Röviden – BMW X4 M 2022
Mi ez? Frissített kivitel az első M-es BMW X4-ből új arccal, picit erősebb motorral.
Mit tud? 3,8 másodperc alatt 100-ra gyorsulni ès 285-tel menni, és vezetési élményben is a jobb SUV-k közül való
Mibe kerül? 33,6 milliónál kezdődik az X4 M, 2,5 millió felàr a Competition csomag
Kinek jó? Akik irreálisan nagy teljesítményű autóval akarnak járni és meg is hajtanák néhanapján.

Mióta a szabadidő-autók népszerűsége megugrott az európai autópiacon , elkerülhetetlen, hogy sportmodell is készüljön belőlük. A BMW-nél pedig annyira fontos volt az X3 és X4 M, hogy a legújabb fejlesztésű sorhatos sportmotort is ezekben mutatták be még 2018-ban. Most ideje volt kicsit gatyába rázni az X3 és X4 M-eket – nem mintha öregedni látszanának. Ennek okán utaztunk Münchenbe, hogy a megújult 510 lóerős sportmodellel ismerkedjünk, kipróbáljuk.

Túl jó technika. Mentünk egy kört az új BMW X4 M-mel! 1

Arányaiban nem túl nagy, de sportautónak ez már túl nagy hasmagasság

Külső

Három év után kapott új külsőt a harmadik generációs X3 és a második generációs X4. Az M modellek külsőre már alapvetően is jól megkülönböztethetőek voltak, most pedig külön hullámban érkezett a frissített külső is hozzájuk. Mivel nem „csak” M Performance, hanem valódi M modellekről van szó, a külső markáns változtatásokat kap.

Vékonyabbak lettek az első, lézer technológiás fényszórók és az X3/X4 modellek között az eddigi legnagyobb veséket kapták. Az egyik utolsó mohikán volt még, amelyek külön keretet viseltek, most viszont már egy darabból készül a két hűtőmaszk. Függőleges pálcákat kap kitöltésként, nincsenek mögöttük aktív lamellák, mert ennek a technikának folyton kell a hűtés.

Túl jó technika. Mentünk egy kört az új BMW X4 M-mel! 2

Fekete jelzések, feszesebb futómű, erősebb, 480 helyett 510 lóerős motor

Túl jó technika. Mentünk egy kört az új BMW X4 M-mel! 3

Csak a Competition kap fekete hűtőmaszk kertetet, már ezen a modellen is összenőttek

Jelentősen megváltoztak a lökhárítók vonásai, hátul a lakkozott fekete szegmenst pedig egészen magasra húzták. Szögletes vonásai miatt agresszívebb, hidegebb a megjelenés, de az arányai miatt még mindig barátságosnak mondható, pedig nem kis jószág az X4 M. A Competition csomagos autók fekete kiegészítői miatt még egyedibba megjelenés, az új 21 colos felnik pedig nem csak szépek, de két kilóval kevesebbet nyomnak darabonként.

Belső

Nem került el a frissítés az utasteret  sem, miközben változott a multimédia és a digitális tartalom. A Competitionn csomag esetén már alapból jár a két 12,3 colos kijelző és az iDrive 7-es operációs rendszer, ami online kapcsolattal bír és amint elérhető lesz, frissülni fog a 8-asra. Már az új X3 és X4 M-ben is a legfrissebb digitális műszeregységet láthatjuk a kormányon keresztül, mely Sport módokban középre csoportosítja a műszereket.

Az M3/M4-ben megjelent, a váltókar körüli középső kezelőpult immár helyet kapott a magasabb építésű modellekben is. A bőrözött váltógomb és a korábbi DCT váltó mozgását utánzó kulissza is megjelent, de mivel ez csak egy joystick, teljesen mindegy, milyen módon kell az irányokat váltanunk. Minden esetre van abban valami klasszikus, hogy bal előre kell tolnunk például a hátramenethez, mint egy kézi váltót.

Túl jó technika. Mentünk egy kört az új BMW X4 M-mel! 4

Változott a beltér is, újak a kijelzők, 12,3 colosak és iDrive 7 fut rajtuk

Túl jó technika. Mentünk egy kört az új BMW X4 M-mel! 5

Új a középkonzol, az M Mode kapcsoló egy menübe vezet, ahol beállíthatjuk az autót

Ezen a középső pulton kaptak helyet az M módok kapcsolói, a váltás idejét állító kapcsoló külön gombot kapott, A menetdinamikához kapcsolódó többi elemet  mint a futómű, kormányzás, motorkarakterisztika már a kijelzőről kell állítanunk, aminek a menüjéhez az M Mode gyorsgomb vezet.

