Az új autók forgalomba helyezése júliusban három, augusztusban pedig 4,5 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit ‒ közölte az Európai Autógyártók Szövetsége (ACEA). Január és augusztus között 7,55 millió új autót helyeztek forgalomba az EU-ban, 5,3 százalékkal többet, mint egy évvel korábban.
A növekedésben jelentős szerepet játszottak a villamosított hajtású modellek. Az első nyolc hónapban 1,64 millió tisztán elektromos autót regisztráltak, ami az újautó-piac 21,7 százalékát tette ki, szemben az egy évvel korábbi 15,8 százalékkal. A hibrid autók 36,6 százalékos részesedéssel a legnépszerűbb hajtásláncnak számítottak, míg a plug-in hibridek részesedése 10 százalékra emelkedett. Ezzel párhuzamosan a benzines és dízelautók együttes piaci részesedése 37,5 százalékról 29 százalékra csökkent.
Különösen gyorsan növekedett a kínai autógyártók jelenléte az uniós piacon. Az ACEA adatai szerint a BYD részesedése a január‒augusztusi időszakban 0,9 százalékról 2,4 százalékra emelkedett, miközben értékesítése több mint két és félszeresére, 177 752 darabra nőtt.
A kínaiak szándékosan túl olcsón adják az autóikat?
A BMW új vezérigazgatója szerint egyes kínai autókat Európában olyan alacsony áron kínálnak, amely gazdaságilag nehezen indokolható. Miközben Kínában az autópiac idén várhatóan 24 millióról 20 millió alá zsugorodik, a gyártási kapacitás továbbra is közel 30 millió jármű, így akár 10 millió autó kerülhet exportra, ami erős árnyomást okoz világszerte. A BMW vezetője szerint a kínai gyártók ráadásul már technológiailag is egyre komolyabb vetélytársak, ezért nem újabb vámokat, hanem tisztességes versenyfeltételeket és politikai megállapodást sürget, miközben Európának saját versenyképességét is javítania kell.
Az SAIC Motor piaci részesedése 1,9-ről 2,2 százalékra, a Chery Automobile-é 0,5-ről 1,5 százalékra emelkedett. A Leapmotor részesedése 0,8 százalék volt, a Geely-csoport részesedése 2,7 százalékon maradt. A felsorolt kínai csoportok együttesen 9,6 százalékos részesedést értek el az uniós újautó-piacon, szemben az egy évvel korábbi 6,2 százalékkal. Az ACEA adatai szerint a BYD értékesítése 163 százalékkal, a Cheryé 251 százalékkal, a Leapmotoré pedig 427 százalékkal nőtt egy év alatt.
A nagy európai gyártók közül a Volkswagen-csoport január és augusztus között 1,3 százalékkal több, 1,999 millió autót értékesített az EU-ban, piaci részesedése azonban 27,5 százalékról 26,5 százalékra mérséklődött. A BMW-csoport értékesítése 4,8 százalékkal, a Mercedes-Benzé 3,5 százalékkal nőtt, míg a Renault-csoporté 4,0 százalékkal, a Hyundai-csoporté 2,2 százalékkal csökkent. A Volkswagen-csoporton belül a Porsche értékesítése 13,2 százalékkal esett vissza az első nyolc hónapban.

Magyarországon augusztusban 9355 új autót helyeztek forgalomba, 8,2 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Január és augusztus között 95 929 új autó kapott rendszámot, ami 12,1 százalékos növekedés. A tisztán elektromos autók értékesítése 9224-re, 29,6 százalékkal nőtt, a plug-in hibrideké pedig 8414-re, 111,6 százalékkal emelkedett.
Hibridekből 48 695 darabot helyeztek forgalomba, 12,0 százalékkal többet az egy évvel korábbinál. A benzines autók száma 19 761 volt, 3,2 százalékkal kevesebb, a dízeleké pedig 9211, ami 9,3 százalékos visszaesést jelentett.
A Vezess nemrég tesztelt egy kínai autót, ami sokak számára lehet jó megoldás:



