Röviden – Opel Grandland X
Mi ez?Az Opel 2017-ben bemutatott, a Peugeot 3008-cal közös alapokra épülő kompakt szabadidő-autója
Mit tud?Kissé megemelt, divatos megjelenésű ötszemélyes mindenes, takarékos dízelmotorral
Mibe kerül?A Grandland X alapára 7,045,000 forint, az 1,5-ös dízel pedig 7,785,000 forinttól kapható
Kinek jó?Aki használható méretű, tágas szabadidő-autót szeretne és ragaszkodik az Opel emblémához, a Grandland X-szel boldog lehet

Csak jókat örökölt a szülőktől – Opel Grandland X teszt 1

A Grandland X már a második Opel SUV, ami francia alapokra, egészen pontosan a Peugeot 3008-asra épül, bár ez ránézésre egyáltalán nem látszik. 130 lóerős, 1,5-ös dízelmotorral és nyolcfokozatú automatikus váltóval, alaposan teleextrázott példányt nyúztunk egy hétig, amely mindkét márkától – Peugeot-Opel – csak a jókat örökölte.

Csak jókat örökölt a szülőktől – Opel Grandland X teszt 2

Hiába szabadidő-autó, az orrára figyelni kell

Külső

4,47 méteres hosszával, 1856 mm-es szélességével és 1609 milliméteres magasságával a Grandland X az Opel jelenleg háromfős szabadidő-autó kínálatának legnagyobb darabja. Megjelenésében semmi zavarba ejtő, meghökkentő nincs, hozza a jól ismert, konzervatív opeles stílusjegyeket, megvan a LED-es nappalifény csík, a törés a motorháztetőben, illetve a szárnyak is, az orron díszlő Opel embléma mellett.

Csak jókat örökölt a szülőktől – Opel Grandland X teszt 3

Fekete műanyag ragadt a hasára és a kerékjárati ívekre

Oldalról a bumfordi SUV-k karcsúsító műanyag hasaaljacsíkja, illetve a kerékjáratok fekete műanyagbetétje egészíti ki a sötét tetőt. Van még csinos krómcsík és érdekes, fordított cápauszony motívum a C-oszlopban. Hátul pedig szintén felismerhetően opeles lámpa következik, dupla látványkipufogóval, finoman homorodó, elektromos mozgatású csomagtérajtóval. Ránézésre egyáltalán nem hasonlít a műszaki alapokat adó 3008-asra, csupán a méret és az arányok közösek.

Csak jókat örökölt a szülőktől – Opel Grandland X teszt 4

Opeles stílusú lámpák és dupla kipufogó hátul

Belső

Utasterében keverednek az Opel és a PSA alkatrészek, így az ablakemelők, ajtókilincsek a francia, a kormány gombjai, a bajuszkapcsolók, klímavezérlés pedig a német raktárból érkeztek. A dizájn, kidolgozás szintén megbízható, könnyen kiismerhető, itt is érezni, hogy tutira mentek, jó legyen mindenkinek.

Csak jókat örökölt a szülőktől – Opel Grandland X teszt 5

Tágas, de komor belső, nagyon kényelmes ülésekkel

Szerencsére az Opelekben mindig lelkiismeretesen megtervezett ülések megmaradtak, így a Grandland X-be is kényelmes, jó tartású, állítható ülőlap-hosszúságú darabok kerültek, amik hosszú távon is élvezetesek maradnak. Memóriával, elektromos mozgatással, deréktámasszal megbolondítva.

Csak jókat örökölt a szülőktől – Opel Grandland X teszt 6

A fekete utastér komorságát a világos díszvarrás oldja, ami a műszerfalon és az üléseken is feltűnik, illetve a csillogó, de kényes, fekete zongoralakk felület is jól mutat benne. Legalábbis addig, amíg új és nincs agyonkarcolva. Központi kijelzője nem a magasra kiemelkedő stílust követi, hanem elegánsan belesimul a középkonzolba, a menü logikája könnyen követhető és a telefonintegráció is gyors, fájdalommentes.

Csak jókat örökölt a szülőktől – Opel Grandland X teszt 7

Pillanatok alatt össze lehet kötni a telefonnal az autó lelkét

Tengelytávja 2675 milliméter, ami bőven elég ahhoz, hogy mindkét sorban jusson elég hely a vezetőnek, utasoknak egyaránt. Hogy hátul még vidámabb legyen az utazás, saját légbeömlő, ülésfűtéskapcsoló – elöl ezen felül szellőztethetőek is a fotelek – és USB-aljzat, sőt, 230 voltos konnektor is található a lábtérben. A töltési lehetőségeket rendesen kimaxolták az autóban, mert még indukciós töltő is található a könyöklőben.

