A Ford E-Transit sorozatgyártása hivatalosan áprilisban indult el a törökországi Kocaeliben. A nemzetközi premierre ezután Barcelonában került sor, ahol alapvetően praktikus, fürge oldalát mutatta meg a modell. Szeptember elején aztán hazánkba is eljutott a Ford újdonsága, így már itthoni viszonyok között próbálhattuk ki, hogy mire képes az E-Transit. Szerkesztőségünkhöz egy magas tetős, 5981 mm hosszú változat érkezett, amely 11 köbméteres raktérrel rendelkezik.

Külső

Az amerikai gyártó az elektromos Transit fejlesztésénél a dízelváltozatot vette alapul, emiatt az E-Transit külsőleg semmiben sem különbözőik a belső égésű motorral szerelt, 2013 óta gyártásban lévő verziótól. Az egyetlen szembetűnő különbség, hogy a hűtőmaszk lamellái kékes fényezést kaptak, ami egyértelmű utalás a jármű akkumulátortechnológiás mivoltára, míg a Transit felirat mellé pedig egy nagy “E” betű került. Lényeges, ám kevésbé látványos változás még, hogy a hűtőmaszkon, közvetlenül a Ford-logó alatt kialakítottak egy kis ajtócskát, ennek felnyitásával lehet hozzáférni a töltőcsatlakozóhoz.

Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 1
Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 2

Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara

Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara

Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 34
Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 35
Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 36
Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 37
Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 38
Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 39
Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 40
Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 41
Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 42
Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 43
Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 44
Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 45
Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 46
Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 47
Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 48
Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 49
Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 50
Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 51
Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 52
Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 53
Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 54
Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 55
Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 56
Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 57
Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 58
Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 59
Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 60
Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 61
Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 62
Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 63
Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 64
Fotó megosztása:

A Ford E-Transit forgalmazása idehaza a zárt áruszállítós, valamint a duplakabinos variánsokkal kezdődött meg. Előbbiből háromféle hosszúságú érhető el. A legkisebb 5531 mm hosszú és 9,5 köbméteres raktérrel rendelkezik (L2), az ennél eggyel nagyobb 5981 mm hosszú és 11 köbméteres raktérrel büszkélkedhet (L3), a legnagyobb változat pedig 6704 mm hosszú és 15,1 köbméteres raktérrel készül (L4). A duplakabinos változatból egyelőre egyféle, 5981 mm-es (L3) hosszúság rendelhető idehaza. A második üléssor mögött azonban így is jut elég hely egy 7,6 köbméteres raktérnek. Valamennyi változat egységesen 2474 mm széles a kategóriaelső oldalsó visszapillantó tükrökkel együtt.

Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 65

A Ford E-Transit külsőre olyan, mint dízeles társai.

Mivel az E-Transit kizárólag erősített, független hátsókerék-felfüggesztéssel, illetve hátsókerék-hajtással (RWD) érhető el, minimális magassága 2443 mm, míg a maximális magassága 2778 mm lehet zárt áruszállítóként. A magyar piacon kínált duplakabinos  verzió pedig 2443-2533 mm magasságú karosszériával gördülhet le a gyártósorról. A szimpla kabinnal rendelkező alvázas kivitel egyelőre nem szerepel az árlistában, így platós változatban még biztosan nem lehet megrendelni az E-Transitot. Jó hír viszont, hogy már a jelenlegi változatokkal is sok rakományt el lehet vinni, hiszen a zárt furgonos kivitelből 3,5; 3,9; illetve 4,25 tonnás össztömegű variáns is létezik. A duplakabinos variáns pedig 3,9 és 4,25 tonnás kivitelben rendelhető meg a magyar piacon.

Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 66

Az akkumulátor csomag egyáltalán nem kandikál ki a karosszéria alól.

Mindez azt jelenti, hogy 3,5 tonnás zárt áruszállítós kiviteleknél legalább 0,9 tonnányi hasznos teherbírással számolhatunk, a legtöbbet pedig értelemszerűen a 4,25 tonnás változatokkal fuvarozhatunk el, hiszen ennél 1,4 tonnányi hasznos terhelhetőség áll rendelkezésre. A duplakabinosnál 1,1, illetve 1,5 tonnányi rakomány szállítható. Bármerre is vezessen az E-Transitok útja, mind a zárt áruszállítós kivitelnél, mind pedig a duplakabinos változatnál széles műanyaglemezek védik a karosszéria oldalát a karcolásoktól és kőfelverődésektől, míg hátsó ajtóknál kellően széles és masszív fellépő áll rendelkezésre a lökhárítóban.