A fedélzeten az egyik legfontosabb újdonság a Driving Assistant Professional felszereletség lehetősége, valamint, hogy ezt a Competition csomagos autók megkapják. Kombinált vezetéstámogató asszisztensrendszerei ügyesen vezetik az autót, irányítják a sávban és tartják a távolságot a másik autótól, vészfékezésre is képes, ha nem lassítanánk egy álló autó mögött. Ezek mellett pedig már Stop táblákra és még a piros lámpára is ugyanolyan erős hang és grafikai jelzéssel szól, mint a ráfutásgátló. Parkolásnál a 360 fokos kamerakép segít.

Technika

M-es modelleknél a legnagyobb csemegét mindig a mechanikai fejlesztések hozzák. Ezen a téren pedig az X3 és X4 M modellek mondhatni úttörőek voltak,, ebben a két szabadidő-autóban mutatkozott be a BMW új sorhatos sportmotorja, a 3,0 literes S58, ami csak később került az M3 és M4 modellekbe, kicsit erősebb kivitelben.

Az X3 és X4 M Competition frissítésével most ezt az erősebb 510 lóerős változat is megérkezett a modellek orrába. A teljesítménynövekedés a nyomatékot is érinti, 600 helyett 650 Nm . Ezt egy új fejlesztésű, az M3 és M4-ben már alkalmazott főtengellyel érik el, mely könnyebb és torziósan merevebb, mint az X3/X4 M modellekbe először szerelt változat.

Túl jó technika. Mentünk egy kört az új BMW X4 M-mel! 6

3,0 literes, 650 Nm nyomatékú egy új főtengely jóvoltából és 510 lóerőre képes, három hűtőköre van

A hathengeres turbós benzinmotor gyártásánál 3D technológiát is alkalmaznak. A hengerfej öntvénye 3D nyomtatással készül, ezzel a annak kialakítása jóval precízebb, gépi munkával nem megvalósítható részleteket tartalmaz és könnyebb is, mintha hagyományosan készülne.

A motor teljesítményéhez megfelelő hűtésre is szükség van, ezért három külön hűtőkörrel rendelkezik. Külön a blokk, a hengerfej és a töltőlevegő is kapott vizes hűtőt, utóbbit a helykihasználás és a hatékonyság miatt közvetlen a szívótorokba építették, így a lehűtött levegő szinte azonnal kerül a hengerekbe.

Túl jó technika. Mentünk egy kört az új BMW X4 M-mel! 7

Új 21 colos felnijei darabonkánt 2 kilóval könnyebbek

Az X3 M és X4 M modellek nyolcfokozatú hagyományos ZF automata váltóját az M részleg hangolta tökéletesre, amelyen keresztül mind a négy kerék kap a hajtásból. A hátsó kerekekhez az elektronikusan vezérelt zárású M Sport differenciálművön keresztül megy a hajtás, de kipörgő kerekek esetén szinte azonnal előre indul a nyomaték, néhány tizedmásodpercig akár 100%-ot is.

Adaptív, elektronikusan vezérelt keménységű lengéscsillapítók igyekeznek minél jobban az útra ragasztani a kerekeket, a rendszerbe az az utastérből is belenyúlhatunk. Fékei elöl hatdugattyúsak és a nyereg már lehet fekete vagy piros, a gyárilag kék helyett. További finomságg, hogy aktív szelepes kipufogórendszerrel szerelik, ezt is újrahangolták, de szerencsére nem vesztett a hangerejéből, az X4 M Competition még mindig éppen elég üvöltő..

Vezetés

Az X4 M is tisztességes M modell a sportrészleghez hű komoly technikával. Nem nehéz nem jó szemmel nézni rá, mert a sorhatos turbómotor miatt ez még mindig nagyon közel áll a BMW eredeti értékeihez, attól eltekintve, hogy egy szinttel magasabban kell ülnünk. A jó technika persze nem garantálja a jó vezethetőséget is azonnal.

3,8 másodperc alatt gyorsul 100-ra és az M Drivers csomaggal 250 helyett 287 km/h a végsebessége, vagyis irtózatosan gyors, a fizika határait súrolja. Ezek viszont csak számok, jól mutatnak a katalógusban és egyenesen szinte bármilyen autó képes jót menni. Egy BMW viszont nem ettől tud igazán jó lenni.

Túl jó technika. Mentünk egy kört az új BMW X4 M-mel! 8

Feszes és merev, ami sokáig nem gond, szűk kanyarokban érezni hátrányát

Lehet bármilyen erős, bármilyen gyors és hangos, fordulnia kell, beszélni a sofőrhöz, kommunikálnia vele és jelzéseket adnia felé, hogy tudja, mi fog történni és mit kell tennie. Ekkora testtel ezt nagyon nehéz és a müncheni menetpróbán az új M240i és M440i után próbálva az X4 M Competition még a gyengébbik kupéknál is rosszabbul teljesített élmény terén.

