Egy nagyító is kevés lenne hozzá, hogy megtaláljuk a ráncfelvarrás okozta változásokat, egy biztos, a Dacia logóval ellátott hűtőrács nagyobb hangsúlyt kapott, ami kimondottan jól áll a mokány Stepwaynek. A másik azonnal szembeötlő dolog az a színe, ami kizárólag az Outdoor limitált széria védjegye és Izlandi szürkére keresztelték. Jól áll ez a szín a Dokker Stepwaynek, legalábbis jobban, mint a fehér, ami óhatatlanul is cégautós érzést sugall.

A formavilágra inkább azt mondanám, hogy aranyos, mint szép, de hogyan is lehetne szépnek nevezni egy alapjában véve dobozos teherautóból (Dacia Dokker Van) kialakított egyterűt? Sehogy. A Stepway sokkal kívánatosabb lehet a hétköznapi vásárlók számára, ugyanis a sima Dokker még a hátsó üléssorral is kisteherautós érzetet kelt, itt pedig fekete és ezüst műanyag elemek futnak körbe a karosszérián, ettől mutat jól az autó, már-már crossoveres.

Arról se feledkezzünk meg, hogy a többi felszereltségben feláras 16″-os felni itt alaphelyzetben jár, ami még pont ésszerű méret, nem az, amiért dupla annyit fizetünk majd a gumisnál. Benne van még az árban a két tetősín is, ha valamit szeretnénk fent szállítani, persze a három köbméteresre bővíthető raktér mellett talán nem is lesz rá szükség soha.

Mindkét oldalon nyitható tolóajtók

A kitámasztható hátsóajtók mögött 800 literes raktér terpeszkedik

A kék színű a modellfrissítés előtti változat

Nem bántó a Dokker belseje. Biztos vagyok benne, hogy az anyagválasztáskor figyelembe vették, hogy könnyedén tisztítható legyen az utastér, így nem kell félnünk attól, ha a gyerekek könyékig csokisan és/vagy sárosan ugranak be az autóba.

Ránézésre nem tűnnek olcsónak az amúgy mindenhol kemény műanyagok, amelyeket az LG által szállított 7 colos érintőkijelző tör meg. A jó felbontású, érintésre gyorsan reagáló képernyő kezelése egyszerű, ami hatalmas pozitívum. Az olyan felhasználók is villámgyorsan megtanulják nyomkodni, akik előtte okostelefont is csak tévében láttak. A nagyitelefonokhoz tudnám hasonlítani: nagy gombok, érthető feliratok, gyors és átlátható menürendszer. A navigáció és  jack-bemenet mellett van még kormányoszlopon elhelyezett vezérlőbajusz, USB-port és Bluetooth-kihangosítás is.

A Dokker utastere tulajdonképpen a hátsó sortól igazán izgalmas. Itt található a két praktikus tolóajtó (mindkettő alapáron a Stepwayben), illetve az a hatalmas csomagtér, amit jó teherautóhoz hűen, aszimmetrikusan osztott, kitámasztható ajtókon keresztül közelíthetünk meg. Alaphelyzetben is 800 liternyi rakomány csúszkálhat az utastérben, de az ülések előredöntésével egészen 3 köbméterig bővíthető. A támlák döntésével automatikusan dől az ülőfelület is, de ilyenkor a padot csak a saját súlya tartja ebben a pozícióban, így menet közben van rá esély, hogy visszazuhan a helyére. Utóbbira érdemes figyelni, mielőtt alá kerül valami olyasmi, amiben komoly kárt tehet.

Ezeket a sárga betéteket nem kellett volna erőltetni, ez az utastér leggagyibb pontja

Hosszútávon kényelmetlen az ülőlap, viszont van könyöklő, ami nagy hasznos

A hátul ülők még asztalkát is kapnak, ám ha nagyra nőttél, ezt esélyed nem lesz felhajtani

A kedves vásárló a Stepway-t kérheti 115 lóerős, 1,2 literes turbós benzinmotorral vagy az 1,6 literes 16 szelepes 102 lóerőssek, aztán ott az 1,5 dCi jelzésű turbódízel, 75 illetve 90 lóerős verzióban – tesztautónkba utóbbit szerelték, ötsebességes manuális váltóval, ami pontosan kapcsolható, viszonylag kényelmes, rövid utat jár be a fokozatok között. A négyhengeres dízel meglepően csendesen jár, ereje pedig pont elegendő arra, hogy kellemesen mozgassa a 1205 kilogramm saját tömegű Dokkert. A 200 newtonméteres nyomaték 1750/perc fordulattól rendelkezésre áll, így nem fulladós a motor, viszonylag kis turbólyuk után azonnal megindul a szerkezet.