Belső

A Ford E-Transit vezetőfülkéje igazából nem sokban különbözik a dízelváltozatétól. Ennek megfelelően nem említhető különbség az ergonómiát vagy a komfortot illetően. A modell továbbra is tágas és praktikus utastérrel büszkélkedhet. A Transitot úgy alakították ki, hogy fülkében rendelkezésre álló láb-, váll- és fejtér bőven elegendő legyen három, akár 185-190 cm magas személy számára is, bár az üléseket nem lehet hátrébb húzni. A vezetőnek van a legjobb dolga, a sofőr ugyanis karfás ülésben foglalhat helyet. Az ideális vezetési pozíció beállítását segíti, hogy a kormányoszlop magassága is változtatható.

Áruszállítóként használva az ember szinte mindig úgy száll be és ki, hogy van valami a kezében, ezért pozitívum, hogy utasterét úgy tervezték meg, hogy könnyen és gyorsan le tudjuk tenni valamilyen biztonságos helyre a dolgokat. Pohártartóból kapásból három van: kettő az ajtóknál, egy pedig az automata váltó alatti részből hajtható ki. Szerintem ez a legpraktikusabb, és ideális a jobbkezesek számára. De akár a középső ülés háttámláját is használhatjuk pohártartónak, a rajta lévő gumiszalag segítségével pedig megakadályozhatjuk, hogy a különféle jegyzetpapírok önálló életre keljenek.

Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 67

A vezetőülés komfortos és kényelmes, a kormánykerék magassága pedig egy mozdulattal beállítható.

Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 68

Az E-Transit fülkéjében három fő utazhat egyszerre.

A jegyzetfüzeteket, fuvarlevelet egyébként a műszerfal tetején lévő nyitott fakkokban, a kesztyűtartóban, vagy akár a szélvédő feletti tárolópolcokban is el lehet helyezni, a ritkán használt személyes használati tárgyakat, szerszámokat pedig az utasülések alatt rejthetjük el. Adott esetben a fedélzeti töltőkábel is simán befér oda, de én ezt a teszt alatt inkább a raktérben, az utaskabin feletti polcon tároltam.

A Ford E-Transitban a kisebb méretű dolgoknak is jut hely. A különféle kártyákat a váltó melletti kis zsebben, a telefonokat, illetve a cigisdobozokat pedig vagy bal oldalon, az ajtó mellett, vagy középen az infotainment alatti fakkban tárolhatjuk az utazás ideje alatt. A kárpitok tapintása megfelelő, érezhetően masszív használatra tervezték, de nem bántó. A felhasznált műanyagborítások nem büdösek és menet közben nem zörögnek. Pozitívum, hogy a fülkeválaszfalon két darab akasztó is akad a kabátoknak.

A raktérben az egyik legfontosabb megoldás, hogy a hátsó ajtónál két konnektor is van. A Ford ugyanis úgy tervezte meg az E-Transitot, hogy adott esetben külső áramforrásként is használható legyen. A gyártó tájékoztatása szerint körfűrészt, kompresszort vagy akár nyomtatót is működtethetünk ily módon. Természetesen ilyenkor számolni kell azzal, hogy a használat a hatótáv rovására megy.

Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 69

Ha nincs útitársunk, akkor a középső ülés háttámlájából egy helyes kis asztalkát hajthatunk ki, amiben két pohártartó is rendelkezésre áll.

Ha csak a magyar piacon elérhető változatok befogadóképességét nézzük, akkor elmondható, hogy a legrövidebb zárt áruszállítós változatba 4 raklap fér el a raktérben, csakúgy, mint az L3-asba, míg az L4-esben már öt is szállítható. Nem elhanyagolandó tény ugyanakkor, hogy a  hazai üzemeltetőknek kínált duplakabinos változatban is el lehet fektetni legalább két darab euroraklapot.

Technika

Az elektromos Ford Tranist mozgatásáért 430 Nm nyomatékú villanymotor felel, amit a hátsó kerekek közé építettek be. Ez az elektromotor  kétféle teljesítményszinten – 183 lóerő (136 kW) és 270 lóerő (198 kW)  – érhető el. Tesztautónkban a kisebb teljesítményű változat dolgozott, de a nyomatékot illetően egyáltalán nem lehetett rá panasz.  A villanymotor a 68 kWh kapacitású akkumulátorcsomagból nyeri a működéshez szükséges energiát, a két hátsó kerék közé, a raktér padlója alá építettek be. Egy feltöltéssel a jármű 317 kilométert tud megtenni a WLTP-ciklus szerint, ami valamivel kevesebb a két évvel ezelőtt kommunikált értéknél (350 km).

Az akksi lemerülése esetén 11 kW-os váltóáramú (AC) töltővel tölthetjük fel teljesen az akkumulátorcsomagot, nagyjából 7 óra leforgása alatt. Az E-Transit ugyanakkor 115 kW-os egyenáramú (DC) töltővel is tölthető, ebben az esetben “csak” 34 perccel kell számolni.

Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 70

Az erőforrás nem itt van, de azért felhajtható a motorháztető.

A Ford E-Transit egyetlen, Trend elnevezésű felszereltségi csomaggal kerülhet a magyar vásárlókhoz. Ez a dízelekből már ismerős lehet, azonban a Ford szerint a villany-Transitnál jóval több szériatartozékot rejt. A modell többek között kulcs nélküli indítással, sebességtartó automatikával, elektronikus rögzítőfékkel, parkolóradarral, ülésfűtéssel, fűthető szélvédővel és elektronikusan állítható külső visszapillantókkal készül.

Nem beszélve a gigantikus, 12 colos kijelzővel rendelkező, több nyelven kommunikáló infotainment-rendszerről, amelyhez Bluetooth vagy USB-kábel segítségével egy pillantás alatt könnyedén kapcsolhatjuk a furgonhoz az androidos, vagy iOS-es okostelefonunkat, melyen csatlakoztatás után a saját navigációnkat is használhatjuk az elmentett címekkel. Érdekesség, hogy a külföldi menetpróba alkalmával tapasztalt női hangasszisztens ezúttal hiányzott az E-Transitból, senki nem szólt rám, ha tövig nyomtam a menetpedált.

Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 71

Az E-Transit háromféle vezetési módot kínál.

A sofőr munkáját menet közben olyan fejlesztések segítik, mint a sávtartó asszisztens,  a gyalogosfelismeréssel ellátott vészfékasszisztens, az aktív parkolássegítő rendszer, valamint a 360 fokos, madártávlati nézetet biztosító kamera. Fontos megjegyezni, hogy a Transit nemcsak előre menetben látja a gyalogosokat, hanem a kamerarendszernek köszönhetően hátrafelé is. Tolatáskor ugyanis automatikusan lefékez a jármű, ha egy gyalogos vagy biciklis megy el a furgon háta mögött.

Vezetés

A 183 lóerős villanymotorral szerelt Ford E-Transitot nagyjából egy héten keresztül volt szerencsém nyúzni. Ez idő alatt egészen jól meg lehetett szokni a szokásosnál nagyobb kasztniját. Magassága miatt nagy figyelmet kell rá fordítani az útra logó faágak miatt, de arra sem árt vigyázni, hogy a magyar autósok még nincsenek hozzászokva a fürge, nyomatékos villanyfurgonokhoz. Az E-Transit egészen szerethető oldaláról mutatkozott  be a vezetési élmény terén.

Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 72

Az E-Transit a Hungaroringen sem vallott szégyent. Fotó: Dombóvári Mihály

A jármű könnyű és precíz kormányzással büszkélkedhet, különösebb erőkifejtés nélkül lehet vele kiállni párhuzamos parkolásnál, de tolatva is egészen jól irányítható. A nagy tükrök, illetve a 360 fokos kameranézet minden fontos tereptárgyat megmutat az E-Transit környezetéből, a holttérfigyelő pedig  jelzi, ha veszélyes közelségbe kerül valami. A használat ideje alatt napi szinten kellett kiállnom egy kőkerítés személyautókra tervezett kapuján, de a 360 fokos kameranézetnek köszönhetően a művelet közben egyszer sem vert le a víz.

Városi munkára tökéletes a Ford E-Transit. Eleinte ugyan szkeptikus voltam azzal kapcsolatban, hogy csak egyféle fokozat áll rendelkezésre a rekuperáláshoz, de az L fokozatot sikerült úgy hangolni, hogy közepes tempójú lassulást és közben eredményes energiavisszanyerést adjon a napi használat során. (Elvileg minden vezetési módban van valamilyen erősségű rekuperáció, de ezt alig lehet érzékelni menet közben. Ennek ellenére azért elhisszük a Fordnak.)

A műbőr kormány fogása kellemes, a napi munka nem megterhelő vele, igaz, van egy kis ellenállása, ami leginkább akkor tűnhet egy picit kellemetlennek, amikor parkolásnál az embernek sokat kell korrigálnia. Az aktív sávtartó asszisztens némán teszi a dolgát, néha apró mozdulatokat visz bele a kormányzásba.

Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 73

A tolatókamera képe éjszaka is szép képet ad.

Az egyetlen negatívum, hogy oldalra nagyon nehéz kilátni belőle, de ez egyébként is sajátossága az ilyen furgonoknak. Nagyon elővigyázatosnak kell tehát lenni, amikor meg akarjuk nézni, nem jön-e jobbról valaki mondjuk egy kereszteződésénél. Az E-Transittal háromféle vezetési móddal – eco, normál és csúszós – lehet dolgozni. Én leginkább az eco opciót választottam, és így, előrelátó vezetési stílusban 21-23 kWh/100 km-es átlagfogyasztást sikerült belőle kihozni városban, többnyire egynegyedes terheléssel.

