Az EuroNCAP szakemberei letesztelték a Suzuki Alto új, 2009-es verzióját. A kisautó nem remekelt.  

Láb- és nyaktörő

A felnőtt utasokra vonatkozó próbák közül a frontális ütköztetésnél az utastér ép maradt, de a műszerfal mind a sofőr, mind az anyósülésben helyet foglaló utas térdeire és lábszáraira veszélyt jelentett. A sérülés kockázata különösen nagy a vezető alsó lábszáránál.

Kis Suzuki, kis biztonság 1
A lábat nem kíméli


Az oldallégzsákok a miniautón csak opcionális felszerelésként kérhetők. A tesztelt példányban testlégzsák igen, fejlégzsák azonban nem szerepelt, így az oszlopteszt nem volt végrehajtható. Az oldalirányú ütköztetésnél a mellkas védelme épp megfelelő értékelést kapott, ahogy az ostorcsapásos nyaksérülések elleni védelem is ezzel a minősítéssel zárt. A felnőttek védelmére 55 százalékot adtak az értékelők.

Gondok a gyerekeknél is

A frontális ütközésnél a háromévesnek megfelelő tesztbábu mellkasa komoly terhelést kapott, a fej viszont nem volt veszélyben. Az oldalirányú tesztnél jól szerepeltek a gyermekülések. Mivel az első utasoldali légzsák kikapcsolhatatlan, így hátrafelé néző gyermekülés nem kerülhet az autóba. Végül a szokásos: az EuroNCAP szakértői megint nem találták megfelelőnek az ISOFIX-rögzítőpontok jelöléseit. Gyermekvédelem: 46 százalék.

Szemből kicsit nagyot rántott

Szemből kicsit nagyot rántott


Gázolása kiváló

Az új Alto motorházteteje nulla pontot kapott a gyalogosok lábának védelmére, és a lökhárító sem szerepelt sokkal jobban. A motorháztető a fejsérülések megelőzése tekintetében is gyengén vizsgázott, ez így csak 35 százalékot ért.

Biztonsági felszerelés

Mivel az Alto legtöbb verziójában csak opcionális felszerelés lesz az elektronikus menetstabilizátor, a sebességhatároló pedig teljesen hiányzik, az autó ebben a tekintetben sem kaphatta meg a maximális pontszámot. A kifogástalanul működő biztonságiöv-emlékeztetővel együtt is csak 29 százalék járt a miniautónak.

A Suzuki nem lehet túl büszke az Alto három pontjára, hiszen az utóbbi egy-két évben tesztelt miniautók mind jobban teljesítettek nála – még ha a 2009 előtti korábbi tesztek nem is egészen vethetők össze a mostanival. A FIAT 500 öt csillagot kapott, de a Ford Ka, a Daihatsu Cuore, a Hyundai i10 és a Renault Twingo is elérte a négy csillagot.

Suzuki Alto
Felnőttutas-biztonság55%
Gyermekutas-biztonság46%
Gyalogosvédelem35%
Biztonsági segédeszközök29%
Összeredmény* * *