Csak jókat örökölt a szülőktől – Opel Grandland X teszt 8

Indukciós telefontöltő a könyöklőben

Csomagtartójának befogadóképessége 514-1652 liter között változtatható, a padló kétféle magasságba is állítható, illetve felhajtáskor mókás kis pöcök rögzíti, hogy könnyebb legyen alatta kotorászni. Van világítás, masszív csomagrögzítő fül, 12 voltos csatlakozó, mélyebb rekeszek kétoldalt, illetve kis ajtó is, amin a hosszabb rakományt, sílécet az utastérbe is át lehet dugni. Hátsó üléseinek támláját pedig innen, apró karokkal is le lehet hajtani. Pótkerék nem volt a tesztautóban, csak defektjavító barkácskészlet.

Csak jókat örökölt a szülőktől – Opel Grandland X teszt 9

Kis jóindulattal síkba dönthető a padló

Technika

Hiába látszik terepre többé-kevésbé alkalmas szabadidő-autónak,  az Opel Grandland X csak elsőkerék-hajtással kapható. Ennek ellenére mégis van benne vicces mosógép programválasztó, amivel a látványos piktogramok ellenére legfeljebb a menetstabilizálót lehet segítségül hívni, ha baj van. Ez az elpörgő kerék fékezésével utánozza a differenciálzárat, illetve a kipörgésgátlóval is tud engedékenyebben bánni, ha ettől reméli a szabadulást.

Csak jókat örökölt a szülőktől – Opel Grandland X teszt 10

A lélektani, pszeudó terepkapcsoló

Motorválasztéka az 1,2 literes turbós benzinessel indul, ez 130 lóerős teljesítményt nyújt, és hatfokozatú kézi-, illetve nyolcfokozatú automatikus váltóval is kapható. Benzinesből még 1,6-os van a listán, ami szintén turbós és 180 lóerős, viszont csak a nyolcfokozatú váltóval lehet megvenni. Dízelmotorból szintén kétdarabos a választék és a teljesítményszintek is nagyon hasonlóak, az 1,5 literes 130 lóerős, a 2,0 literes pedig 177.

Csak jókat örökölt a szülőktől – Opel Grandland X teszt 11

Takarékos, erős az 1,5-ös dízelmotor

Vezetés

Az Opelektől megszokhattuk, hogy általában nehezek, mint a vizes sár. Na, a Grandland X egyáltalán nem nehéz – 1455 kilogramm vezetővel együtt – és ami még érdekesebb, nem is érezni annak. Az 1,5 dízelmotor 130 lóereje az új, nyolcfokozatú automatikus váltóval remek párost alkotnak és dinamikusan, de közben civilizáltan mozgatják az autót. A hagyományos, nyolcas váltó nagyon ügyes darab, finoman, érzéssel vált, ami az okosan hangolt futóművel – ami a kisebb úthibákon nagyvonalúan átsiklik, de kanyarban már megtartja a kasztnit – roppant kényelmessé teszi az autózást. Egyedül egy dologra érdemes figyelni, hiába szabadidő-autó kinézetű a Grandland X, az orrát elég alacsonyan hordja.

Csak jókat örökölt a szülőktől – Opel Grandland X teszt 12

Egyszerű analóg műszerfal, apró monitorral középen

Fogyasztása a papírforma szerint elmarad a katalógusban hirdetettől, de 6,4 literes átlag, szinte kizárólag városi használat mellett egy automataváltós szabadidő-autótól, szerintem teljesen korrekt adat.

Költségek

7,045,000 forinttól indul a Grandland X árlistája az 1,2 literes, turbós benzinessel. Mivel rendesen tele lehet pakolni extrával az autót, így a legjobban felszerelt változat, ugyanezzel a motorral már 9,2 millió forintért kapható. Az 1,6-os turbós indulóára 8,9 milliótól kezdődik és 10,9 millió olvasható a legjobban felszerelt változat mellett. A dízelek 7,8 és 9,3 milliótól indulnak, attól függően, mekkora motorról van szó, az árlista abszolút legdrágább darabja pedig az erős, benzines 10,9 millióért.

Csak jókat örökölt a szülőktől – Opel Grandland X teszt 13

Itt az aktuális, teljes árlista, amin a tesztautó pont nincs rajta:

Csak jókat örökölt a szülőktől – Opel Grandland X teszt 14

Értékelés

Konzervatív megjelenésével, jó helykínálatával, gazdag vezetőtámogató arzenáljával és tengernyi választható extrájával a Grandland X egy okos választás lehet, annak, aki kompakt méretű szabadidő-autóra vágyik. Az automatikus váltóval jól, stresszmentesen vezethető, az 1,5-ös dízelmotor pedig civilizált és takarékos darab.

Mellette – Ellene
  • Tágas utastér
  • Takarékos motor
  • Kifinomult váltó
  • Sok, okos extra
  • Nincs összkerékhajtás
  • Komor belső

Szerinted hány pontot érdemel a dízel Opel Grandland X?
487 szavazat - átlag: 7.01 (10-ből)
Szerinted hány pontot érdemel a dízel Opel Grandland X?