A Renault-csoport 2022-ben kezdte el az integrált Google funkciókkal szerelt OpenR infotainment rendszert beépíteni típusaiban

Az elérhető alkalmazások körét azóta rendszeresen bővítették, most pedig sor került a Google saját generatív mesterséges intelligenciájára, a Geminire is.

A funkció elvileg bármelyik, OpenR rendszerrel szerelt modellre letölthető ingyenes, vezeték nélküli szoftverfrissítés formájában, de az ügyfélnek aktívan jóvá kell hagynia a telepítést. Ha bármilyen okból mégsem használnál a Geminit, később bármikor visszatérhetnek a korábbi Google Asszisztenshez.

4 fotó

A Gemini persze többet tud annál: értelmezi a beszélgetés kontextusát, a beszélők szándékát, képes összetett kéréseket is feldolgozni, valamint részt venni természetesnek ható, folyamatos beszélgetésben.

Később jön a Gemini Live, ahol tényleg elég csak beszélni, nem kell mindig „felébreszteni” a rendszert, bármikor félbeszakíthatjuk az asszisztenst, és az képes később ismét felvenni a beszélgetés fonalát. Sőt, beszéd közben nyelvet is válthatunk, a Gemini alkalmazkodik.

Az  OpenR rendszeren keresztül a Gemini képes bizonyos járműfunkciók közvetlen vezérlésére, a klímaberendezéstől a navigációs rendszerig, a médialejátszótól a beállításokig, és így tovább.  Emellett a jármű adatait (pl. fennmaradó hatótávolság) figyelembe véve tud útvonalat tervezni.

Mesterséges intelligencia költözik a Renault-kba 5

Ugyanez a Gemini funkció máshol is igénybe vehető, ha ugyanabból a Google fiókból indítjuk, így az autóban elkezdett beszélgetést otthonunkban folytathatjuk, vagy fordítva.

A Renault és a Google reményei szerint a Gemini integrálása csökkenti majd a vezető figyelmének az elterelését (mert nem kell az érintőképernyővel bajlódni), leegyszerűsíti egyes funkciók elérését, és a mindennapokban kényelmesebbé és praktikusabbá teszi a jármű kezelését.

A Gemini a bevezetéskor tizenhárom nyelven beszél, a magyar nincs közöttük. Addig sincs gond, ha beszélsz angolul, franciául, németül, svédül, hollandul, olaszul, spanyolul, japánul, lengyelül, portugálul, dánul, norvégul vagy törökül. Ha egyik nyelvet sem bírod, jó hír, hogy a Google folyamatosan bővíti a portfóliót.

Mesterséges intelligencia költözik a Renault-kba 6