Kristóf Attila, a neves író-publicista sok évvel ezelőtt vett egy első generációs Skoda Octaviát. Egyszer találkozott egy ifjúval, aki, bár nálánál sokkal kevesebbet élt a szocializmusban, nem akarta elhinni, hogy az Octavia I valóban a Skoda terméke.

Kristóf Attila döntő érve az embléma lett volna, hogy nézze meg, az autóra rá van írva: Skoda. A fiú erre csak annyit válaszolt, hogy az ő trikójára meg David Bowie van ráírva, mégsem ő az.

Ez a történet a tesztautó belsejéről jutott eszembe, a srác az extrákkal megtömött Octavia Elegance-ról végképp nem hinné el, hogy egy Skodáról van szó. A legutóbb tesztelt Octavia utasterétől szinte elállt a szavunk.

Belseje nagyon szépnek számít az alsó középkategóriás tömegautók világában, de még jóval drágább kocsikban sem mindig találunk ennyire ízléses, szépen kivitelezett, jó anyagokból összerakott utasteret.

Vajszínű, félbőr kárpit fogadott minket a kényelmes üléseken. Az igényesen összeválogatott műanyagok, a bőrborítás és a szövetkárpitok prémiumtermékekben is jól mutatnának. Jó megoldás a könyöktámasz hátsó részében hátravezetett levegő a hátsó utasok számára.

Stimmelnek a részletek is a jó összbenyomás mellett. Az első ajtóban elfér egy 1,5 literes ásványvizes üveg, a tükrökből jól belátni a környezetünket, sokfelé pakolhatunk, van szemüvegtartó és így tovább.

Az Octavia olyan kulturáltan működik, hogy a legtöbb autógyárnak erősen kapaszkodnia kell, ha meg akarja közelíteni ezt a színvonalat. Minden precízen kattan be, nyílik, záródik, forog.

Főleg hátul csillogtat meg az autó ebben az osztályban váratlan erényeket. Nagyon sok benne a hely, lábunk, fejünk dúskál a szabad térben, jók az ülések és kényelmes a kartámasz.

Az Octavia kényelme is túlmutat a kompakt kombik kategóriáján. A motorzaj jórészt kívül reked az utastéren, a szél sem tombol az áramvonalas kombi körül. 150-es sebességgel csendben és kényelemben utazhatunk.

Ráadásul semmit nem kell az ölünkben szorongatni, az 580 és 1620 liter közötti csomagtér mindent elnyel. A felhajtható padló alatt is van némi hely, a csomagtér két oldalán szatyorakasztó kampókat találunk.

Ebben a színvonalas környezetben ordít, hogy a csillapítás nélkül visszacsapódó kapaszkodók vagy a teleszkóp helyett fémpálcával kitámasztandó motorházfedél csak a Skodára felülről rákényszerített, átlátszó butítás.

A kétliteres FSI motorban az új Passatban és korábban az Audi A3-ban is csalódtunk. Az Octaviában legalább nem olyan kelletlen, az elsőkerék-hajtású modellt belevalóan viszi. Van benne élénkség, még ha nem is túláradó. Kihúzatva a motornak megjön a hangja, de ilyenkor tisztességesen is megy.


A kétliteres benzinesekhez nem a DSG váltót társítja a gyár, hanem a szintén hatfokozatú, de hagyományos nyomatékváltós automatát. A villámkezű DSG-nél ez a szerkezet lassabban vált ugyan, de ettől függetlenül nagyon harmonikus egységet képez a motorral.

A jól megválasztott váltási programok miatt a kézi váltás csak kiegészítő lehetőség, szükség nincs rá, de a Tiptronic megoldással kézzel kapcsolgatva tényleg intenzívebben átéljük a vezetést.

A Skodának sikerült belecsempésznie a vezetés örömét a családi autónak szánt Octavia még családibb kombiverziójába. Az Octaviában minden benne van, ami a vezető elfoglaltságát kellemesebbé teszi.

Kezdhetjük a dicséretet az érzékeny, jól adagolt rásegítő erővel működő szervokormánnyal, folytathatjuk az igényes konstrukciójú és nagyon jó úttartást biztosító futóművel és zárásként még megköszönhetjük a jó kezelhetőséget.

Ami a fogyasztást illeti, az FSI technológia ajnározása helyett az érintetteknek rituálisan meg kellene tépniük ruhájukat és fejükre hamut szórva túlórázni a fejlesztőközpontban, hogy a közvetlen befecskendezése benzines legalább ne fogyasszon többet, mint a szívócső-befecskendezéses, kutyaközönséges motorok.