Bődületes erő magas karosszériában, ez egy nagyon vékony jég. Sokáig nem is vesszük észre benne a hibát, mert az X4 M-et rendesen kifeszítették, a határai egészen távolra kerültek, de sajnos elérhetőek. Szűkebb kanyarokban érezni, mennyire merev a karosszéria és a futómű. Egy tempós körforgalom, vagy éles lassú kanyarban annyira darabos lesz a fordulása, hogy a kigyorsításra már a menetstabilizáló is csak makogva tud válaszolni.

Mindenhol, ahová egy alacsonyabb építésű BMW-t szó nélkül be lehet dobni és ki is hozni, ott az X4 M Competition még az újrahangolt futóművével is csak bukdácsol. Szigorú a kipörgésgátló, félállásban sem hagy nagy tűzerőt hátra, így a tempós kanyarok is inkább sterilek, biztosak, mintsem engedjék a játékot, ami egy M-es BMW-nél elég nagy hiányosság.

Túl jó technika. Mentünk egy kört az új BMW X4 M-mel! 9

Jól szól a kipufogó, váltásoknál dörrent, némi karcosság hiányzik belőle, de nem nyomja el a motort legalább

Véresen komolyan veszi a gázadásokat, hirtelen reagál, akárcsak a fékezésre. Mindkét esetben brutálisan hamar válaszol, ami egy sima araszolásnál, városi közlekedésnél nem biztos, hogy szerencsés, de ebből pontosan érezzük, mennyire túlfeszített a mechanikai tartalom, és mindig ugrásra kész.

Jól szól, dörrent a váltásoknál és hangos is, ha az AMG Mercik nem szólnának annyira mocskosan, talán ez lenne a legjobb kipufogóhang. Motorból viszont nagyot szól és hallani is a hangszigetelésen, hogy hagyták, hadd hallja a bent ülő, hány henger szól előtte, még a turbó lefújószelepének sóhajtásai is elérik a fülünket.

Nehéz kormányzás a helyzethez képest sok visszajelzéssel, beton kemény futás, jó oldaltartás, sportos viselkedés. Összességében szépen egyben van, de aki jó BMW-s vezetési élményt keres, még úgy sem fogja megkapni ebben, hogy valódi M modellt vezet. Nagyon erős közlekedési eszköznek tökéletes, a vezetési élmény viszont korlátozott.

Túl jó technika. Mentünk egy kört az új BMW X4 M-mel! 10

Magasra húzták a hátsó lökhárító fekete betétjét, leginkább ezektől más az X4, mint korábban

Költségek

A világ összes pénzét rá lehet költeni egy sportmodellre, az X3 és X4 M is ilyenek. Alaphangon 33,050 millió forintot kérnek egy X3 M-ér, ízléses króm rácsokkal és kipufogóvégekkel, LED-es lámpákkal, digitális műszeregységgel, adaptív futóművel és aktív difivel. „Csak” 480 lóerővel, de harmonikus vezethetőséggel már alapból is jó csomagot kap, aki azt választja.

X4 M-ért 33,6 milliót kell kicsengetni, a Competition csomag pedig 2,5 millió forint. Ebben az 510 lóerős motor mellett feszesebb hangolású futóművet, M Sport üléseket és fekete kiegészítőket kap az X4 M, valamint az M Sport kipufogórendszert, ami ez kicsit mocskosabbul szól, mint az alapverzió.

BMW X4 M  és vetélytársai – Listaár, forint
BMW X3 M Competition (480 LE) 33 049 000
Alfa Romeo Stelvio Quadrifoglio (510 LE) 28 440 000
Mercedes-Benz GLC AMG 63 S 4Matic+ (510 LE) 33 072 000

Értékelés

Szörnyen erős és nagyon éles, de emellett biztosan és biztonságosan vezethető autó az X4 M Competition. Nem vár el túl sok képességet a sofőrtől, lehet vele jót autózni és nagyon gyorsat menni, de az élményen nagyon sokat tompít a magas üléspozíció és a túl merev karosszéria és futómű. Ha kell egy nagyon erős autó járni, de a szedán vagy kupé nem trendi, ott az X4 M Competition is tökéletesnek fog tűnni.

Mellette – Ellene
 
  • Kormányzás
  • Gázreakció
  • Vezetési pozíció
  • Minőségérzet, ergonómia
  • Multimédia
 
  • Darabosság kanyarodáskor
  • Magas üléspozíció

Szavazás

Hogy tetszik az X4 M Competition új külseje?
379 szavazat - átlag: 6.98 (10-ből)
Hogy tetszik az X4 M Competition új külseje?