Egyik kerékpárra szerelhető gyermekülés sem felelt meg a biztonsági követelményeknek abból az öt fajtából, amelyeket a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság tesztelt. A hatóság négyfajta csomagtartóra és egy előre szerelhető gyermekülés biztonságosságát vizsgálta, és  megállapította, hogy a biztonsági követelményeknek egyik gyermekülés sem felel meg.

Ötből öt gyerekülés bukott meg a hatóságnál 1
Ötből öt gyerekülés bukott meg a hatóságnál 2

Ötből öt gyerekülés bukott meg a hatóságnál

Ötből öt gyerekülés bukott meg a hatóságnál

Ötből öt gyerekülés bukott meg a hatóságnál 31
Összecsukva csekély helyigényű még egy utánfutó is
Pár perc múlva teljes pompájában ragyog majd, minden előképzettség nélkül is egyszerű összerakni
A sztárvendégre is szigorúan sisakot húzunk
Attila bácsi, ez így nem lesz jó, túl laza az övem!
András apukán nincs sisak, de ez csak a szerző trógersége, ugyanis annyi kacatot hozott magával, hogy a fejfedő véletlenül otthon maradt
Ez az apróság félmillió forint. Viszont igazi profi darab.
Esőben két lépcsőben csökkenthetjük a vízkárokat. Van teljesen vízálló állapot is.
Nincs gyerek, akinek ez ne jönne be
Fényvisszaverő prizmák a keréken, illetve hátul is
A csavaros kötés mellett még egy biztonsági heveder is óvja a családot a szétszakadástól
Jótanácsok a rúdon
Rugalmas ponton csatlakozik a kerékpárhoz az utánfutó
Apró zsebek az italoknak, csokinak, plüss-izéknek
Apa pénztartaléka a legjobb kezekben
Ha a bringa felborul, az utánfutó akkor is talpon marad
Hülyeségnek tűnhet, de fontos dolog a kis lábak rögzítése
Itt ha lehet még fontosabb a sisak
Ugye mondtam. Eszter kaszkadőr simán vette a lassított felborítást.
A legnagyobb problémája, hogy szúr a fű
Papát mogyoróvesszővel lehet gyorsabb haladásra ösztökélni
András apuka még mindig fejfedő nélkül pózol, de ez továbbra is a szerző hibája. Szerencsére mindössze 100 métert felelőtlenkedtünk.
Gyermekeknek szinte nyithatatlan ez a zár. Két erős kéz kell hozzá.
Az utánfutó összeszerelése teljesen szerszámmentes feladat
A jó bringás ülés állítható háttámlájú
A jó bringás ülés állítható háttámlájú
Egy-egy üléshez több tartó-adaptert is lehet vásárolni
Lábrögzítő
Fotó megosztása:
Papát mogyoróvesszővel lehet gyorsabb haladásra ösztökélni

Papát mogyoróvesszővel lehet gyorsabb haladásra ösztökélni


A legnagyobb, balesetveszélyt jelentő hiba, hogy az ülést nem lehet megfelelően a kerékpárhoz rögzíteni, így az akár le is eshet. Az ülőfelület háttámlájának és a lábtartóknak az előírástól eltérő mérete, valamint a lábtartó hiánya és a gyengén terhelhető lábrögzítő pánt is baleseti kockázatot jelent. Sérülésveszéllyel járhat továbbá, hogy a felszerelt ülés elérhetőségi zónájában nem megengedett méretű nyílások vannak, amelyekbe a kisgyermek ujjai beszorulhatnak.

Szintén balesetveszélyes a biztonsági öv hiánya, illetve annak könnyen nyitható csatja. Felületi sérüléseket okozhatnak emellett az ülésnek a gyermek által elérhető részein lévő sorjás élei és sarkai – állapította meg az NFH vizsgálata. A nem biztonságos gyermekülések forgalmazását a hatóság azonnali hatállyal felfüggeszti. Az NFH a következő években is szúrópróbaszerűen vizsgálni fogja a kerékpárra szerelhető gyermeküléseket.

(Forrás: MTI)