Megjelent az első álcázatlan kémfotó az új Range Roverről, amelyet a brit márka gyárában fotózott le valaki. Az autót a hírek szerint ősszel, a Párizsi Autószalonon leplezik le hivatalosan, majd a forgalmazása még az év vége előtt megkezdődik.


A kép alapján egyértelmű, hogy az autó alapvető formája nem változik, de mintha egy kicsit laposabb lenne. Megmarad az elődről megismert kopoltyúmotívum is a kocsi oldalán, az autó frissebb megjelenésért a keskenyebb lámpák és hűtőmaszk felel.

Az új Range Rover könnyebb lesz, mint elődje, köszönhetően az új alumíniumváznak és karosszériának. Motorjai között lesznek ismert és új elemek egyaránt. A drágább változatokba 5,0 literes V8-as motor kerül, szívó (385 LE), illetve kompresszoros (510 LE) kivitelben, a legtakarékosabb viszont a 3,0 literes dízellel lesz (275 LE). Később a modell elérhetővé válik V6-oas benzinmotorral és hibrid kivitelben is.

Az új modellben a széleskörűen elterjedt ZF nyolcokozatú váltót alkalmazzák majd. A váltó üzemeltetéséhez a Range Rover átveszi a Jaguárnál bevezetett mosógép-forgókapcsolót. Természetesen nem maradnak ki a terepezéshez szükséges segédletek, így a szintszabályozás sem, annak ellenére, hogy a 4×4-es autó vevői közül kevesen vállalkoznak majd komoly akadályok leküzdésére.

A 30 milliós terepjáró továbbra is igyekszik a brit eleganciát és luxust kínálni majd a német sportossággal szemben. A kisebb tömeg és továbbfejlesztett motorok ugyanakkor nemcsak kisebb üzemanyag-fogyasztást, de jobb dinamikát is jelentenek.