1,5 literes turbódízel, 90 lóerővel

Ahogy más Dacia modellekben, ebben a Dokkerben is elég komoly hajtási befolyás érezhető a kormánykeréken. Indulásnál nem árt erősen fogni a kormányt, mert könnyen kicsavarja a kezünkből, amit más autók kétszer ekkora nyomatékkal sem tennének meg. Viszont menet közben ebből már semmit nem érezni, a magas karosszéria ellenére az oldaldőlés sem annyira ijesztő, hogy megakadályozzon a dinamikus közlekedésben. A közel 4,4 méter hosszú Daciával nem nehéz a manőverezés, de a hosszát azért szokni kell, és a fordulókör is lehetne valamivel szerényebb, ami megkönnyítené a belvárosi használatot. A futóműre panasz nem lehet, a puha beállítás robusztusnak hat, jöhet villamossín vagy fekvőrendőr, a Dokker Stepway könnyedén megbirkózik vele.

A nulla százas gyorsulást ugyan megadja a gyártó (13,3 s), de semmi értelme ilyen dimenziókban gondolkozni, eszembe nem jutott, hogy kipróbáljam igaz-e, amit a Dacia állít. Végsebessége 163 km/óra, szóval ha akarnánk se tudnánk összeszedni vele 30 ezer forintos bírságnál magasabbat autópályán.

A első ülések ülőlapja rövidebb a kelletnél, így hosszútávon kényelmetlenné válik az autózás. Egy 500 kilométeres szakaszon biztos, hogy be kell iktatnunk minimum egy pihenőt, nem fogjuk tudni egy seggel végigtolni. Végül a szigetelésről annyit, hogy a szélzaj bizony szépen átjárja a kasznit, amiben olyan az akusztika, mintha egy üres fémdobozban ülnénk.

Katonásan teszi a dolgát és akkor sem sértődik meg, ha elhanyagoljuk

A Dokker Stepway felára a sima Dokker csúcsfelszereltségű Arctic modelljéhez képest csupán 250 ezer forint, ami nem is olyan sok cserébe azért, hogy egy alapvetően ronda, dobozos teherautóból varázsol egy elfogadható külsejű, divatos járművet, néhány hasznos dologgal kiegészítve azt. Ha pedig még egy százast hozzácsapunk, akkor meg is van a Stepway Outdoor.

Mik ezek a hasznos kiegészítők, amiket minimális felárért kapunk? Hét colos érintésérzékeny navigációs multimédia rendszer (a telefonkihangosító és USB is benne van), parkolóradar és kamera, narancssárga műszerfalbetétek és kárpitvarrás, tempomat, bőrkormány, klíma, 16″-os alufelnik, ülésfűtés és könyöklő.

Az alábbi táblázatba a tesztautóval szinte teljesen megegyező felszereltségű konkurens modelleket válogattunk össze hazai konfigurátorok alapján.

A teszt alatt a fogyasztás picit csalódás volt számomra, ugyanis a Dacia 4,2 literes átlagot ad meg 100 kilométerre vetítve, 5,5-el már boldog lettem volna (ennyit fogyaszt apám Opel Combója is pl.), azonban nekem 6,5 literres fogyasztás kicsikarni kicsikarni a Dokkerből, és higgyétek el, nem használtam extrém körülmények között. Autópályán is inkább 130 km/óra alatt közlekedtem.

Egy szó mint száz, aki ilyen puttonyos egyterűben gondolkozik és az a cél, hogy eljusson vele ából bébe, beleférjen az egész család babkocsistól, nagymama járókeretestől és még a házikedvenc is, aki nélkül nincs nyaralás, akkor ennél olcsóbban garantáltan nem talál ilyen felszereltségű új autót. És pont azért lehet megszeretni a Dokkert, mert olyan kis gyámoltalan, sokan lenézik, mégis tökéletesen megfelel a célnak, katonásan teszi a dolgát és akkor sem sértődik meg, ha elhanyagoljuk.