A BMW, Subaru és Porsche sofőrök „nagyobb valószínűséggel okoznak balesetet” – derül ki egy a Journal of Social Marketing-ben közölt kutatásból, amelyet Guardian magazin szemlézett. A több mint 400 000 brit közúti balesetet vizsgáló tanulmány megállapította, hogy amikor a „kockázatos vagy agresszív manőverek” szerepet játszottak az ütközésekben, a különböző márkák között jelentős különbség volt a sofőrök bűnösségében.

A szabálytalan vezetés – mint a gyorshajtás, a piros lámpán való áthajtás, a záróvonalon való előzés vagy a gyalogos-átkelőhely figyelmen kívül hagyása – nagyobb valószínűséggel történt meg, ha egy Subaru, Porsche vagy BMW volt érintett, mint ha egy Škoda vagy Hyundai.

A tanulmányt készítő kutatók szerint a márkaépítés lehet a hibás. „Ha minden változó (a vezetők életkora, az út típusa – a szerk.) egyenlő, akkor minden modellben ugyanolyan arányú agresszív manővereket várnánk” – nyilatkozta a vezető szerző, Alan Tapp, a Nyugat-Angliai Egyetem társadalmi marketing professzora. Csakhogy a beszámoló szerint a Közlekedési Minisztérium ütközési adatai nagyobb arányban mutattak ki ütközéseket azoknál a márkáknál, amelyeket úgy jellemzett, hogy reklám és a marketing szempontból a „teljesítményautózást ünnepli”.

Ezek az autósok okoznak nagyobb valószínűséggel balesetet 1

„Ez tyúk és tojás esete” – tette hozzá Tapp. „Az agresszív sofőrök bizonyos autókat választanak, vagy a márkák rontják a helyzetet? Tudjuk, hogy egyes autómárkák évente több százmillió dollárt költenek világszerte autóik reklámozására olyan képekkel, amelyek egyes esetekben finoman utalnak a márkájuk és a nagy teljesítményű vezetés közötti kapcsolatra. Azt is tudjuk, hogy egyes márkák formatervezése vonzónak tűnik azon járművezetők számára, akik feszegetnék a teljesítmény határait.”

A szakember kifejtette, hogy tudja, hogy az említett márkák betartják a reklámokra vonatkozó törvényeket, de az adatokat látva szerinte a gyártóknak és a szabályozó hatóságoknak meg kellene vizsgálniuk újra, hogy a modern marketingtechnikák milyen módon lehetnek káros hatással a közúti biztonságra.

Dan Campsall, az Agilysis közlekedésbiztonsági tanácsadó szakembere elmondta: „Miközben a gyártók mindenféle innovatív technológiát vezetnek be a biztonság javítása érdekében, a gépkocsivezető még mindig ember, és vegyes üzeneteket küldünk neki arról, hogy mit várunk el tőle vezetés közben”.

A kutatásra válaszul a Porsche szóvivője elmondta: „A biztonság a volánnál a legfontosabb számunkra”, hozzátéve, hogy minden vásárlót meghívtak a Silverstone-i Porsche Experience Centerbe, „hogy megértsék az autójukat, és egy brit B-útvonalat utánzó pályán tökéletesítsék vezetési képességeiket”.

Ezek az autósok okoznak nagyobb valószínűséggel balesetet 2

A leginkább érintett márka a Subaru Egyesült Királyság-beli szóvivője elmondta, hogy a márka a tanulmányban vizsgált 2011-2015-ös adatok óta megváltoztatta kínálatát és fókuszát, és hozzátette: „Alapvető pilléreink a biztonság és a megbízhatóság. Már nem importáljuk az Egyesült Királyságba a raliversenyzésből eredő sportos kínálatot. SUV modelljeink nagyon is családközpontúak, és büszkék vagyunk arra, hogy az Euro NCAP 5 csillagos minősítéssel rendelkezik a teljes kínálatban.”

„A BMW-nél semmi sem fontosabb a biztonságnál…- nyilatkozta a lapnak a német márka szóvivője.  „Ez tükröződik abban is, ahogyan az Egyesült Királyságban forgalmazzuk autóinkat, és sok időt és gondot fordítunk arra, hogy megfeleljünk a Reklámügyi Hatóság által meghatározott magas szintű előírásoknak.”

Az Egyesült Királyságban minden marketing- és reklámtevékenységet szigorú előírások szabályozzák, beleértve a reklámkódexeket, amelyek szigorúan tiltják a nagy sebességű és felelőtlen vezetés ábrázolását. Egy James Bond vagy egy Halálos Iramban film viszont nem reklám.