Nemrég a nagy vízen túl jártam, az észak-amerikai autóipar központjában tartott Detroiti Autóshow-n. A szalontól alig egy órányi buszútra van Dearborn, a Ford központja. A helyi reptér volt az első légikikötő Amerikában, amelyhez reptéri hotel épült, itt létesült az Államokon belül az első beton kifutópálya és utasterminál, de nem ezért jó itt lenni.
1947 után a kifutókból tesztpálya lett, ahol a standard michigani télben (erős cúg, szakadó hó) többek között egy Ford F-150 várt rám. A helyieknek nincs ennél közönségesebb autó, a nagyvárosokat leszámítva szinte minden méteren látni egyet, de nekem ez a pickup maga Amerika.
Érdemes végignézni a tévéreklámokból összeállított videót, aki siet, az csévélje a filmet 1:23-ra, az első F-150 bevezetését megelőző tesztekre vagy 3:00 percre, ahol az F sziklákon át törtet, platóján egy Chevrolet pickuppal, mögé kötve pedig Dodge kistehert is elvonszol. A hirdetés annak örömére született, hogy az 1985-ös modellévre a Ford megjelent a kategória legerősebb dízel és V8-as benzines motorjaival. De az sem rossz, ahogy hét perctől az 1967-es modell a fociedzésen nyomul, elképesztő első futóművével.
Percenként egy, csak Texasban
Egy időben percenként öt kelt el belőle az Egyesült Államokban, csak Texasban minden percben egy. Az F-széria 33 éve Amerika legnagyobb darabszámban értékesített kisteherje, többnyire az összeladásokban is élen állt, amíg a Toyota Camry elsőségével oda nem lett az amerikai autóipar dicsősége.
Vezetni az EcoBoost turbómotoros verziót lehetett, amely odaát is annyira friss, hogy jelenleg még nem is kapható.
A V6-os gép 420-as nyomatékadata elég durva, ráadásul ez fontlábban ennyi, nem a felénk használt newtonméterben. Átszámítva 570 Nm gyötri a haszonjárművek között meglepően korszerű, hatfokozatú automata váltót.
F-széria: Forrest Gumptól a villámlásig
1948-ban jelent meg a Ford első új autója a világháború után, az F-sorozatú kisteherautó. A fürgelábú Forrest Gumpot üldöző platós fülkéjét időnként átreszelte, majd 1957-re alaposabban modernizálta a gyár. 1959-től összkerékhajtású is készült belőle és 186 lóerőre nőtt a V8-as motor teljesítménye.
1975: az első F-150
1961-ben, majd 1967-ben volt komplett modellváltás. 1968-tól az F-100-asokban tekercsrugós, független felfüggesztés váltotta a laprugókat, egy évvel később megjelent az első négyajtós fülke a pickuphoz.
Mivel az F elsősorban igavonóként szolgált, automata váltót csak a következő generációhoz lehetett választani, 1973-tól. 1975-ben kijött az F-150, amely kitöltötte a rést a nagyon teherautós F-250 és a kisebb teherbírású F-100 között. Az F-150 azóta is a Ford legfontosabb autója Észak-Amerikában.
Rizikós volt a gömbölyű design
Közben szépen híztak a V8-as motorok, 1983-ra a legnagyobb, 230 lóerős nyolchengeres 7,5 literre nőtt, a csak 170 lóerős, de óriási nyomatékú V8-as dízel 6,9 literes volt. 1994-ben CD-lejátszóval és vezető oldali légzsákkal bővült a felszereltség. 1997-ben debütált az áramvonalas, alaposan újrarajzolt generáció, majd a 2004-es modellváltás után öt évvel a Ford bemutatta a mai, 12-ik generációs F-150-et.
Nyomasztóan nagy és erős
Carroll Shelby mondotta volt, hogy csak az foglalkozik a légellenállással, aki nem tud elég erős motort építeni. Ez ugrott be először, ahogy a létraalvázas behemót elszabadult padlógázra.
Másik autóba átülve a pickup nyomasztón kitöltötte a visszapillantót, tényleg olyan érzés volt a tükörbe nézni, mintha félelmetes hűtőrácsával felfalna és megemésztene. Pedig az amerikai viszonyok között ez az autó nem kirívóan drabális.
A maximális nyomaték 90 százaléka 1700-tól 5000-ig állandó, amit a célközönség értékel majd. Az F-150-et sokan nem személyautó helyett vagy gumifüstölős jasszkarizásra veszik, hanem farmokra és az építőiparba, tényleges igavonó baromként.

Sokat finomodott az évtizedek során, de Amerika Suzukija alapjában véve haszonjármű. Az F-150 a farmok mellett az építőiparban is erős
A turbós motor a legmodernebb lehet, de a legmenőbb nem.
Mivel az ötezres V8 360 lóereje sem lehet elég mindenre, egy 411 lóerős, 6,2 literes nyolchengeressel is kapható az F-150, hogy a legkeményebb melókhoz se kelljen kölcsönkérni a szomszéd ranchről a turbódízel Dodge Ramet.
Meglepő volt az F-belseje is, mintha az amerikai autómárkák kezdenének leszokni a tejfölöspohárból öntött utastérről, az ordítóan gagyi és olcsó műanyagokról.
Az új F-ben van oldallégzsák, első övfeszítő és överő-korlátozó, függönylégzsák és a légzsákok nyílásakor automatikus vészjelzést leadó készség, amely EU-szerte kötelezővé válik az új autókban.
EcoBoost: Három, négy és hat hengerrel
Idővel a Ford is elkészült csökkentett hengerszámú és lökettérfogatú, de feltöltéssel megtáltosított új benzinmotorjaival. Európában a Focus 1,4 utódja lesz kapható a háromhengeres benzinessel, az 1,6-os – 150 és 180 lóerő közötti teljesítménnyel – már benne van például a Mondeóban és az új C-Max-ban.
Amerikában a downsizing nem a kétliteres szívó négyhengeresek felváltását jelenti 1,6-os turbóval, nagyon nem. Itt a szívó hathengeres helyére plántálják a felöltött négyhengerest, még inkább az ötezres V8 helyére a 3,5 literes, duplaturbós V6-ost.
Az EcoBoost nevű új motorgeneráció fogyasztását turbófeltöltés és direktbefecskendezés tartja kordában.
Előbbi a máskülönben a veszendőbe menő kipufogógázok energiáját hasznosítja, javítva a hatásfokot. A szívócső helyett közvetlenül a hengerbe befecskendezett benzin hűti az égéstérben összenyomott levegőt, ezért növelhető a sűrítés, még helyesebben a sűrítési végnyomás, ami szintén feltétele a jó hatásfoknak. A közvetlen befecskendezés lehetővé teszi a fojtószelep kiiktatását, ezáltal a töltési veszteségek csökkentését. Az F-150-ban kipróbált hathengeres változó szelepvezérlést is felvonultat, európai rokonaihoz hasonlóan.
Vége a gagyinak?
Akinek 4-5 éves európai kompakt, pláne középkategóriás autója van, annak nem lábad könnybe a szeme mindettől, de az amerikai haszonjárművek világában a fejlődés forradalmi. A Chevy Silverado, a Dodge Ram, a GMC Sierra vagy az F-sorozat most kezd elérni a modern korba.
Nálunk egy egész brigád nem visz annyi kávét a termoszban, amennyi az itt szokásos adag egy emberre, mindenesetre a legöblösebb papírpohárnak és a hozzá tartozó jenkiknek is van hely bent.













