A teremtés
Szépek a 18 colos kerekek

Szépek a 18 colos kerekek

Szépek a 18 colos kerekek


Az Infiniti márkát a Nissan teremtette még valamikor a nyolcvanas évek legvégén, eleinte kifejezetten az amerikai piacra gyártott, luxuskivitelű autói számára. Jó ötlet a saját, szépen csengő név – mások is használják ezt a trükköt: Toyota – Lexus, Honda – Acura -, hiszen így a pénzes vevők még véletlenül sem kapcsolják össze a márkát a pórnép által is elérhető Nissan modellekkel.

Már nekünk is van

Korábban arról volt szó, hogy 2010 előtt nem jön Magyarországra a márka, de valahogy mégis megérkeztek. Sőt, már túl vannak az első vevőn is. Márkakereskedésük a Váci út egyik új épületébe költözött, de még ne szaladjanak oda, ha Infinitit akarnak látni; egyelőre létrákkal rohangászó emberek vannak csak ott, autók nem.

Videón a zinfiniti

a videó a hirdetés után indul

Alulról kezdjük

LED-es fények

LED-es fények

LED-es fények


Mi elsőként a márka legolcsóbb, G37-es jelzésű modelljét próbálhattuk ki. Azért ez sem nevezhető tucatárunak. Inkább igazi unikumnak, amelyben a japán őszinteség és remek extrák mellett valóban annyi vezetési élményt tömködtek bele, amennyit nehezen találnánk a konkurenseiben.

Egész pontosan a legsportosabb, S-sel jelölt változat járt nálunk, amely néhány apróságban különbözik a mezei G37-től. Maga a 320 lóerős, pörgős V6-os – amely az egyetlen választható motor ehhez a típushoz – változatlan, de a nagyobb móka kedvéért aktív négykerék-kormányzást, sportfelfüggesztést, extra fékeket, önzáró differenciálművet, sportülést, és 18 colos kerekeket kapott a G37S. Ja, és ne feledjük: a motor a hátsó kerekeket hajtja. Üljünk be gyorsan az alapáron 15,3 milliós remekműbe!

Nézzen körül odabent!


A körülnézéshez tartsd lenyomva az egér bal gombját, nagyításhoz használd a scroll-t, vagy használd a kép alján látható ikonokat. (Gömbpanoráma: Grépály András Zoltán)

Otthon sem jobb

Mintha ezer évre készült volna

Mintha ezer évre készült volna

Mintha ezer évre készült volna


Miután beszálltunk – kulccsal nem kell bíbelődni, magától nyílik a kocsi -, az első negyedóra az ülés macerálásával telik. Összesen tizennégy állítási pont van a vezető bőrfotelén, így bármilyen elfuserált testalkatunk is van, kis munkával kényelmessé tehetjük  utazásunkat. Felfújhatjuk, megemelhetjük, dönthetjük, tologathatjuk a fotölyt napestig.

Utasterében elmarad a szemfényvesztés. Nincs elektromos kézifék és más huncutságok.

Lapozás után jön az eszméletvesztés, és ha aprót is, de találunk fogást az Infinitin is.


De amire szükségünk lehet, azok megvannak. A hőmérséklet szabályzó gombok tekerősek, az elektromos ablakok mind automaták, és a tükröt is villanymotorral hajthatjuk be. Egyedül a műszerfalával kezdhetnének valamit, ez a nídforszpídes neonkék nem méltó egy ilyen autóba.

Ha meguntuk a gombnyomkodást, végre az orrban szendergő jóféle V6-ost is felriaszthatjuk. Ezzel egy időben bennünk is felpörög valami, pedig egyelőre csak szolid hang szűrődik át a hangszigetelésen.

Ilyen váltó márpedig nincs

Élmény vele minden méter

Élmény vele minden méter

Élmény vele minden méter


Kuplung be, majd egyes. Aztán vissza üresbe és még egyszer egyes. A váltó – hatfokozatú kézi – annyira rendben van, hogy meg kell bizonyosodni róla: ez nem csalás. Kuplung fel, gáz és gyorsulunk. Nagyon. Ha akarjuk, 5,8 másodperc alatt elérjük a százas tempót és 250-ig hajszolhatjuk tovább a járgányt, ha merjük.

A fokozatváltások mind élményszámba mennek. Határozottan, pontosan jár a váltókar, igen rövid úton. Talán leginkább egy jól sikerült BMW váltóhoz hasonlít, de annak minden karcossága nélkül.

