A körítés kétségtelenül menő volt, igazi forró fesztiváli napot választott a kínai gyártó magyar képviselete, hogy bemutassa a Geely E2 részleteit Európának. Idén a Geely a Sziget Fesztivál főtámogatója, így a VIP-részeget is szépen belakták, ahol két E2 is pódiumra került, az egyik ráadásul egyedi, Sziget mintázatokkal.

De amire a leginkább kíváncsi volt mindenki, az az árazás: a kínai márka új elektromos kisautója 7 499 000 forintos akciós, bevezető ártól rendelhető Magyarországon.

De jöjjenek a részletek

A legolcsóbb, PRO felszereltségű modell listaára 7 999 000 forint, vagyis az akció nélküli összeg is elég versenyképes. Igaz, a Geely nincs egyedül ezen a szinten: a Leapmotor T03 szintén 7,49 millió forint körüli akciós áron jelent meg a hazai kínálatban, azonban a BYD Dolphin Surf és a Citroën ë-C3 már 8 millió fölött indul.

23 fotó

Nem annyira kicsi, mint amilyennek látszik

Az E2 formája inkább kedves, mint agresszív, sőt egyenesen mosolygós. Lekerekített fényszórói és rövid túlnyúlásai alapján könnyű apró városi miniautónak nézni, pedig 4135 milliméter hosszú, 1805 milliméteres széles, tengelytávja pedig 2650 milliméter.

A villanymotor a hátsó kerekeket hajtja, ami ebben az árkategóriában ritkaság, de azért nem kell rögtön egy farolós élményautót látni benne: a konstrukció elsősorban a helykihasználást és a fordulékonyságot szolgálja. A gyártó 4,95 méteres fordulási sugarat ad meg, a hátsó futómű pedig az olcsó kisautóknál megszokott egyszerű csatolt lengőkar helyett többlengőkaros. Hogy az európai utakon elvégzett hangolás mennyire sikerült, azt majd a hazai menetpróba mutatja meg.

Azonnal leakciózták a legolcsóbb kis villanyautó, itt a hazai ára, a Szigeten mutatták be 6

A helykínálat papíron az E2 egyik legerősebb oldala. A hátsó csomagtartó 375 literes, elől pedig egy további 70 literes tároló található. Ledöntött hátsó ülésekkel 1320 literre bővíthető a hátsó csomagtér.

Két akkumulátor, két eltérő karakter

Az alapmodellben 35,35 kWh kapacitású, lítium-vas-foszfát kémiájú akkumulátor dolgozik. A hátsó villanymotor 60 kW-os, azaz 82 lóerős, a hivatalos WLTP-hatótáv 252 kilométer. Ez egy városi, elővárosi használatra szabott kivitel: autópályán és télen ennél érezhetően kevesebbel érdemes számolni, de napi ingázásra otthoni vagy munkahelyi töltés mellett bőven használható lehet.

A Max, Max+ és Ultra változatok 47,14 kWh-s akkumulátort, 85 kW-os, azaz 116 lóerős motort és 345 kilométeres WLTP-hatótávot kapnak. Az alapmodell legfeljebb 60, a nagyobb akkus kivitelek 80 kW-tal tölthetők egyenáramról; a gyári adat szerint 30-ról 80 százalékra mindkét akkumulátor 26 perc alatt tölthető fel. Az összes változat végsebessége 130 km/óra, tehát az E2 nem hosszú autópályás etapokra készült.

Azonnal leakciózták a legolcsóbb kis villanyautó, itt a hazai ára, a Szigeten mutatták be 7

A táblázat alján az akciós, bevető árak láthatók.

Nagy képernyőt kapunk

Az utastér központi eleme minden változatban a 14,6 colos érintőképernyő és a Flyme Auto fedélzeti rendszer. A kijelző mérete kategórián felüli, de a használhatóságot nem colban mérik. A magyar nyelvű menü minősége, a telefonos kapcsolódás stabilitása, a frissítések gyakorisága és az, hogy a mindennapi funkciókhoz hány érintés szükséges, csak hosszabb használat során derül ki. A Geely felszereltségtől függetlenül 36 biztonsági és 24 aktív vezetéstámogató funkciót említ.

Az ár mellé szokatlanul hosszú garancia jár

Az E2 esetén a garancia 8 év vagy 200 ezer kilométer. Az európai garanciális feltételek szerint ez a hajtómotorra és annak vezérlésére is vonatkozik, a nagyfeszültségű akkumulátornál pedig legalább 70 százalékos kapacitást vállalnak a garancia ideje alatt.

Az első autók szeptemberben érkezhetnek meg a hazai kereskedésekbe, és a 7,5 millió forintos bevezető ár komoly nyomást helyez a konkurensekre. Ha a valós fogyasztás, a futómű, a vezetési élmény és a fedélzeti rendszer is rendben lesz, a többieknek valóban elő kell venniük a vastagabb radírt.

Ha szeretnél többet megtudni az autóról, itt megteheted, mi már vezettük a Geely E2-t: