Röviden – Ford Mustang 2018
Mi ez?A Ford Mustang hatodik generációjának látszatra nem túl erős frissítése, ami azonban komoly műszaki plusszal is járt. Fordítva szokott lenni
Mit tud?A V8-as harsány tahóként ordítja tele a világot száguldás közben, a 2,3-as turbós nem csinál ekkora cirkuszt, de szaladni az is tud
Mibe kerül?Bár a hazai bemutató már megvolt, az igazi, pontos forintos árakra még várni kell egy darabig
Kinek jó?Aki jó ár-érték arányú sportautót keres – mehehe – az a Mustanggal nagyon jól jár

Gondolná valaki, hogy a Ford Mustang csupán 2015-től kapható Európában? Mármint rendes márkakereskedésben, mert ugye Amerikából bármit be lehetett hozni eddig is, ha valaki nagyon akarta. Európai bemutatkozása óta viszont rendesen rákaptak a 2016-ban a világon a legkelendőbb sportautónak számító modellre, 33 ezer darab kelt el belőle, de itthon is kedvelt a Ford sportmodellje, hiszen 353-at kapkodtak el.

Már LED-esek az első fényszórók

A hatodik generációs modell kicsit lett csak szebb, de a műszaki tartalmon már bátrabban változtattak. Megpiszkálták a motorokat, kapott új, 10 fokozatú automatikus váltót, és az utastérbe is jutott újítás, és hogy teljes legyen a ráncfelvarrás, persze vannak új színek, felnik is.

Mind lenyit

Külső

Az új Mustang szinte semmit nem változott, tök olyan, mint az elődje volt. Néhány minimális különbség mégis van, a lökhárítók változtak – az újtól gorombább lett a Mustang tekintete -, a ködlámpa környéke változott szögletesebbre, és újfajta szellőzők is kerültek a motorháztetőre, valamint a fényszóró már LED-es és kipufogóból is több düböröghet az autó fenekénél. És itt vége is a sornak.

Még úgy is könnyű felismerni, hogy a fele nem is látszik

Rácz Tamás kolléga remek ide-oda húzogatós képet készített a régi és az új Mustang orráról, tessék nézegetni. A lila az új, a sárga a régi:

Kétféle karosszériaváltozatban kapható a frissített Mustang, klasszikus kupéban és nyitható vászontetős kivitelben, a Fastback és a Convertible kasztni méretei megegyeznek, hosszuk 4789, szélességük 1916, magasságuk 1373, 1382 milliméter, attól függően, hogy a 2,3-as vagy az 5,0 literes motor dolgozik-e a kupéban. A kabrió magassága is más, –  1387, 1396 mm – a magasabb változat a V8-as mérete.

Belső

Utastere sportautóhoz képest minden irányban egész tágas, és még a csomagtartója is nagy, jól használható. Javítottak a berendezés minőségérzetén is, amerikai autóhoz mérten kifejezetten csinos a belső és az anyagok, kivitelezés is megfelel a kényesebb európai elvárásoknak. Kétféle üléssel is rendelhető a Mustang, a mezei változat mellett jobb oldaltartású és fényévekkel kényelmesebb Recaro ülések is kaphatók hozzá. Kezelőszervei kissé idétlenek, főleg az amúgy jópofa billenőkapcsolók működése furcsa, mivel csak egy irányba lehet őket billentgetni, így a menüben is csak egy irányba lehet léptetni a funkciókat.

Szemnek, kéznek is kellemes a Mustang belseje

Műszerfala viszont telitalálat, semmi fizikai, igazi mutató vagy számlap nincs benne, az egész egyetlen nagy, személyre szabható tartalmú kijelző. Mindez ízléses grafikával, parádés felbontással, rengeteg funkcióval. 2018-ban minden autóban ilyennek kéne lennie.

Technika

Az új Ford Mustang motorválasztéka nem túl bonyolult, összesen kétféle motort választhat hozzá a vásárló. Mivel idehaza jelentős árkülönbség eddig sem volt a V8-as és a négyhengeres motoros változatok között, és ez valószínűleg a jövőben sem változik majd, érthető, hogy épelméjű ember nem is vett mást, csak V8-ast. Hogy miért gyártanak mégis Mustangot nagyon kevés hengerrel is, annak az adózás az oka. Van, ahol az ötliteres motor már csípi a szabályhozók szemét és durva adókat kap mellé nyakába a vásárló. Idehaza ez egyelőre még nem jutott eszébe senkinek, így valószínűleg továbbra is a nyolchengeres, ötliteres motorral fogy majd igazán jól a Mustang.

Műanyag alá bújt a v8-as benzinmotor

Erősebb lett az ötliteres V8-as blokk, amelynek csúcsteljesítménye már 450 lóerő, legnagyobb nyomatéka pedig 529 Nm, amit a korábbihoz képest dupla annyi befecskendezővel értek el. Míg az egyik injektor a szívótorokba, addig a másik közvetlenül az égéstérbe fecskendezi a benzint. A kisebb, fele ennyi hengerrel dolgozó 2,3 literes, 290 lóerős turbós motor 440 Nm nyomatékot produkál. A Mustang hátsókerék-hajtású, és mindkét motor kapható 10-es automatikus- és hatfokozatú kézi váltóval is.