A Ford jóvoltából az E-Transitot a Hungaroringen is ki lehetett próbálni. A mogyoródi versenypályán ugyanakkor csak módjával lehetett áldozni a versenyzés oltárán, mivel a furgont 100 km/órás sebességre korlátozták le a teszt idejére. Ennek ellenére egész jól lehetett kóstolgatni az E-Transit határait. A furgon egyáltalán nem vallott szégyent, az éles kanyarokban is megőrizte a stabilitását, egyszer sem akart kitörni a hátulja, amikor pedig kicsit meg lehetett hajtani, akkor rendkívül dinamikusan gyorsult.

Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 74

A hátsó ajtók teljes mértékben a karosszéria mellé hajthatók, így nem kell őket kerülgetni rakodáskor.

Költségek

Az általunk kipróbált modell nettó 23,3 millió forintba kerül, de a leghosszabb és legnagyobb össztömegű változatért 24,3 millió forintot kell letenni az asztalra. Ezért az összegért viszont már egy elég gazdag felszereltséggel rendelkező furgonhoz juthatnak hozzá a leendő megrendelők.

A méretéből adódóan kicsit körülményesebb vele töltőhelyet találni, de ha sikerül, akkor 7480 forintból fel lehet tölteni töltőoszlopnál (MVM – 110 Ft/1 kWh). Ebből a mai árakon számolva nagyjából kilenc liter gázolajat lehetne venni, ami talán 100 kilométerre lenne elegendő egy hasonló méretű furgonnál – az E-Transittal ugyanennyi pénzből 317 kilométer tehető meg egy feltöltéssel.

A kedvező üzemanyagköltségek mellett ezzel a járművel olyan terhek alól mentesülhetnek a vállalkozók, mint a cégautóadó, a regisztrációs adó vagy a gépjárműadó. Egyes helyeken pedig ingyen lehet vele parkolni a zöld rendszám miatt.

Sokszor hangoztatott érv még az elektromos furgonok mellett, hogy kedvezőbb lehet a szervizelésük. Ezt a Ford sem tagadja, sőt, a gyártó becslései szerint az E-Transit karbantartási és javítási költségei 40 százalékkal alacsonyabbak lesznek, mint az azonos teljesítményű és kapacitású dízelmotoros modellek esetében. A Ford a nagyfeszültségű elektromos részegységekre 8 éves vagy 160 ezer kilométeres jótállást vállal, emellett a leendő üzemeltetők egy éven át ingyenesen vehetik igénybe az assistance szolgáltatást.

Ford E-Transit  és vetélytársai – Listaár, forint
Mercedes-Benz eSprinter L2, 35 kWh (157 km, 116 LE) 18 491 500 

Ducato BEV MH2 79 kWh (273 km, 122 LE)

29 431 000
MAN eTGE 3.140  36 kWh (115 km, 136 LE) 17 390 000
Renault Master E-Tech 52 kWh ( 120 km, 76 LE) 20 540 000
Ezzel a furgonnal nincs többé üzemanyagpara 65

A Ford E-Transit külsőre olyan, mint dízeles társai.

Értékelés

A Ford E-Transit a hazai viszonyok között is megállta a helyét, bár tény és való, hogy méretéből adódóan jobban oda kell figyelni rá az útra logó ágak miatt, és töltőhelyet sem egyszerű neki találni, mert azokat általában a személyautókra tervezik. Az E-Transit kellemes munkaeszköz, ami a legmodernebb technológiákat vonultatja fel, de közben nem tér el drasztikusan a dízelváltozattól, így könnyű átállni rá. Bár a kocsi nem zabálja a hatótávot, azért jó lenne, ha a rekuperáció mértékét inkább a sofőr tudná magának szabályozni. Ettől eltekintve az E-Transitban kevés kivetnivalót lehet találni, és bármilyen, főként városi távokon dolgozó vállalkozás számára hasznos igásló lehet.

Mellette – Ellene
 
  • Halk csendes, működés
  • Dinamikus teljesítmény
  • Kényelmes és praktikus fülke
  • Akár 4,25 tonnás össztömeg
  • Konnektorok a raktérben
 
  • Illesztési problémák a raktérben
  • Nem állítható tetszőlegesen a rekuperáció

Szavazás

Hogy tetszik az új E-Transit?
átlag
6.44
szavazat
87
Hogy tetszik az új E-Transit?