Erők

Manuális váltóval 5,8 alatt van százon

Manuális váltóval 5,8 alatt van százon

Manuális váltóval 5,8 alatt van százon


Ugyanígy remekül eltalált a kuplunghoz és a kormányzáshoz szükséges erő is. Utóbbi a négykerék-kormányzásnak köszönhetően szórakoztató dolog, a G37S 1,7 tonnás tömegével együtt is.

A 3696 köbcentis motor méretéhez képest igen jól bírja a magas fordulatszámot, és rendes, nagy motorhoz képest már korán megjön az ereje. Mindenféle varázslat nélkül. Menet közben pedig a hátsókerekes lét minden örömét megtapasztalhatjuk, a ficánkolás még az ESP felügyelete mellett is élvezetes móka.

Fogyasztás

Hatalmasra tárható ajtók

Hatalmasra tárható ajtók

Hatalmasra tárható ajtók


Ész nélkül hajtva a V6-os benzines jószág 13 liter körüli üzemanyag mennyiséget kért a szórakoztatásunkért. Az élményhez képest egyáltalán nem sok. Ha lenne tizenötmillióm egy izgalmas külsejű, egyedi négyajtósra, nem nagyon keresgélnék tovább.

De nézzük azt is, mit szóltak hozzá a kollégák:

Nagy Dénes:

Érdekes, de képek alapján nem annyira izgató a G37 sedan. Ami látatlanban is érdekessé teszi az a neve. Vezetni persze már egészen más. Sőt az autó akármelyik ülésén ülve nagyon jól érzi magát az ember. A G Sedan legnagyobb vetélytársa az Audi A4 lehet. Első blikkre a hátsó helykínálattól kezdve az anyagminőségen át a motorteljesítményig szinte mindenben felülmúlja. Izgalmas és baromi menő ez az Infiniti.

Rácz Tamás, főszerkesztő:

Semmi nem nyiszog, zörög

Semmi nem nyiszog, zörög

Semmi nem nyiszog, zörög


Most veszítettem el az Infiniti-szüzességemet. Gyors menet volt, de nem bántam meg. A G37 lehetetlenül kényelmes üléseibe beülve azonnal tudtam, hogy ez a Lexus GS, az A6-os Audi konkurense. Hát a fenéket. Ez az IS Lexus, a 3-as BMW, C Merci, BLS Caddy piacán versenyez, csak belül valahogy sokkal nagyobb, tágasabb, kényelmesebb náluk. A műszerfal, a középkonzol kicsit egyszerű, látszik, hogy az Infiniti fő piaca Amerika, ahol ha valami nem szürke, műanyag és kemény, az már önmagában luxus.

A futómű kitűnő, a kormányzás pontossága, a váltó csodás, a fordulékonyság pazar, a motor fantasztikus. Kedves cégvezetők, cégtulajdonosok: ha azon tépelődtök, hogy jaj, C-re, 3-asra vagy A4-esre cseréljétek az E Mercit, 5-ös BMW-t, A6-ost, hogy láttassátok a proletárokkal, nektek is rossz a válságban, tegyetek gyorsan egy próbát a G szedánnal! A német prémium-középkategórián túl is van élet, de még milyen!

Már csak az ár maradt hátra, kattintson, érdemes!


Műszaki adatok –
MOTORADATOK
Lökettérfogat (ccm) 3696
Hengerek / szelepek száma 6/24
Max. teljesítmény (kW[LE]/ford.) 235(320)/7200
Max. nyomaték (Nm/ford.) 360/5200
MENETTELJESÍTMÉNYEK
Gyorsulás (s, 0-100 km/h) 5,8
Végsebesség (km/h) 250
FOGYASZTÁS
Város (l/100 km) 15,2
Lakott területen kívül (l/100 km) 7,8
Vegyes (l/100 km) 10,5
CO2 kibocsátás (g/km) 249
MÉRETEK
Hosszúság/szélesség/magasság (mm) 4770/1770/1450
Tengelytáv (mm) 2850
Csomagtér (liter) 450
Menetkész tömeg (kg) 1709
Üzemanyagtank kapacitás (liter) 80
ÁR, KÖLTSÉGEK
Alapár (forint) 13 929 000
Tesztelt autó ára (forint) 16 517 000
A szériafelszereltség fontosabb tételei Elektromos szervokormány, 6 légzsák, Aktív fejtámlák, tempomat, parkolóradar elöl-hátul, Bluetooth kihangosító, intelligens kulcs, kétzónás automata klíma, bőr borítású kormánykerék és váltó, Bi-Xenon fényszórók, karcálló fényezés