Röviden – BMW X3 xDrive20d
Mi ez? A BMW közepes méretű, tágas terepjárója, amivel még a belvárosban is lehet közlekedni.
Mit tud? Mindent és semmi különlegeset. Csak egyszerűen tökéletesen teszi a dolgát
Mibe kerül? Alapáron 11,7 millió a 20d, de tesztautónk 17 941 900 Ft-ot ért
Kinek jó? Mindenkinek, aki megengedheti magának. Városba, utazásra, családnak, egyedülállóknak.

Rendszeres olvasóinkban és márkára irányt fogékonyakban felvetődhet a kérdés, miért járt nálunk most az X3-as BMW? Az ok egyszerű, és jól indokolható: a tavaly év elejei ráncfelvarrás óta mostanra érkezett belőle csak tesztautó, és mert szerettük volna kipróbálni a megújult kétliteres dízelmotort. Sajnos, nem csak mi örültünk az X3-as érkezésének, hanem néhány kisstílű zsebes is, akik a négy felnikupakot a motorháztetőn lévő BMW embléma társaságában lefeszegették látótávolságban a 6.kerületi rendőrőrstől.

Kívül

Most már az X3-ast is sokkal könnyebb összekeverni nagyobb testvérével, amiről a megnövekedett BMW vesék és a modernebb, vágottabb fényszórók tehetnek a tavalyi frissítés óta. Apró módosítás a lökhárítókon, irányjelzővel extrázott visszapillantó tükrök – nagyjából itt véget is ért a változások sora, de még mindig friss és tekintélyt parancsoló az X3-as ránézésre. A felnit díszítő kupakok hűlt helyét vizsgálgatva vettem észre, hogy a tesztautó kerekeire csak 17 colos abroncsokat szereltek, ami kifejezetten pozitív meglepetés a nem ritkán 19-20″-os kerékkel szerelt középkategóriás limuzinok korában. A drága gumizást gumizást így nem lehetetlen megúszni 150 ezer forintból. És ami legalább ilyen fontos, az X3-as nem nézett ki bután velük.

A 17 colos abroncsok meglepően kicsik és olcsón pótolhatók

A 17 colos abroncsok meglepően kicsik és olcsón pótolhatók

Belső tér

Megfelelő ízlés nélkül feltehetően elég unalmasra is sikerülhet összeválogatni azt a nem túl változatos BMW belsőteret, amelyet tulajdonképpen bármelyik modellből kiemelhettünk volna. Ugyan a változás fényes fekete panelbe öltöztette a középkonzolt az X3-asban, de tulajdonképpen semmi lenyűgöző nincs az unalomig ismert műanyagokban. Még sincs komoly baj az eleganciával, se a minőségérzettel – főleg ha ilyen szép és igényes bőrkárpit borítja az üléseket és az ajtópaneleket. A bőséges térérzet, és valódi helykínálat pedig csak az egyik, amelyik a X3-ast ideális választássá teszi a nagyobb, sokszor feleslegesen vásárolt X5-ös helyett.

A hátsó sor egy 190 centis vezető mögött és élvezhető méretű hellyel fogadja utasait, igaz az alacsony ülőfelület miatt a térdünk magasabbra került, mint azt várunk volna – ez hosszú távon nem feltétlenül kényelmes pozíció.  Az automatikus működtetésű csomagtérajtó alaphelyzetben is 550 literes teret rejt, a közel síkba dönthető hátsó támlákkal ez 1600 literesre bővíthető. A csomagtérroló nem csak a betolakodók ellen lehet védelem, de kihúzható belőle a plafon felé egy elválasztóháló is, ami megakadályozhatja, hogy a nagyobb dolgok a hátul ülők nyakába zúduljanak. Elöl pazar helykínálat, kényelmes ülések, és a kézírást felismerő új iDrive rendszer fogadja az ott utazókat, aminél könnyebben használható médiarendszer továbbra sem érhető el a piacon.

190 lóerő és 400 Nm nem rossz egy kétliterestől. És érezhetően csendesebb lett

190 lóerő és 400 Nm nem rossz egy kétliterestől. És érezhetően csendesebb lett

Milyen vezetni?