Autóúton egyenletes, 85 és 115 közötti tempóval az Octavia Combi 2.0 FSI 7,7 litert fogyasztott hatodikban nagyjából 2000-2600 közötti fordulatszámon.

Ez pocsék eredmény, a hasonló motortechnikájú Renault Laguna IDE 2.0 lényegesen gyorsabban és sportosabban hajtva fogyasztott ugyanennyit azonos útszakaszon. A Saab 9-3 1.8i csak 7,3-at evett ugyanott, szintén sokkal gyorsabban vezetve, mint az Octaviában.

Városban a motor megadja a kegyelemdöfést a Volkswagen-konszern közvetlen befecskendezéses újításában bízóknak. A tesztautó különösebb duhajkodás nélkül is 13,8 litert fogyasztott nyáron.

Ennél még a modern motortechnika finomságaival kevéssé felvértezett és jóval nagyobb Daewoo Evanda 2.0 is kevesebbet fogyasztott: 12,4 litert, kemény télben.

A benzinköltségek terén azért is siralmas a 2.0 FSI motor teljesítménye, mert 98-as benzint illik bele tankolni, ami a jelenlegi benzinárak mellett aligha esik majd jól a tulajdonosoknak, de hozzánk hasonlóan valószínűleg ők sem térnek el az előírttól.

A kétliteres Elegance verzióban elvárnánk, hogy az ESP ne kerüljön 116 00 forintba. Kínosabb, hogy a bőr kormánykerékért is felárat kérnek, szériában csak 195/65 R15-ös gumiabroncsok járnak. A 6,5 milliót meghaladó alapárért nincs függönylégzsák és tempomat sem. A kazettás rádió is szép példája az árhoz méltatlan felszereltségnek.

Akinek van 6,5 milliója egy alsó középkategóriás kombira, az szerintünk válasszon bátran a Skoda kínálatából, de ugyanennyiért sokkal inkább az összkerék-hajtású dízelváltozatba szeressen bele. Ehhez legalább ESP is jár.


Műszaki adatok – Skoda Octavia Combi Elegance 2.0 FSI Tiptronic
MOTORADATOK
Lökettérfogat (ccm)1984
Furat x löket (mm) 82,5×92,8
Hengerek / szelepek száma S4/16
Max. teljesítmény (kW[LE]/ford.)110 (150)/6000
Max. nyomaték (Nm/ford.) 200/3500
MENETTELJESÍTMÉNYEK
Gyorsulás (s, 0-100 km/h) 9,3
Végsebesség (km/h) 213
FOGYASZTÁS
Város (l/100 km)10,1-10,5
Lakott területen kívül (l/100 km)5,5-5,9
Vegyes (l/100 km)7,2-7,6
CO2 kibocsátás (g/km)242-252
MÉRETEK
Hosszúság/szélesség/magasság (mm)4572/1769/1462
Tengelytáv (mm)2578
Csomagtér (liter)580/1620
Menetkész tömeg/terhelhetőség (kg)1310/660
Üzemanyagtank kapacitás (liter)55
Gumiméret195/65 R15
ÁR, KÖLTSÉGEK
Alapár (forint)6 553 000
Konkurensek (forint)Ford Focus Turnier Ghia 2.0 aut. 5 555 000
Opel Astra Caravan. Eleg. 1.8 aut., 5 275 000
SEAT Toledo 2.0 FSI Stylance Tiptr., 5 896 000
Tesztelt autó ára (forint)
A szériafelszereltség fontosabb tételeiVezető és utas oldali légzsák, oldallégzsák, ABS, kipörgésgátló, motornyomaték-szabályozó rendszer, ködfényszóró, automata klímaberendezés, motoros ablakemelő elöl-hátul, motoros állítású fűthető tükrök, 8 hangszórós kazettás rádió, fedélzeti számítógép, 15 colos könnyűfém keréktárcsa
ÉRTÉKELÉS
a vezess.hu véleményeSzerintünk komoly hiba egy ilyen kiváló autót a nagyon torkos és jó drága 2.0 FSI motorral megvenni. A motort leszámítva az Octavia ezúttal is ötösre vizsgázott és automatája is jó. Felszereltsége ennyi pénzért szegényes.
Pontszám (max. 10)7,0 pont