A londoni rendőrség hétfői közleménye szerint a Kensingtonban, Chelsea-ben és a Hyde Parkban, péntektől vasárnapig tartó ellenőrzés során lefoglalt járművek összértéke meghaladja a 8 millió fontot (3,39 milliárd forint).
Vezetőikben az volt a közös, hogy többnyire érvényes biztosítás nélkül, illetve több esetben is a forgalomra és az autós társaikra veszélyesen vezették a járműveiket. A 3,7 millió font (1,56 milliárd Ft) értékű, és mindössze 499 példányban elkészült Ferrari Monza SP2 típusú autó elkobzásával kapcsolatban azt közölték, hogy mindössze egy napja volt az országban. A vezetője csak fél órája ült a volánnál amikor megállították, és az ellenőrzés során kiderült, hogy biztosítás nélkül közlekedett, a sofőrnek pedig csak ideiglenes vezetői engedélye volt.
A gépkocsik közül tizenötöt a rendőrség azon új hatáskörei alapján koboztak el, amelyek a forgalom veszélyeztetésének súlyára való tekintettel lehetővé teszik a hatóság számára, hogy a sofőr figyelmeztetése helyett lefoglalhassa a járművet. A razziasorozat lebonyolítását irányító főfelügyelő, Geoff Tatman azzal indokolta az akciót, hogy az érintett kerületek lakói kérték a rendőrség beavatkozását, miután elegük lett a veszélyesen közlekedő autósokból.
„Az ilyen műveletekben őrizetbe vesszük ezeket a sofőröket és lefoglaljuk az autójukat, hogy garantáljuk a közutak biztonságát, és világossá tegyük az ilyen autóvezetők számára, hogy nem tűrjük a felelőtlen és veszélyes viselkedést” – tette hozzá a felügyelő.
A rendőrség azt is tudatta: az egyik őrizetbe vett férfit orgazdasággal és pénzmosással is meggyanúsították, miután 19, különféle nevekre szóló bankkártyát és több mint 2500 font készpénzt találtak nála. Emellett voltak olyanok, akiket biztosítás nélküli autóvezetéssel és kábítószerbirtoklással, zaklatással és a köznyugalom megzavarásával, és a bevándorlási törvények megsértésével gyanúsítottak meg.
Alábbi cikkünkben olvashatsz a méregdrága, tető nélküli Ferrari Monza SP2-ről:




