Nem, nem minden magyar autós ilyen. És nem, a bunkóságot sem mi találtuk fel. De attól még vannak olyan visszatérő közlekedési minták a hazai járművezetők körében, amelyek nagyon is jellemzőek ránk, magyar autósokra.
Ráadásul a számok is alátámasztják a fenti állítást: egy friss felmérés szerint az emberek 27 százaléka gondolja úgy, hogy a sofőrök betartják a sebességhatárokat, és ugyanennyien hiszik el azt is, hogy vezetés közben nem mobiloznak. Amikor pedig magukról vallottak a jogosítvánnyal rendelkezők, csak 42 százalék mondta, hogy mindig szigorúan betartja a tempólimitet. Közben a KTI közlekedési kultúrával foglalkozó kutatása azt mutatta meg, hogy mindenki hajlamos kulturáltabbnak és szabálykövetőbbnek látni saját magát, mint a többieket.
Ez a kettő együtt pedig sok mindent megmagyaráz: a magyar autós kultúra egyik legnagyobb problémája nem feltétlenül az, hogy sok a rossz beidegződés, hanem az, hogy közben rengetegen meg vannak győződve róla, ők rendben vannak, mindig a többi autós a hülye.
Most pedig összeszedtünk 10 szokást, amely leginkább mérgezi a hétköznapi közlekedést.
1.- A másokra tapadás nemzeti sportja
Talán nincs is idegesítőbb annál, mint amikor valaki két méterre rád áll hátulról, mintha ettől hirtelen eltűnne előled a forgalom. Autópályán, főúton, de néha még lakott területen belül is állandó jelenség, hogy egyesek nem követési távolságban gondolkodnak, hanem nyomásgyakorlásban. Ez nemcsak bunkóság, hanem veszélyes is: féktáv, reakcióidő, útviszonyok, ezek mind létező dolgok, még akkor is, ha valaki épp nagyon menne.
2.- A gyorshajtás, ami már olyan természetes, mint levegőt venni
Magyarországon a sebességhatár sokak fejében inkább ajánlás, mint szabály. A hazai traffipaxok éves büntetési tételei azt mutatják, hogy alig van olyan autós, akit a pénzbírság rettent el a gyorshatjáról. Minden évben rekordbevételt hoznak az államnak a gyorshajtók:
„2024-ben az összes objektív felelősség alapján (beleértve a gyorshajtásokat is), valamint a Kkt. 20. §-ába tartozó sebességtúllépések miatt összesen 56 348 833 300 forint bírságot szabott ki a rendőrség” – közölte az Országos Rendőr-főkapitányság a Vezess megkeresésére.
3.- Mobil a kézben, szem félárbócon
Hiába köztudott, hogy a telefonozás vezetés közben életveszélyes, az utak képe alapján ez sokakat egyáltalán nem zavar. Piros lámpánál még csak-csak, de nálunk a kézben tartott telefon gyakran mozgás közben is előkerül: üzenet, navigáció, hívás, közösségi oldal, reels, tik-tok, teljesen mindegy, vezetés közben is görgetjük.
Pedig ha 50 km/órás tempóval haladunk és elolvasunk egy átlagos hosszúságú szöveges üzenetet, azalatt az idő alatt focipálya hosszúságú utat teszünk meg, “teljesen vakon”.
4.- Index? Minek? Majd kitalálod
A magyar utakon feltűnően sokan kezelik opcionális extraként az irányjelzőt. Sávváltás előtt elmarad, körforgalomból kifelé jövet elmarad, parkolásnál elmarad, kanyarodásnál meg néha már akkor villan fel, amikor már mindegy. Pedig az index nem udvariassági kellék, hanem alapinformáció a többi közlekedőnek.
Az egyik legrosszabb hazai beidegződés, hogy sokan nem kommunikálni akarnak vele, hanem letudni. Pedig a normális közlekedés egyik kulcsa pont az lenne, hogy ne találgatni kelljen egymás mozgását.
