Nagy a várakozás a hamarosan kezdődő KGFB-kampány előtt, ám ezúttal nem az olcsóbb biztosítót választani szándékozó ügyfelek ülnek tűkön, hanem a netes alkuszoldalak,és maguk a biztosítók. A piacot ugyanis jelentősen felkavarta a kormány javaslata a biztosítási adó bevezetéséről.

5-10 százalékos árcsökkentéssel szállhatnak be az ügyfelekért folyó versenybe a biztosítók, ám a tervbe vett 30 százalékos baleseti adó jövőre mégis megemeli a kötelező biztosítás díját. Az ügyfeleknek azonban érdemes az ár mellett mást is megnézni
Hiába csökkentenének a biztosítók, januárban vastagabb csekket hoz a postás
Talán utoljára lehet díjcsökkentéses kampánnyal számolni
4 fotó
Hiába csökkentenének a biztosítók, januárban vastagabb csekket hoz a postás

Hiába csökkentenének a biztosítók, januárban vastagabb csekket hoz a postás

Hiába csökkentenének a biztosítók, januárban vastagabb csekket hoz a postás


A biztosítók  – ha hinni lehet a jóslatoknak – az utolsó nagy rohamok egyikét indíthatják az ügyfelekért, miután lassan, de biztosan csökken azon ügyfelek száma, akiknek a szerződése január elsejétől hatályos. (A korábbi változások szerint azok esetében, akik 2010. január elseje után vettek autót, már nem december elseje a felmondás lehetséges utolsó napja, hanem a szerződés megkötését megelőző 30. nap – ha például szeptember 26-án vettek kocsit, akkor augusztus 27. Így a kocsi-váltásokkal lassan egyre kisebb lesz a jelentősége a novemberi kampányidőszaknak – bár az árak még mindig október végén derülnek ki).

A mostani időszak nagy kérdése, hogy miként reagál a piac a biztosítási adó bevezetésére, amely – a tervek szerint – 30 százalékkal megemeli a 2012-es díjakat. A biztosítók díjaiban az új teher nem látszik majd, ám ha az Országgyűlés elfogadja a jogszabálytervezetet, akkor január elseje után mindenki közel a harmadával többet fizet majd annál, mint amennyire leszerződött.
 
Piaci becslések szerint 5-10 százalékos díjcsökkentésre lehetett volna számítani az adók nélkül számítva – a kedvezőbb baleseti statisztikák erre alapot nyújtanak. A szakértők szerint ilyen mértékű árcsökkentésre azért is szükség van, hogy a szolgáltatók magukhoz tudják csábítani az ügyfeleket – ez az a megtakarítás, amiért már érdemes új társasághoz menni. Most viszont azok, akik ezen az áron leszerződtek, könnyen lehet, hogy januárban ennél 30 százalékkal magasabb összeget tartalmazó csekket kapnak kézhez. Hiszen közben valószínűleg megszületik a jogszabály.

Talán utoljára lehet díjcsökkentéses kampánnyal számolni

Talán utoljára lehet díjcsökkentéses kampánnyal számolni

A lényeg tehát: idén majdhogynem utoljára lehet díjcsökkentéses kampánnyal számolni, miközben a januári végszámla összességében mégis magasabb lesz, várhatóan olyan 15-20 százalékkal. Piaci elemzések szerint ebből két dolog következhet. Egyrészt most minden korábbinál többen válthatnak biztosítót (a rekord 1,5 millió csere volt 2009-ben), másrészt feltételezhetően a következő években sokkal kisebb lesz a vándorlók száma.
 
Nem kérdés, hogy a legtöbben a biztosítás ára alapján döntenek, érdemes azonban az autótulajdonosoknak mást is megvizsgálni. Sok kényelmetlenségtől óvhatja meg magát az a sofőr (pláne, ha nem nagyon használ internetet – a négymillió biztosított között százezrekről is beszélhetünk), aki megnézi, hogy a kiválasztott biztosítónak van-e ügyfélszolgálata a lakhelye közelében. Vagy éppen csak egy budapesti központtal rendelkezik.
 
Érdekes kérdés, hogy az autójukkal kapcsolatban így-úgy létező márkahűség mennyire lehet jellemző a biztosítóválasztásnál. Mennyi ereje van itt a biztosítói brandnek, hiszen nagyon különféle méretű és múltú szolgáltatók versenyeznek? “Két biztosítási ajánlat között körülbelül háromezer forintos különbségig van ereje a brandnek,  afölött már váltanak az emberek” – mondta az egyik alkuszcég vezetője.

Öldöklő küzdelmet hozhat a KGFB-kampány 7 Ha az új adófajta miatt növekednek az árak, spórolhat-e valamin az autós? A válasz egyértelműen igen, mégpedig a cascóján. Általános piaci tapasztalat, hogy míg a kötelező biztosításuk kiválasztásánál 1-2 ezer forint különbség is döntő lehet, a jellemzően magasabb havi díjú cascóval kapcsolatban alig válogatnak az ügyfelek, holott az alkuszcégek honlapjain ezt ugyanúgy megtehetnék.

Az előttünk álló KGFB-kampányban a várakozások szerint pont a nagy verseny miatt sok biztosító megpróbálja majd megkülönböztetni magát a többiektől. Ezt azt jelenti, hogy például kedvezményes casco-ajánlatot csapnak a kötelező biztosítás díja mellé.
 
Készült a Pénziránytű Alapítvány támogatásával

További cikkek a témában a www.mindennapipenzugyeink.hu weboldalon