Röviden – Opel Grandland X 1.6 CDTI Innovation
Mi ez?A PSA fennhatósága alá került Opel új SUV-ja, mely az Év Autója díjas Peugeot 3008 alapjaira épül.
Mit tud?Opeltől szokatlanul könnyű SUV, így apróbb motorok is tisztességgel viszik a Grandland X-et.
Mibe kerül?6,5 millió forintról indul az 1,2 literes, turbós benzines verzió, a legolcsóbb 120 lovas dízel kicsit több, mint 7 millió forint, az Innovation felszereltségű tesztautó 8,4 millió Ft-tól kezdődik.
Kinek jó?Aki egy hétköznapi, meglepetésektől mentes, divatos SUV-t szeretne érdekes extrákkal.

Dízelmotoros, automata Opel Grandland X-et pontosan olyan használni, mint egy kávéfőzőt, mosógépet, mikrosütőt vagy mondjuk a hűtőszekrényt. Két nap után már szinte fel sem tűnik, mint a jó esetben funkcionális, jobb esetben meg még kellemesen szép, tartós műszaki cikkek esetében.

Míg az egyik segít reggel ébredezni, a másik tiszta ruhát csinál, a többi pedig melegen vagy éppen hidegen tartja az élelmet, addig a Grandland X nem zavar mással, csak elvisz egyik helyről a másikra. Adottak voltak a feladatok, melynek alapján a PSA csoporthoz tartozó Opelnek lett a korszakos trendnek remekül megfelelő szabadidő-autója, francia alapokon.

Mind lenyit

Külső

Kár volna tagadni, hogy kinek melyik lapot osztották, amikor összeültek a németek és a franciák, hiszen tökéletesen látszik a terméken is. Míg a Peugeot 3008-as sokkal bevállalósabb, részletesebb, és úgy összességében messze karakteresebb, addig a 4477 milliméter hosszú Opel Grandland X mintha alsó hangon tíz évvel idősebb korcsoportnak készült volna. Konzervatív formaterve cseppet sem tűnik ki az átlagautók tengeréből. Különösen a tesztautó szomorú, szürke színével burkolózott teljes jellegtelenségbe. Bizonyára sokat javít a hangulaton egy élénkebb árnyalat, kéttónusú fényezéssel.

Minden vázelem francia eredetű, de ruhát már természetesen opelesek adták rá, így az Astrán és az Insignián bevezetett elemek megtalálhatóak a legtágasabb SUV-jukon. Ilyen a hullámzóan rácsozott hűtőmaszk, melyben két króm szárny emeli ki a körbe zárt villámot és a gépháztető közepén végigfutó él, valamint a feketével áthúzott C oszlop is a lebegő tető hatás kedvéért. No meg a teljesen LED-es fényszórók is. Hatásosak a lámpák és nem csak a beindítás utál eltolt dióda-show miatt, hanem valóban ügyesen mátrixozza megfelelő helyre a fotonokat, remek fényerővel.

Profilból tipikus mai SUV, barátságos bakancs formával, alul az elengedhetetlen fényezetlen műanyaggal körbetunkolva. Az első fényszórók bumeráng alakú menetfénye köszön vissza vörös izzással a hátsókban, a két lámpát pedig erőteljes ívvel kötötték össze, alatta már hangsúlyosan homorodik a csomagtérfedél. Gazdagon szórták vízszintes vonalakkal a fenekét, hogy a valós 1856 mm-nél egy picit szélesebbnek tűnjön.

Mindenhonnan Opelnak tűnik a Grandland X

Hátul is bumeráng, csak piros izzásban

Belső

Követi a bevált receptet a kellemes, bézses színvilágú utastér. Tágas és világos, amihez azért vastagon hozzájárulnak a nagy üvegfelületek és a gigantikus panorámatető is. Minden műszer és kezelőszerv a régen megszokott helyén található és más Opelekből már ismerős is lehet. Végtelenül egyszerű az egész, nincs rajta semmi öncélú formai elem, csak a lényeg és persze az elmaradhatatlan koszolódó és karcolódó zongoralakk a váltókar környékére öntve. Ezen kívül a felhasználat anyagok minősége többnyire hozza az elvárható szintet, csak az alsóbb, kevésbé szem előtt lévő és tapogatott régiókban érezni a spórolás nyomát.

Tempomat, rádió és kihangosító is kezelhető a háromküllős kormányról, sőt – a télen szívmelengető – kormányfűtés kapcsolója is hüvelykujj közelben van, az órák közötti apró képernyőt – ahol például a fogyasztásról lehet tájékozódni – azonban a bal oldali bajuszkapcsolóval lehet kezelni. A már megemlített fűtés egyébként váratlanul hatékony a volánon és az üléseken, másodpercek alatt képes meggyőző forróságot produkálni már egyes fokozatban is. Szükség is van ilyesmire, mert a rém lassan bemelegedő dízelmotor miatt a szellőzőrostélyokon át sokára érkezik meg a kívánt hőmérséklet.

