Volkswagenből szerepel a legtöbb azon a listán (1724 darab), amely a minap bejelentett 47,7 milliárd forintos állami közbeszerzés konkrét járműveit tartalmazza. Ezen felül 579 Skodát, 527 darab Mercedes-Benzt, 384 Toyotát, 346 Suzukit, 318 SEAT-ot, és 234 Fordot tartalmaz a Mercarius Flottakezelő Kft.-vel kötött keretszerződés.
„A közpénz védelmének nincs titkos receptje” – részben ezzel a felütéssel közölte Vitézy Dávid közlekedési miniszter a múlt héten, hogy 41 milliárd forintot spóroltak ezen az összesen 4113 darabos gépjármű-közbeszerezésen, amely négyéves tartós bérletről és teljes körű flottakezelésről szól.
A Vezess kikérte a Közlekedési és Beruházási Minisztériumtól (KBM) a szerződésben szereplő személyautók, haszongépjárművek és egyéb speciális járművek teljes listáját.
Cikkünkből az is kiderül, melyik főnöki jármű kerül a legtöbbe az adófizetőknek.
Személyautók – A dízelek dominálnak
Összesen 1555 darab személyautó szerepel a közbeszerzésben, modell szerint a legtöbb Skoda Octaviából (474 darab), üzemanyag szerint pedig dízelből (776). 235 darab tisztán elektromos személyautó is része a szerződésnek, itt a Suzuki villanyosított Vitarájából használják majd a legtöbbet az állami alkalmazottak.
| Márka, modell | Motor | Darabszám |
| Skoda Octavia Combi | 2.0 TDI | 474 |
| SEAT Leon | 1.5 TSI | 318 |
| Suzuki S-Cross | 1.4 mild hibrid | 217 |
| Volkswagen Transporter | 2.0 TDI | 209 |
| Suzuki e-Vitara | elektromos | 129 |
| Skoda Superb | 2.0 TDI | 84 |
| Ford Expolorer | elektromos | 47 |
| Volkswagen ID.3 | elektromos | 42 |
| Skoda Kodiaq | 2.0 TDI | 9 |
| Skoda Karoq | 1.5 TSI | 9 |
| Skoda Enyaq | elektromos | 3 |
Kérdésünkre a minisztérium elárulta, hogy a legmagasabb nettó havi bérleti díja a Skoda Kodiaq 2.0 TDI-nek lesz. „Ez a jármű felsővezetői gépjármű, melyet a mindennapi munkavégzéshez használhatnának majd. Ugyanakkor mivel egy keretmegállapodásról van szó, a tervek szerint a vezetői gépjárművek száma csökkentésre kerül és nem kerül lehívásra a teljes keret” – közölte a minisztérium.
Azt nem tudjuk, hogy modellenként pontosan mekkora összeget jelentenek az egyes bérleti díjak. Megkérdeztük a tárcától, amint elküldik az összegeket, megírjuk.

Kedvelt állami autó a Skoda Kodiaq, a képen rendőrségi használatra korábban beszerzett járművek láthatók (Kép: Vezess)
Mit találtunk a rendőrség járműszerződéseiben?
Vettek Mercedeseket nettó 5,3 millióért és 15,3 millióért, Audikat 3,8 millióért és 10-ért. Havonta 46,9 milliót költenek az új autók szervizelésére. Nézzen bele az előző kormány által megkötött szerződés részleteibe!
Melyik személyautót melyik állami cég használja majd?
Összesen nyolc állami szervezet használja majd a személyautókat, a Magyar Közút Zrt. mellett a többi hét a MÁV-csoporthoz tartozik. A legtöbb személyautó a MÁV Pályaműködtetési Zrt.-hez kerül (összesen 405 darab), de jut három példány a Záhony Port Zrt.-nek is – derül ki az adatokból.
A legtöbb elektromos autót a MÁV Pályaműködtetési Zrt. alkalmazottai használják majd „kulcsos” járműként (összesen 92 darabot), a legtöbb SUV (9 darab) a MÁV Zrt.-hez kerül.
A közbeszerzési eljárás ajánlati felhívásában háromféle mennyiség – maximális, várható és lehívási kötelezettséggel bíró – szerepel. A minisztérium hangsúlyozta, hogy a most kiadott személyautós adatok a „várható lehívási mennyiségeket” tartalmazzák.
| Szervezet | Darabszám |
| MÁV Pályaműködtetési Zrt. | 405 |
| Magyar Közút Zrt. | 328 |
| MÁV Személyszállítási Zrt. | 312 |
| MÁV Szolgáltató Központ Zrt. | 185 |
| MÁV Zrt. | 68 |
| MÁV FKG Kft. | 27 |
| MÁV Rail Tours Kft. | 6 |
| Záhony Port Zrt. | 3 |

