek van egy szuperképessége, gombnyomásra képes elfordulni a vízszintes alaphelyzetből függőlegesbe.
Kár, hogy ha a vezeték nélkül is működő AndroidAuto fut rajta, akkor a rendszer nem támogatja a függőleges tájolást. Felesleges hülyeségnek tűnik ez a funkció, pláne, hogy a kormány egyik gombjával is lehet forgatni, de biztos van, akinek fontos, hogy át tudjon váltani a navigáláshoz valamivel praktikusabb álló formátumra.

Vízszintes…
Amiben még nagyon más a Dolphin belseje, az a kezelőszervek kialakítása. A középkonzolra egy teljes kapcsolósor került, amik teljesen fura módon úgy festenek, mintha egy vízszintesen elhelyezett hengert elfordítható hengerekre szeleteltek volna fel. A sor bal oldali legnagyobb darabja az irányváltó, a jobb oldali pedig a hangerőszabályzó, középen pedig jobbról-balról 3-3 egyéb gombbal körülvett vészvillogó. Aránylag nyitott vagyok az újfajta, izgalmas megoldások felé, de ezek ergonómiai szempontból minimum határesetnek számítanak.

Hosszú henger, mozgatható szegmensekkel
Csupán a két szélső kapott recéket, hogy biztosabb legyen rajtuk a fogás, a többi csúszós felülete nem túl szerencsés. És akkor még ott az elakadásjelző, amit bármikor véletlenül meg lehet nyomni, ha az érintőképernyőt piszkálva megpróbálunk a multifunkciós hengerre támaszkodni. Sőt, a fokozatválasztót is simán át lehet pöccinteni R-be, ha a képernyő felé tapogatózik valaki. (Menet közben az autó szerencsére nem dobja be hátramenetbe, csak bánatosan sípol egyet, hogy ezt ne erőltessük, mert butaság.)

Nem túl összetett a műszerfal
A BYD Dolphin belsejének tervezői ráéreztek arra, hogy egy autóba beüléskor legelőször a mobiljának keres valaki helyet. Ebben az autóban szinte üvölt az íves könyöklőn lévő tálca, hogy „ide tedd, ide tedd!”, ami ráadásul még vezeték nélkül tölteni is tudja az erre alkalmas telefonokat. Van egy másik, gumis felületű rekesz a központi kijelző előtt is, akár oda is lehet tenni a mobilt. Vagy a középkonzol elején lévő rekeszbe, ahol a 12 voltos és USB-C aljzatok is találhatók. A könyöklő alsó részében még egy apró, hengerszerű bigyónak is jutott hely, ebből veszély esetén övvágót és ablaktörő kalapácsot lehet elővarázsolni.

Apró, hasznos kis izé
Apró, teljesen digitális műszerfala megrajzolásakor valószínűleg a VW-csoport villanyautóinak megoldásával álmodtak a tervezők, ez is pont olyan méretű, formájú, elhelyezkedésű, mint például a VW ID.3-ban. A lényeges információk leolvashatók róla, de a számok aprók, és sok választási lehetőség sincs, hogy mit és hogyan szeretnénk rajta látni. A lényeg azért ott van, az aktuális sebesség és a hatótáv.
Árnyékolóval elsötétíthető üvegteteje ellenére a Dolphin belmagassága 190 centis magassággal is bőven az élhető kategóriába tartozik, és a hátsó sor lábtere is tekintélyes. Emellett maradt tartalék a térdeim előtt, nem is kevés, és vannak hátul USB-C töltőpontok is.

Két USB C aljzat jut a hátsó utasoknak
Csomagtartója 345 literes, amit a háttámlák hajtogatásával 1310 literesre lehet bővíteni, közvetlenül a padló szintje alá elpakolhatók a különféle töltőkábelek – a Dolphinban még olyan is volt, amit az autó töltőnyílásába dugva négyállásos, 230 voltos, akár 3,3 kW-tal terhelhető konnektort kapunk –, még egy szinttel lejjebb pedig a defektjavító készlet és a kompresszor található. Bár logikus lenne, de elöl nincs csomagtartó, nem maradt neki hely.
Technika
Kétféle kapacitású akkumulátorral és háromféle teljesítménnyel vásárolható meg a BYD Dolphin. A belépőváltozat a kisebb akkumulátorral – 44,9 kWh – és a leggyengébb, 70 kW-os (95 LE) motorral vihető el, egy kategóriával feljebb ugyanehhez az aksikapacitáshoz már 130 kW-os (176 LE) motor jár. A nagyobb, 60,4 kWh-s akkumulátorhoz viszont már csak 150 kW-os (204 LE) motor tartozhat.

Hiába teljesen elektromos, a Dolphin orrában nincs csomagtartó
A BYD specialitása a lítiumionnál kevésbé tűzveszélyes LiFePo (lítium-vasfoszfát) akkumulátorcsomag, amelynek feszültsége 333 és 403 volt. Értelemszerűen a kisebb kapacitási a 333 voltos. Az állandó mágneses szinkronmotor minden esetben az első kerekeket hajtja, az akkumulátorcsomag pedig a padlóban lakik.
Míg az első futómű minden példányban MacPherson, addig hátul a belépő, Active felszereltségnél csatolt, a Boost, Comfort és Design változatoknál kifinomultabb, multilink rendszerű. Az autó fordulóköre 10,5 méteres.

A csomagtartó padlója alatt van a kábelek helye
Tölteni a kisebb aksis belépőváltozatot váltóáramról, egy fázison 7 kW-tal lehet, ezzel 7 óra 18 percet vesz igénybe a teljes töltés. Az egyenáramú gyorstöltés maximuma 60 kW. A második szinttől már komolyabb, háromfázisos, 11 kW-os töltés érhető el váltóáramról – 5 órás töltési idővel –, és szintén 60 kW-os a gyorstöltés, majd ismét lépve egyet jön a nagyobb akkumulátor, amit AC-töltőről 11 kW-tal 6 óra 12 perc alatt lehet feltölteni, de a DC-töltés maximuma itt már 88 kW. DC-töltésnél a töltési idő az akkumulátor méretétől függően 10-ről 80 százalékos töltöttségig 38, illetve 40 percet vesz igénybe. A hatótávok 340, 310 és 427 km, az akkumulátorméret és a motorteljesítmény függvényében.

Az ajtó síkjába illeszkedik a kilincs, mégsem nehéz használni
Vezetés
Kezdjük azzal, hogy a 204 lóerő – és 310 Nm-es csúcsnyomaték – pláne azonnal reagáló, váltások nélkül gyorsuló villanymotornál bődületesen sok egy kompakt városi jószágba. Sokszor a futómű sem tud vele mit kezdeni, 40 km/órás tempónál padlógázt nyomva – vagy ördög tudja, ezt hogy kellene mondani elektromos autónál –, biztos, hogy felsírnak az abroncsok, miközben mosolyogva dörzsöli kezét a gumis háttérhatalom. Lóerőből nincs hiány, a menetdinamika is meggyőző, álló helyzetből 7 másodperc alatt éri el a Dolphin a 100 km/órás sebességet.

Jók az anyagok és szemre is klassz a belső
Hétköznapi használat mellett a futómű is kényelmes, nagyjából mindent képes kezelni, nem lengeti meg a fehér zászlót még aránylag vacak úton sem. Ha viszont valamivel nagyobb tempóval hajtanál át egy fekvőrendőrön, vagy bármi húzósabb feladattal kellene megküzdenie, jönnek a bajok. A fekvőrendőr, nagyobb bucka még hagyján, olyankor csak ijesztő csattanás jön az autó alól, mintha kiesne a lelke, de kanyarban a hosszirányú bordákon egész komolyakat képes oldalra repülni az autó feneke. Nyilván nem kell vele tempósan kanyarodni hitvány úton, de azért ezt más autók képesek ennél határozottabban kezelni.