Jót tesz a beltérnek a bézses színvilág

Műanyagba öntött varrás

Nagyszerűek a változtatható laphosszúságú, hát- és gerincbarát tudományos ülések. Széles tartományban állíthatóak a távolságtól az oldaltartásig és hosszabb távon is kényelmes bennük üldögélni. Bőséges a helykínálat a hátsó sorban is, egyedül a panorámatető miatt szűkösebb a fejtér, de száznyolcvanpár centiméterig ajánlható. A szélső helyek szintén fűthetőek, valamint akad rendes konnektor telefont töltögetni. Nem mellesleg elöl a könyöklőben értékes tárolóhelyet rabol a vezetéknélküli töltő, viszont ügyesen gumiszalagot is párosítottak mellé, így nem lötyög vagy zörög benne a telefon. Máshol is akad hely pakolni, bőven van ajtózseb, ahová lehet gyűjteni a felesleges parkolójegyeket és csokipapírokat. Pőre műanyag a kesztyűtartó, így aztán néhány kacatot hallás után is megszámolhatunk.

Alapesetben méretes, szabályos alakú 514 literes a csomagtartó, melynek fedele elektromosan emelkedik fel és a támlák döntése után 1652 liternyi tér keletkezik, nem tökéletesen sík padlóval. Jár azonban a pirospont azért, hogy a merev kalaptartó gond nélkül befér a pincében lakó pótkerék fölé, így nem áll fenn annak veszélye, hogy ottmarad a bútorbolt parkolójában. A tér bal oldalán pislákoló csomagtérvilágítás olyan, mint mindenszentek napján az utolsó mécses.

Két kamera képéből próbál 360 fokos nézetet faragni

Grafikailag kétség kívül opeles az központi érintőképernyő mögött lévő rendszer, de rossz fordítások, ábécé sorrendú billentyűzet és nyelvtani bakik alapján hamar kibukik, hogy ez pontosan ugyanaz a rendszer, ami más PSA termékekben megtalálható. Azzal a különbséggel, hogy az Opelnél szerencsére kiköltöztették belőle a klímát külön kezelőszervekre. A tolatókamera megintcsak az új anyacégtől érkezett. Két kamera erőteljesen véleményes minőségű képéből mozgatás után rakja össze az oldalnézetet. Ennél azért még egy Dacia Dusterben is tisztességesebb a digitális kilátás.

Technika

Egyelőre nem hagytak sok választást, ami a motorokat illeti, így annak, aki jajgatva menekül a háromhengeresektől, csak az 1,6 vagy 2,0 literes HDi marad. Természetesen az Opelnél CDTi jelzéssel futnak a turbódízel motorok, a Grandland X hátuljára pedig még ennél is jóval egyszerűbben jelzik: turbódé. Álló helyzetből kissé nehézkes a meglódulás, de lendületből már egészen elemében van a 120 lóerős motor, derék dinamizmussal mozgatja a könnyű, mindössze 1,4 tonnás SUV-ot. Már 2000-es fordulat előtt megadja a teljes húzóerőt, ami 300 Nm és ennek nagy szerepe van abban, hogy a Grandland X távolról sem érződik kifejezetten lomhának, amolyan komótosan haladó, barátságos közlekedési eszköz benyomásást kelti.

Hiába szerepel nevében közvetlenül a Grandland után az X, a világ összes pénzéért sem adnak belőle összkerekes verziót, az egyetlen segítség az aszfaltnál nehezebb helyzetben az opcióként megvehető, okosabbik kipörgésgátló. Az IntelliGrip azonban némi bátorsággal és gázadással valamelyest pótolható.

Némi hangszigetelés jól jönne az 1,6 literes turbódízelnek

Vezetés

Autópályatempó mellett, az adaptív tempomatot használva nem kell semmi trükköt bevetni ahhoz, hogy a fogyasztást a bűvös 5 liter környékén tartsuk és a városi futkorászás közben sem jött meg drámaian az autó étvágya, így az általános urbánus felhasználásmiatt sem kell – láb nehézségétől függően – 8-9 liternél többel számolni. Ellenben a 6 sebességes automataváltó kifejezetten érthetetlenül működött. Nagyjából úgy, ahogyan még a négygangos verzió a rég megboldogult Omegákban. Maga a váltás észrevétlen, de legtöbb esetben teljesen indokolatlanul forgatta a motort, számtalanszor ezt megelégelve megbillentettem a kart, kézzel pakoltam tovább ötödik és hatodik fokozatba. Ezzel együtt azonban le is mondtam a kuplungpedál nélküli élet kényelmének javáról.