Adatlap

BMW X3 xDrive20d

A nagyobb vesék és az új lámpa miatt nehéz előben megkölünböztetni az X5-östől
Motor 1995 cm3, Dízel, S4
Teljesítmény 190 LE
Nyomaték 400 NM
Gyorsulás (0-100 km/h) 8,1 sec
Végsebesség 210 km/h
Fogyasztás (vegyes) 5,4 l / 100 km

A ráncfelvarrás leginkább értékelhető változása az átalakított kétliteres dízelmotor – új befecskendezési rendszerrel.  Ennek eredménye +6 lóerő (190 LE) és + 20 Nm (400 Nm), de nem ennek örültünk igazán, hanem a csendnek. A 20d alaphelyzetben nem egy kifejezett száguldós fajta, így nem elhanyagolható szempont a komfort, amelyet a korábbi dízelmotor bizony erőteljesen rontott.  Talán most sem az X3-asé a leghalkabb dízelmotor, de érezhetően csendesebb lett, és ha nem húzatjuk,kifejezetten kellemes orgánummal csendesen elkattog magában a motorháztető alatt, anélkül hogy azzal bárkit is megzavarna.

Ami a menetteljesítményt illeti, szintén volt némi javulás, már 8,1 másodperc is elegendő álló helyzetből a száz kilométeres sebesség eléréséhez; végsebessége 210 km/óra. Hogy ez mire elég? Kellemes-kényelmes, dinamikus autózásra éppúgy, mint a kétliteres benzines verzió legyorsulására, amiért valamilyen különös oknál fogva még többet is kell fizetni az aktuális árlista szerint. A dízel mellett szól az a plusz 3 liter is, amivel kevesebbet kell tankolni városi használatban (8,5 liter/100 km körül fogyasztott nálunk).

A négyhengereshez párosított nyolcfokozatú automata váltónál jobbat kívánni sem lehetne, nem csak sima és villámgyors kapcsolási ideje miatt, de a dízelmotorral is tökéletes szimbiózisban él.  Hibátlanul vált, pont amikor kell, ennek ellenére kézzel is beavatkozhatunk (akár a kormány mögötti váltófülekkel is, de egyszerűen semmi szükség és inger nincs rá).

Pont ugyanilyen jól működik az X3-as rugózása és csillapítása is, kényelmesen, de pontosan, és ha úgy akarjuk, némi sportosságot is kicsikarhatunk belőlük.

A nyolcfokozatú automata tökéletes, az adaptív futómű hasznos

A nyolcfokozatú automata tökéletes, az adaptív futómű hasznos

A kormányt pont kellemes erőkifejtést kíván a vezetőtől, és bár nem túl közvetlen, az X3-assal így is meglepően nagy sebességgel lehet stabilan kanyarodni. Az oldaldőléstől viszont nem szabad megrémülni, mert abból jár bőven. Utóbbit főleg akkor érezni, ha szlalomozni próbálunk a BMW-vel, így ez aligha lesz zavaró a hétköznapokon.  A viszonylag kisméretű felnik és a ballonos abroncsok sokat segítettek az úthibákon, akárcsak a puhább beállítás az adaptív futóművel.

Ár és konkurensek

Az X3-as és konkurensei:

Típus, modell
Árak
Audi Q5 2.0 TDI quattro 190 LE 12 045 060 Ft
BMW X3 xDrive20d 190 LE. 11 837 000 Ft
Mercedes GLK 250 Bluetec 4MATIC 14 164 310 Ft

Az X3-as a kétliteres dízelmotorral és automata váltóval gyakorlatilag egy tökéletes autó a mindennapokra, kellően erős, tágas, kényelmes, mondhatni az arany középút. A belépő dízelmotor utáni eggyel magasabb szinttel jogosan gondolhatnánk, hogy még a megfizethető kategóriába is tartozhatna ára alapján – kár hogy alaposan tévedünk. A 11,7 millió forintos alapárat még csak-csak elnéznénk az X3-asnak, de 6,2 millió forintos felár az extrákért 18 millió forintos autóvá teszi az X3-ast. És még csak nem is drágább a konkurenseknél, úgy hogy ez sem szólhat igazán ellene.

Mellette – Ellene
  • Csendes, erős, takarékos dízelmotor
  • Tágas hátsó helykínálat
  • Jó minőségérzet
  • Sportos vezetési élmény
  • Kényelmes napi használatra
  • Drága extrák
  • Erős oldaldőlés


Mennyire tetszene egy X3-as BMW? Értékeld 1-től 10-ig!
432 szavazat - átlag: 8.06 (10-ből)
Mennyire tetszene egy X3-as BMW? Értékeld 1-től 10-ig!