xDrive - a BMW másik énje


[bekkep]A BMW fanok márkaszeretete mögött szinte mindenkinél ott áll a hátsókerék-hajtás. Nemcsak a gyorsulás, vagy a jobb irányíthatóság, de bizony a farolás, a driftelés is komoly hagyományokra tekint vissza a bajorok autóinál. Ha leesik a hó vagy az eső, sok BMW tulajnak mosolyra görbül a szájra, és indul kilinccsel előre kanyarodni.

Akadnak viszont olyanok is, akik a nagyobb stabilitást és az összkerék-hajtás által nyújtott további előnyöket kedvelik. Nekik az xDrive szó jelenti a megoldást. Így hívják a BMW összkerék-hajtási rendszerét, amiről meglehetősen keveset hallani.

Ez a rendszer dolgozik az X5-ös, és az X3-as szabadidőautóban is, valamint az 5-ös, és a 3-as sorozat limuzin és kombiváltozataiban is. A BMW Experience xDrive roadshow-ján közelebbi tapasztalatokat szereztünk.



xDrive – intelligens

[bekkep]Jelenleg összesen 20 BMW modell érhető el összkerék-hajtással, mindegyik xDrive rendszerű. Technikailag mindössze abban térnek el, hogy az X sorozatnál az osztóműben lánc, a 3-as és 5 sorozatban fogaskerék továbbítja a hajtást.

Tömören összefoglalva az xDrive rendszer egy elektronikus szabályzású lamellás tengelykapcsolót jelent, amely mindig az útviszonyoknak leginkább megfelelő nyomatékelosztást végez. Azért, hogy alapvetően ne veszítse el dinamikus vezethetőségét a BMW, normál egyenesfutás esetén 60:40 arányban oszlik meg a nyomaték a hátsó és az első tengelyek között.

Szélsőséges esetekben az első és a hátsó tengely teljes mértékben leválasztható egymásról vagy éppen mereven össze is köthető. A DSC (menetstabilizáló) érzékelőivel szoros együttműködésben a hajtás ezredmásodpercek alatt reagál, és előfordulhat, hogy még a megcsúszás, vagy a kerék kipörgése előtt is be tud avatkozni, a feldolgozott adathalmaz alapján.

A lényeg változatlan

[bekkep]Akárcsak a többi összkerék-hajtásnak, az xDrive-nak is a tapadásnövelés a célja. Ez a gyakorlatban annyit jelent, hogy laza szerkezetű talajra vagy csúszós útfelületre is nyugodtan bezavarhatjuk autónkat. Ahogyan a BMW egyik vezetéstechnikai trénere fogalmazott: van jobb személyautó, és terepjáró is, de szerinte a kettő között az xDrive a legjobb kompromisszum.

A nehezebb terepen kívül máshol is hasznos lehet a hajtás. Gyors reakcióideje jelentősen biztonságosabb kanyarvételt tesz lehetővé, azonnal korrigálja az alul – vagy túlkormányzottságból eredő negatív irányváltozásokat.


Oldalanként különböző tapadású útfelületen az elektronikus differenciálzár segít, ami az egyes kerekek kipörgését fékezessél gátolja meg a DSC felhasználásával. Ennél ritkábban használatos funkció a HDC (Hill Descent Control) lejtmenet-szabályzó, amely fékezés nélkül is azonos sebességű, óvatos ereszkedést tesz lehetővé.

A feladatok

[bekkep]Első feladatunknak, a vészfékezés közben való kikerüléses manővernek, az oktató szerint sem volt a köze az összkerék-hajtáshoz, mindenesetre jó móka volt. Annál inkább a következő feladatnál, ahol komoly emelkedőkre másztak fel az X3-asok és X5-ösök, különösebb megerőltetés nélkül, mindezt homokos talajon.

Itt próbálhattuk ki a lejtmenet-vezérlő funkciót is, ami stabilabb ereszkedést tesz lehetővé, mintha manuálisan, lábbal próbálnak pórázon tartani az autót. Persze utcai autós számára a 3 és 5-ös sorozat nyújtja a legnagyobb élvezetet.

A 25 és a 30-ra végződő hármasokhoz lehet xDrive-ot rendelni, utóbbiból dízel és benzines változatban is. Utolsó és egyben legizgalmasabb feladatunkat, az erdei úton való haladást egy 330xi-vel, és egy 330xd-vel abszolváltuk.

Így is pörög

[bekkep]Nem kell megijedni, az xDrive-val is lehet vadulni. Kikapcsolt menetstabilizálóval a laza, homokos talajon nagyobb gázadásra egyszerre indultak egy helyben forgásnak a kerekek, látványos porfelhőt hagyva magunk után, mindezt automata váltóval.

A két háromliteres hármas nagyon állat, nehéz lenne választani közülük. A benzines pirinyóval fürgébb csak, a dízel viszont szinte bármilyen fordulatról elemi erővel húz, az xDrive és az automata váltó érzésre fikarcnyit sem lassítja.

Aki összkerék-hajtású autóban gondolkozik, annak muszáj kipróbálni az xDrive-os BMW-t. Élményben szinte egyáltalán nem csorbítja a hátsókerék-hajtású testvérek erényeit, viszont számtalan előnyös tulajdonsággal bír. Ráadásul mindjárt esik a hó!