Bár 18 colos felnik figyeltek a Grandland X-en, az elöl MacPherson, hátul pedig csatolt lengőkaros futómű meglepően komfortossá varázsolta az utat és még túlvállalt terepen sem adta annak jelét, hogy rémesen kellemetlenül érezné magát. Ennek tükrében az oldaldőlés nem is igazán meglepő a kanyarokban. Biztosan hangolgattak egy kicsit a futóművön, a francia testvér érezhetően darabosabban viselkedik, míg az Opel sokkal eseménytelenebbül, simábban ringatva hozza az adott szakaszt. A kormányzás korrekt módon közvetlen, természetes biztonsággal uralható az autó.

Cseppet sem dinamikus autó a 120 lóerős dízellel

Csak az első két kerekét hajtja, de nagyon könnyű terepen elboldogul

Remekül működik együtt a távolságtartós tempomat és a sávtartó asszisztens. Utóbbi igen határozottan kormányoz vissza a sáv közepére, ha érintőre vennénk a záróvonalat. Akad a listán tükör szélében megvillanó holttérfigyelő, de szerencsére a nagyra nőtt fülekben alapvetően minden jól látható az autó körül. Persze gyalogost felismerő, ráfutásgátlós vészfékező rendszer is található a Grandland X-ben.

Apró kéklő ikon jelzi a tetőkonzolon, hogy van segítség arra az esetre, ha kilátástalannak tűnik a helyzet, hiszen akár magyar nyelven is kapcsolatba léphetünk az OnStar asszisztenssel. A vonal másik végéről nem csak az autóval kapcsolatos kérdésekre igyekeznek választ adni, hanem távolról rádobhatják a navigációra a kívánt célpontot is.

Költségek

6,5 millió forint a belépő az Opel Grandland X ára, amiben 130 lovas háromhengeres, turbós benzinmotor dolgozik és alapfelszereltségként tartalmaz tempomatot, valamint limitert, légkondit és rádiót, mindezt 16 colos acélfelniken. Ehhez képest a négyhengeres dízelmotor felára 500 000 forint, a tesztautó alapjául szolgáló, legmagasabb Innovation felszereltségű, automata váltóval szerelt verzió 8,35 millió forintról indul. Ebben már az ellátmány része az eső- és fényszenzor, az érintőképernyős fedélzeti rendszer navigáció nélkül – de minek is, hiszen a telefon képe tükrözhető – és a kétzónás automata klíma is.

Tesztautónkban akadt még okos, teljesen LED-es fényszóró (400 000 Ft), fázósaknak ideális téli pakk fűthető kormánnyal és ülésekkel (175 000 Ft), navigációs rendszer (150 000 Ft), adaptív tempomat (200 000 Ft), sávtartó rendszer (16 000 Ft) és egyéb apróságok, amivel sikerült majdnem a 10 milliós lélektani határig tolni az autó árát.

Az Opel Grandland X 1.6 CDTI és vetélytársai – Listaár, forint
SEAT Ateca 1.6 TDI (115 LE)6 408 330
Nissan Qashqai 1.6 dCi (130 LE)6 655 000
Opel Grandland X 1.6 CDTI (120 LE)7 000 000
Škoda Karoq 1.6 TDI (115 LE)7 064 920
Peugeot 3008 1.6 Blue HDi (120 LE)7 069 000
Renault Kadjar 1.5 dCi (110 LE)7 099 000

Értékelés

Okos, LED mátrixos fényszórók, bumerángos menetfénnyel

Hogy milyen a francia SUV Opel ruhában? Tágas és kifejezetten jól használható, barátságos hétköznapi autó lett az Opel Grandland X, messze összeszedettebb hatást kelt a kisebb testvér, szintén francia származású Crossland X után. Apró hibái egy átgondolt frissítéssel könnyen orvosolhatóak vagy megfelelő opciók választásával elkerülhetőek. Középmezőnybe lőtt ára tükrözi a tudását is ebben az igazán népes kompakt SUV mezőnyben.

Mellette – Ellene
  • Arányos, csinos bakancs forma
  • Kellemes méretű utastér
  • Remek tudományos ülések az első sorban
  • Takarékos motor
  • Jól működő vezetéstámogató rendszerek
  • Finomhangolást kívánó automataváltó
  • Nem túl szép képű tolatókamera
  • Semmit sem érő csomagtéri világítás

Hogy tetszik a dízelmotoros, automata Opel Grandland X? Értékeld!

534 szavazat - átlag: 6.7 (10-ből)

Hogy tetszik a dízelmotoros, automata Opel Grandland X? Értékeld!


Fotó: Tolnai Márk