Röviden – Volkswagen Passat 2019
Mi ez?A Volkswagen 2015-ben mutatta be a Passat nyolcadik generációját, ami mostanra megérett a frissítésre. Ez itt a ráncfelvarráson átesett kivitel
Mit tud?Külseje csak kicsit változott 2019-re, de közben sokat okosodott a Passat
Mibe kerül?Még pár hónap hátra van a piaci bevezetésig, nagyjából ősszel kiderülnek az árak is
Kinek jó?Továbbra is a kategória éltanulója. Aki a középkategóriában nézelődik, és biztosra akar menni, a VW Passattal nem lőhet mellé

Ha valamit úgy érzel jónak, ahogy van, akkor keserves dolog lehet kényszerűségből mégis valahol változtatni rajta. A Passatból már bő 30 milliót adtak el világszerte, ez annyira sok, hogyha egymás mögé állítanánk őket, 3,6-szor érné körbe a Földet a Passat-lánc, a jelenlegi generáció sem kivétel, 2015-ös bemutatása óta népszerű, de az idő halad, itt -ott mégis muszáj volt hozzányúlni a középkategória etalonjához, hogy versenyben maradhasson, elsősorban az üzleti vásárlókért vívott harcban.

Szemből az új lámpatestek és a módosított lökhárító új

Külső

Minden modellfrissítésnél kötelező legalább minimálisan belepiszkálni a formába, változtatni, frissíteni itt-ott a megjelenésen. A nyolcadik generációs VW Passat külsejének frissítését egész kevésből megoldotta a gyár, picit faragtak az első és hátsó lökhárítókon, új a hűtőrács és a hátsó, hangsúlyosabbá tett Passat felirat is feljebb, középre költözött. Újak a lámpatestek is, amelyekből a fényszóró, a nappalifény és a ködlámpa is LED-es, illetve a hátsó lámpatestben is csak diódák világítanak. Nem maradhat el a ráncfelvarrások kötelező eleme, az új szín – jelen esetben a Lazuritkék, Palackzöld, illetve a Kagylóarany -, és van négy új mintájú felni is.

Vannak új színek is, ez például a palackzöld

Belső

Az utastérben már könnyebben észrevehetőek a 2019-re hozott változások, teljesen digitális műszerfalat kapott a modell, friss a többfunkciós kormánykerék is, a középkonzolról pedig eltűnt a mutatós óra, helyét büszke Passat felirat vette át. Az USB csatlakozók már C típusúak lettek és a középkonzol alján nagy, nyitott felület található, indukciós töltőfelülettel. Van még 30-féle színből kiválasztható háttérvilágítás is, és új anyagokat is használtak a kárpitozásnál, puha minden, amihez csak hozzáér az ember, és frissült az ajtókárpit dizájnja is.

Digitális, jobban átlátható a műszerfal, középről pedig eltűnt a mutatós óra

Technika

Továbbra is nagyon széles hajtáslánckínálat tartozik a Passathoz. Benzinesből háromféle TSI-vel rendelhető majd a Passat, 150, 190 és 272 lóerővel és mindegyik megfelel az Euro 6d Temp előírásainak. Nincs még veszve a dízelmotor sem, az új fejlesztésű 2,0 literes TDi Evo most mutatkozik be az új Passat motorválasztékában, 150 lóerős teljesítménnyel, és az elődhöz képest jelentősen kisebb CO2-kibocsátással. Ezen kívül még háromféle dízelmotor van a katalógusban, 120, 190 és 240 lóerős csúcsteljesítménnyel.

Megújult a Passat konnektorról is tölthető hibrid változata, a GTE is, amelynek akkumulátorcsomagja a korábbinál 31 százalékkal több energiát képes tárolni. A 13 kWh-s akkumulátor a WLPT szabvány szerint kombi karosszériaváltozat esetében 55, illetve négyajtós kasztnival 56 kilométeres tisztán elektromos hajtással leautózható kilométerre elegendő. (A régi mérési módszerrel mérve ez durván 70 kilométernek felelne meg.)

A váltó és a benzinmotor között terpeszkedik a villanymotor

Ez bár nem tűnik soknak, de a legtöbb ingázónak elég arra, hogy benzin égetése nélkül járjon munkába hét közben. Pláne, hogy a rendszer nem erőlteti a benzinmotor használatát, alapból mindig elektromos hajtással indul és egészen 140 km/órás tempóig el is bír az autóval egyedül. Mezei konnektorból 2,3 kW-tal töltve 5,5 óra alatt tölthető fel a 135 kilogrammot nyomó, 96 cellából álló akkumulátorcsomag, míg izmosabb, 3,6 kW-os fali töltőről 3,5 óra elég ugyanerre.