5.- A zebra előtti különös amnézia
Papíron a gyalogos elsőbbsége evidens, a gyakorlatban viszont sokszor olyan, mintha ez csak elméleti tudás lenne. A legrosszabb talán az a fajta mentalitás, amikor a sofőr nem lassít előre, hanem az utolsó pillanatig számolgatja, hogy átér-e még a gyalogos előtt. Mintha a zebra egy ügyességi pálya lenne, nem pedig kijelölt átkelőhely.
6.- Parkolás, mint önkifejezési forma
Fél kerékkel a járdán, keresztben két helyen, kapubejáró előtt, akadályozva a közösségi járművek forgalmát, járdát elzárva — a magyar városi parkolásban sokszor az a legmeglepőbb, hogy milyen kreatív tud lenni az ember, ha nem akar még harminc métert gyalogolni.
Ez a szokás azért különösen mérgező, mert mindenki látja, mindenki bosszankodik miatta, és közben egyre többen érzik úgy, hogy ha másnak lehet, akkor nekem miért ne…
7.- Az „én sávom, az én váram”
A sávváltás, besorolás és beengedés terén Magyarországon még mindig túl gyakori a területvédő ösztön. Sok sofőr nem forgalmi helyzetként, hanem presztízsharcként éli meg, ha valaki elé szeretne sorolni. Mintha attól, hogy beengedsz egy autót, személyes vereséget szenvednél.
Ezért van az, hogy sok helyzet teljesen feleslegesen elmérgesedik. Dudálás, gyorsítás, rázárás, erőből előremenés — pedig a közlekedés nem verseny vagy rangsor, hanem együttműködés. Legalábbis annak kellene lennie.
8.- A belső sáv kibérlése
Autópályán és többsávos utakon sokan egyszerűen beköltöznek a belső sávba. Akkor is, ha a külső üres, akkor is, ha nem előznek, és akkor is, ha mögöttük már feltorlódik a sor. Ez az egyik legtipikusabb példája annak, amikor valaki nem a forgalom egészét nézi, hanem a saját kényelmét, vagy full vakon van a “tarts jobbra” szabályt illetően.
Aztán persze ebből következik a levillogás, a jobbról előzés, a felesleges fékezés és az általános idegbaj. Egy rossz beidegződés szépen kitermeli a következőt!
9.- A szabályok kreatív értelmezése
A magyar autós egyik legismertebb önfelmentő mondata, hogy „de hát mindenki így csinálja”. Ez vonatkozhat a sárgán átsuhanásra, a tiltott megfordulásra, a záróvonalon előzésre, a kanyar levágására, a rövid idejű szabálytalankodásra vagy akár a „csak egy percre álltam meg” indokra is. Ez a hétköznapi ügyeskedés azért káros, mert látszólag apróságokból rak össze egy kaotikus közlekedési kultúrát. Ráadásul épp az a veszélyes benne, hogy a többség nem is érzi súlyosnak, hiszen már megszokott.
10.- Az örök reflex: mások a bunkók, én csak haladnék
Talán ez a legmagyarabb autós szokás mind közül. Az, hogy magunkat általában normális, ügyes, gyors, de korrekt sofőrnek látjuk, a többieket pedig bénának, lassúnak, agresszívnek vagy ostobának.
Vagyis a magyar közlekedési morál egyik fő problémája az önkritika hiánya. Mert amíg mindenki úgy gondolja, hogy ő csak reagál a sok idiótára, addig valójában senki sem érzi magát a probléma részének.
A magyar autós kultúra legnagyobb baja talán nem is az, hogy vannak benne borzalmas szokások, hanem az, hogy ezeket túl sokan tekintik normálisnak. És amíg ez így marad, addig a dudálás, a villogás, a tolakodás, a telefonnyomkodás és a „nekem szabad” logika velünk marad.
+1.- A büntetőfékezés: így csináld jól!