Közutas járművek (Kép: Magyar Közút Zrt.)
Haszongépjárművek – 439 darab Mercedes
Az alábbi haszongépjárműves táblázatban már a keretmegállapodásból lehívható „maximális mennyiségek” szerepelnek – közölte a tárca a járművekkel kapcsolatban.
Ezek közül a legtöbb 439 darab Mercedes-Benz Sprinter kétezres dízelmotorral, ebből 390 platós, a többi dobozos, zárt furgon. Ötvenhét elektromos haszonjármű is szerepel a közbeszerzés haszonjárműves részében, amiből 47 darab Ford e-Transit Courier, 10 darab pedig Volkswagen e-Transporter.
| Márka és modell | Motor | Darabszám |
| Mercedes-Benz Sprinter | 2.0 dízel | 439 |
| Toyota Hilux | 2.8 dízel | 385 |
| Volkswagen Caddy | 2.0 TDI | 263 |
| Volkswagen Crafter | 2.0 TDI | 197 |
| Ford Transit | 2.0 dízel | 52 |
| Ford e-Transit Courier | elektromos | 47 |
| Volkswagen e-Transporter | elektromos | 10 |

Így néz ki ma belülről egy Mercedes-Benz Sprinter (Kép: Vezess)
Dízelek és elektromosok a brigádok szállítására
„Speciális felépítménnyel és kialakítással” is beszerez járműveket a közlekedési minisztérium, amelyek között háromféle művezetői, valamint brigádszállító és útellenőri gépjárművek vannak. A legtöbb a Volkswagentől érkezik, főként dízelek, de több tucat elektromos Ford is része a szerződésnek.
| Márka, modell | Motor | Használat szerint | Darabszám |
| Volkswagen Crafter | 2.0 TDI | Brigádszállító | 575 |
| Volkswagen Caddy | 2.0 TDI | Művezetői | 165 |
| Mercedes-Benz Sprinter | 2.0 dízel | Zárt dobozos (útellenőr) | 88 |
| Ford e-Transit | elektromos | Művezetői | 74 |
| Volkswagen Amarok | 3.0 TDI | Művezetői 4×4 | 51 |

Volkswagen Amarok V6 3.0 TDI (Kép: Vezess)
Autós közbeszerzések a közelmúltból
Két éve is eredményt hirdettek egy Magyar Közút Zrt. által által kiírt személygépjármű-flottás közbeszerzési eljáráson, amelyen 102 autóra 1,4 milliárdos ajánlattal nyert a Mészáros M1 Kft. az Átlátszó cikke szerint.
Korábban közel száz darab új járművet vásárolt az ORFK, egyenként bruttó 9,88 és 14,15 millió forint közötti áron. Az összesen 949,6 millióért beszerzett rendőrautókat számos különféle egység használatába állították.
Az előző kormány indította
Az ország legnagyobb állami vállalatai közé tartozó MÁV-csoport és a Magyar Közút még a választások előtt indított egy óriási, közös gépjárműbeszerzést legfeljebb 4113 db új jármű – személyautók, haszongépjárművek és speciális felépítményű járművek – négyéves tartós bérletéről, valamint a teljes körű flottakezelésről.
A beszerzésre azért volt szükség, mert a jelenlegi flottaszerződések novemberben lejárnak, azok nem hosszabbíthatóak meg, miközben a MÁV és a Magyar Közút alapfeladatainak folyamatos ellátásához a megfelelő járműállományt továbbra is biztosítani kell.
Vitézy Dávid miniszter szerint a becsült érték nettó 89,1 milliárd forint volt, a nyertes ajánlatok végösszege – amelyet a MOL résztulajdonában álló Mercarius Flottakezelő Kft. adott – ehhez képest 47,7 milliárd forint lett.
A tárcavezető szerint nemcsak a becsült értékhez képest sikerült jelentősen kedvezőbb eredményt elérni. „A mostani beszerzés egyes részeiben még a 2017-es (!) szerződésekhez képest is alacsonyabb ajánlati árak születtek, közel 10 év inflációja után. Ez különösen jól mutatja, hogy mekkora jelentősége van a valódi árversenynek” – állította Vitézy.
A folyamatot a MÁV Szolgáltató Központ (MÁV SZK) bonyolította, amely a MÁV-csoport központosított beszerzései mellett informatikai, pénzügyi, HR- és logisztikai feladatok jelentős részét is ellátja.
A beszerzés döntő szakasza már az új kormány hivatalba lépése után zajlott.
Fotón és videón a magyar rendőrség új sportkocsija, különleges múltja van
Egy Audi RS5 is segíti a rendőrök munkáját a budapesti és környékbeli utakon. Az autó korábban egy kábítószer-kereskedőé volt.



