Aszkézis, extázis 1

Aszkézis, extázis

A 911 GT3 RS azoknak készül, akiknek nem elég brutális a sima GT3. Az RS változat ugyanis a GT3 puritán változata, amely egy versenyautó vezetési élményét nyújtja egy utcára vizsgáztatható kocsiban.

Változatlanul kerül a GT3 RS-be a GT3 motorja, azaz a 3,6 literes boxer 415 lóerőt tud, ami 115,3 lóerős literteljesítménynek felel meg. Az új modell a szűkebbre áttételezett hatfokozatú kézi váltónak és a 20 kilogrammal kisebb tömegnek köszönheti jobb menetteljesítményeit. Az autó 1375 kilogrammot nyom a karbonból készült hátsó szárnnyal, a műanyag motorháztetővel és hátsó szélvédővel.

Nulláról százra 0,1 másodpercet ver a GT3-asra az RS, így 4,2 másodperc alatt teljesíti a sprintet. Ahhoz, hogy kétszázzal száguldjon a kocsi, az indulás után mindössze 13,3 másodperc kell. A GT3 RS végsebessége 310 km/óra.

Ám nem a gyorsulási értékek teszik igazán ütőssé a kocsit, hanem vezethetősége. Ebben komoly szerepe van az új RS karosszériának, amit a Carrera 4 modelltől örökölt. Ezzel 44 milliméterrel szélesebb hátul a kocsi, mint a sima GT3, ami alá természetesen szélesebb nyomtávú hátsó futómű kerülhetett. Emellett versenypályákon megszokott méretű szárnyat szereltek a kocsi farára, amivel megnőtt a kétüléses sportkocsival elérhető oldalgyorsulás és kanyarsebesség.

Belül sem okoz csalódást a rajongóknak a Porsche, ahol két szénszálas versenyülést és hatpontos biztonsági övet helyeztek el. Igazi versenyautóhoz illően bukócsövet is beépítettek, nem hiányzik a tűzoltó készülék és a központi áramtalanító kapcsoló sem. A kormányt és a váltókart Alcantara bőr borítja.

A kocsi hagyományos ezüst vagy fekete színekben is megvásárolható, de van különlegesebb narancs és élénk zöld fényezés is. Felniből fekete vagy narancsszínű választható, 19 colos méretben.