135 kilogrammos az akkumulátorcsomag

A takarékos és zöld autózáshoz az okos útvonaltervező is segítséget jelent, ami képes a domborzat, illetve egyéb befolyásoló tényezők – pl. csak elektromos módban megközelíthető városrészek – alapján optimalizálni az utazás közbeni energiahasználatot. Emellett beállítható az is, hogy menet közben mennyire merítse le az akkumulátorokat, illetve hogy mennyi energiát fordítson a telepek feltöltésére. Például, ha reggel azzal kezdjük a napot, hogy több száz méternyi szintvesztéssel leautózunk a városba, akkor praktikus úgy gazdálkodni, hogy ne legyen tele az akksi induláskor, férjen bele a lejtőn összeszedett ingyenenergia is.

Középre költözött a nagybetűs Passat felirat

Átalakul a modell nevezéktana is, az alapmodell ezután Passat néven fut, majd jön a Business, illetve az Elegance elnevezés, ahogy gazdagodik a felszereltség, a két puccosabb változatot extra R-Line csomaggal még dögösebbé lehet tenni, illetve lesz egy mindössze 2000 darabos sorozat is R-Line Edition néven, amely a két legerősebb motorral érkezik, összkerékhajtással, és különleges, Holdkő-szürke fényezéssel. Már amennyiben egy bármilyen szürke lehet különleges. Ebben a kivitelben széria a Travel Assist fantázianevű aktív önvezető rendszer, amely 210 km/órás sebességig magától gyorsít, lassít és kanyarodik is, csak a vezetőnek legyen a kormányon a keze. Mozgatni nem kell, csak a kapacitív felület érzékelje a rajta lévő kezet.

Új a kormány is

Az adaptív tempomat a térképadatbázissal, valamint a jelzőtábla-felismerő rendszerrel kiegészülve igazodik az aktuális sebességkorlátozásokhoz is, illetve az út szélét felfestés hiányában is felismerő sávtartó a vészhelyzeti kikerülő rendszerrel együtt bizonyos estekben már szinte önvezetőként is működhet.

Vezetés

A “sima” hagyományos kivitel mellett GTE változatban is kapható a Passat, ami a konnektoros hibridet jelöli. A GTE háromféle üzemmódban használható, az E-mód tisztán elektromos üzemet jelent, a GTE a sportos beállítás, a teljes 218 lóerős rendszerteljesítményt a vezető rendelkezésre bocsátja, illetve Hybrid mód is választható, ahol automatikusan a legmegfelelőbb üzemmódot választja ki a rendszer. Maga a TSI motor 156, míg a váltó és a motor közé épített elektromos motor 115 lóerős. Alltrack néven fut a látványos műanyag elemekkel terepesített, állandó összkerékhajtású, emelt hasmagasságú, és extra alsó alsó védőelemekkel ellátott modell, amely alapáron hétfokozatú DSG váltóval érkezik.

Extra műanyagok az Alltrack kerékjárati ívén

Elsőként az Alltrack változattal autóztunk, civilizálttá finomított automatikus váltóval, és meggyőző, stabil, de komfortos futóművel. Az intelligens tempomat bár remekül végzi a dolgát, gyorshajtásba biztos nem lehet vele belefutni, de mégis kissé tötymörgős, az ember hajlamosabb kissé lazábban kezelni ezeket a szabályokat, mint a gép. Szóval ezt gyorsan kikapcsoltuk, amíg nem autózik mindenki ilyennel, addig csak a baj lesz belőle. Vagy utálnak majd miatta.

Hasonlóan finoman működik a hibrid változat is, simán, némán gyorsul, amíg elektromos üzemmódban működik, de bekapcsol a benzinmotor és belead mindent, ami csak van, ha a vezető lepadlózza a gázpedált. A többi elektromos, illetve hibrid autóhoz hasonlóan a fokozatválasztón itt is van B üzemmód, amiben a visszatáplálás jóval intenzívebb, így szinte egy pedálos üzemmódban lehet vele közlekedni. Az akksipakk extra tömege az autóhoz képest szinte elenyésző, és mivel a padlószintre építették be, a csomagtartóból sem vesz el szinte semmit.

Minden létező lámpája LED-es, a fényszórótól a ködlámpáig

Értékelés

A felfrissített Volkswagen Passat, ha lehet, még szebb, okosabb és tisztább, mint eddig. Van belőle nagyon tiszta, nagyon erős, nagyon okos, már csak azt kell kitalálni, kinek melyik tetszik a legjobban.

Hány pontot adnál a felfrissült Passat-nak?
1274 szavazat - átlag: 7.75 (10-ből)
Hány pontot adnál a felfrissült Passat-nak?