Hátulról is egyedi
Hasonló a fék is, normál közlekedéshez tökéletes, de vészfékezésnél már nem tűnik igazán megnyugtatónak a lassulás. Kormányzása nem rossz, aránylag precíz, de egyben steril is. Viszont jó a kormányerő, ami beállítható, van egy komfortosabb és egy sportosabb beállítása, amit a fedélzeti rendszer egész áttekinthető menüjében lehet kiválasztani. Állítható a motorfék ereje is, és menetmódból is van háromféle, Eco, Normal és Sport. Igaz, a sportosság kimerül a határozottan jó menetdinamikában.
De a BYD Dolphin nem is erről szól, hanem a hatékony, olcsó közlekedésről. A teszthét alatt különösebb nehézség nélkül lehetett vele hozni a 15,8 kWh-s átlagfogyasztást – ez 70 forintos kW-ár mellett 1100 forint körüli összeg, amiből 1,7 liter benzint lehetne venni –, igaz, ebben autópályás szakasz nem volt, és a varázslatos áprilisi időjárás miatt sem a klímát, sem a fűtést nem kellett használni. Igaz, ez nem is dobta volna meg fájdalmas mértékben a fogyasztást, mert a Dolphinban található hőszivattyús megoldás a takarékosabbak közül való.

Nem túl összetett a műszerfal
Vezetőtámogató berendezései közül az adaptív tempomat hibátlanul működik, viszont a sávtartó maga a rémálom, kifejezetten erőszakosan próbálja meg kitépni a vezető kezéből a kormányt az autó, ha másként gondolkodik a sávokról, mint a sofőr. A sebességtúllépésre figyelmeztető rendszer mint minden új autóban, itt is rettenetes, folyamatos, idegesítő bimbamozással jelzi, hogy gyorsabban megyünk, mint kéne.
Persze a gyorshajtás csúnya dolog, de a rendszer gyakran gondol 30-as zónának sima 50-es szakaszokat, és jajveszékel feleslegesen. Szerencse, hogy pár mozdulattal kikapcsolható az egész, és onnantól csendben lehet vele autózni. Manőverezni, parkolni könnyű, bár hátrafelé nem látható be különösebben jól a kasztni, de kamerából van jó sok, ezek segítenek be ilyenkor.

Alul kissé lapított a kék-fekete kormány
Költségek
10 978 900 forinttól indul a BYD Dolphin árlistája, ennyi pénzért a 44,9 kWh-s akkumulátoros változatot lehet elvinni, 70 kW-os teljesítménnyel. Ugyanezzel az akkumulátormérettel, de már 130 kW-os motorral 11 801 900 forintba kerül a Dolphin, míg a nagyobb, 60,4 kWh-s akkumulátoros, 150 kW-os motoros változat ára 12 624 900 forint. Ennél egy kicsit még többe kerül a csúcsváltozat – ilyen a tesztautó is –, amiért 13 448 900 forintot kérnek. És kész, ennyi az árlista, nem kell órákat optimalizálni, hogy melyik csomagot vedd, mi éri meg a legjobban, itt mindent megkapsz, ami épp a kinézett felszereltséghez jár.

A háttámlák ledöntése után hatalmasra növelhető a raktér
A BYD Dolphin és vetélytársai – Listaár, forint | |
---|---|
BYD Dolphin – 44,9 kWh (176 LE) | 11 801 900 |
Volvo EX30 – 49 kWh (272 LE) | 14 490 000 |
Opel Mokka e – 54 kWh (156 LE) | 13 990 000 |
Renault Megane EV60 – 60 kWh (130 LE) | 16 149 000 |
Értékelés
Összességében a BYD legkisebb, legolcsóbb modellje egy piszok jó autó, ha a megfelelő célra használja valaki. A nagy akkumulátorral és az erősebb motorral bitang mód megy, van olyan hatótávja, hogy akár teljes értékű, egyetlen autóként is használják. Belseje tágas, ha valaki megszokja a sajátos ergonómiáját, akkor még az utastere is szórakoztató. Mindezt észszerű áron kínálva nem kell nagy jóstehetség ahhoz, hogy arra tippeljünk, hamarosan lesz belőle egész sok a hazai utakon.

Barátságos, kissé talán inkább lamantinszerű a forma
Mellette – Ellene | |
---|---|
|
|