Biztonságból csak elégséges

A Ford Mustang hátsó ülésén életveszélyes is lehet az utazás, de nem csak ez sodorta a bukás határára a Ford frissen megújult kupéját. Bár leginkább a hátra ültetett gyerekekkel bánik mostohán a Mustang, de az első üléseken utazókra is jóval nagyobb veszély leselkedik a kelleténél. Hogy mik a problémás pontok és miért, az itt, az Euro NCAP tesztjében olvasható.

A törésteszten valószínűleg ma már jobban szerepelne a Mustang, ami az időközben felvett vezetőtámogató eszközöknek lenne köszönhető. A ráncfelvarrással ütközésmegelőző rendszer is került bele gyalogosfelismerővel, és vészfékezni is tud, valamint az adaptív tempomat is érhet további értékes pontokat az autó.

Vezetés

Az ötliteres V8-assal kezdtük a vezetést, ami igazi suttyó módon is tud üvölteni, durrogni. Mármint a kipufogója. Ugyan van benne szomszédbarát Quiet üzemmód is, de ezt tényleg csak akkor érdemes használni, ha hajnalban nem akarjuk feldurrogtatni a közelben lakókat. Napközben, a megállóban csorgó nyállal álló kamaszok mellett viszont csendes üzemmódban autózni a nagyobb bunkóság.

Személyre szabható a műszerfal képe

A motor mellett a váltóra voltunk még kíváncsiak, ami a korábbitól eltérően már 10 fokozat közül válogatja ki azt, ami éppen kell. Bár elméletben a 10 fokozattal már apró lépésekben, szinte érezhetetlenül finoman is lehetne váltani, ennek ez nem mindig sikerül. Mentségére szóljon, hogy ha kell, 10-esből gondolkodás nélkül visszavált 4-esbe is, ha ezt érzi jónak.

10 fokozatú automatikus váltó. Képes 10-esből visszadobni 4-esbe egy szempillantás alatt

Menet közben inkább a kanyarokban történő hirtelen visszakapcsolások tréfálhatják meg a vezetőt, de az indokolatlanul határozott váltások máshol is megfigyelhetők. Sport-, versenyüzemmódban viszont – amikor többé-kevésbé számítani lehet rá – végig úgy tartja a motor fordulatszámát, hogy ha kell, azonnal tudjon ugrani. Szóval ez nem egy megszokott, “beteszem sportba, mert az a menő és úgy autózom a Balatonig” jellegű sport fokozat, hanem tényleg arra való, amire a neve alapján gondolnánk. Üvölteti a motort, de ha rátaposunk a gázra, akkor repül minden.

Dagad az erőtől

Mérhetetlen ereje és hátsókerék-hajtása ellenére a V8-as Mustang egy teljesen biztonsággal vezethető, jóindulatú autó, aminek még a futóműve is olyan lett, hogy a városi autózástól sem hullanak majd ki benne a fogaink. A négyhengeres nagy csalódás volt ezután. Nem mintha az nem menne jól, vagy az ebben próbált hatfokozatú kézi váltó rossz lett volna, sokkal inkább a mellé járó színház az, ami miatt hiányérzet maradt utána. Pontosabban a színház, a dráma hiánya, ami nagyon kell ebbe az autóba.

Az Android Auto a világ egyik legjobb dolga

Költségek

Bár egy hazai bemutató egyik legérdekesebb pontja pont az, hogy ha eddig nem volt magyar ára egy autónak, akkor az ilyenkor már általában kiderül, az új Mustangnál más a helyzet. Még egy darabig rághatjuk a körmeinket izgalmunkban, mire elkészül a forintos Excel. Addig is tájékoztatásul a Rácz kolléga által pár hónapja megsaccolt árak: 12,5 millió forint körüli beugró ár a valószínű, ez a négyhengeres változatra és a kupé kivitelre értendő, míg a 17 millió körüli árért a V8-as, nagy motoros, kabrió kasztnis Mustangot lehet majd hazavinni. Mondom még egyszer, ezek egyelőre csak tippelt árak.

Led-es nappali és rendes fény

Értékelés

A Mustang V8-as motorral igazán szórakoztató jószág, aki megteheti, meg se nézze a négyhengerest, mert nincs értelme. Mármint a V8-assal szemben. Európai szemmel is vállalható a belseje, a maga nemében mindkét motoros változatot élvezetes vezetni, és ötletesek benne a páváskodásra ideális gumiégető programok is. Valószínűleg a frissített változat is jól, ha nem jobban fogy majd, mint az előd.

Mellette – Ellene
  • Jól csengő márkanév
  • Remek ár-érték arány
  • Izgalmas, ordító V8-as motor
  • Okos, személyre szabható műszerfal
  • Klassz vezetni
  • A négyhengeresnek semmi hangja
  • Néha kiszámíthatatlan 10 fokozatú váltó
  • Rémesen szűk hátsó hely

Szavazás

Hány pontot adnál a Ford Mustangnak? Persze csakis a V8-asnak, nem is a négyhengeresnek!

435 szavazat - átlag: 8.6 (10-ből)

Hány pontot adnál a Ford Mustangnak? Persze csakis a V8-asnak, nem is a négyhengeresnek!