Feszültség futószalagon 1

Feszültség futószalagon

2005-ben a Frankfurti Autószalonon mutatta be az AC Schnitzer Tension névre keresztelt tanulmányautóját. Az M6-sból kialakított sportkupé akkora érdeklődést keltett, hogy a német tuningcég úgy döntött, szériában is elérhetővé teszi a járgányt. Tizenegy hónapnyi fejlesztés és tesztelés után elkészült az új autó.

Tömegtermék azonban így sem lesz belőle, mindössze ötven megrendelő számára készülhet el a Tension, s erről egy kis tábla tanúskodik majd a műszerfalon. S már nemcsak az 507 lóerős M6-oshoz, de bármelyik motorváltozathoz – akár a 630i-hez is – rendelhetők kiegészítők.

Szinte teljes egészében megkapta az autó a már ismert spoilereket, azaz az új első és hátsó lökhárítókat és küszöböket, motorháztetőt illetve a szárnyként is helytálló csomagtérfedelet. Miután a szériamodellen nem lettek szélesebbek a sárvédők, így a króm díszek is szolidabbak. Persze nem maradhatott el a két színű (alpesi fehér és antracitszürke) karosszéria átfényezése sem.

Húszcolos, különlegesen könnyű forgácsolt felnikre kerülnek az elöl 245/35-ös, hátul 285/30-as gumik. A hatalmas felnikre szükség is van, hiszen ha a megrendelő az M6-ost választja, akkor lecserélik a fékeket is, és az új tárcsák már csak így férnek el.

De nemcsak az M6-os tulajdonosai örülhetnek nagyobb teljesítménynek; az összes BMW-motort komolyan kezelésbe vette az AC Schnitzer. Átalakítják, a blokkot, a hengerfejet, lehet rendelni egyedi főtengelyt, hajtókart, dugattyúkat. A program részeként sportkipufogó és új vezérlő-számítógép is kerül a kocsikba.

A különböző motorok 367 illetve 411 lóerős teljesítményt kínálnak, míg a V10-es blokknál 552 paci vár bevetésre. Az egyes autók végsebessége átlagosan 35 km/órával növekszik meg, így az M6 végsebessége eléri a 325 km/órát.

Az utasteret a kocsi habitusának megfelelően nem fával, inkább szénszálas betétekkel ruházták fel, de léteznek titánból készült elemek is. Háromküllős sportkormány, alumínium pedálok, kézifékkar és i-Drive vezérlő illetve új, 320 vagy 330-ig kalibrált kilométerórák teszik teljessé a képet.