A mezőgazdasági munkák idején nem ritka látvány a sáros, csúszós aszfalt. Az új szabályozás azonban világossá teszi: a földekről érkező járművek vezetőinek még a szilárd burkolatú útra hajtás előtt meg kell tisztítaniuk a gépet – írja a Heol, bár hivatkozási alapként nem jelöltek meg hivatalos forrást.
A cél, hogy az aszfalt ne váljon veszélyes, a sártól csúszóssá, amely balesetek forrása lehet. Aki elmulasztja letakarítani az utat, az a korábbinál jóval súlyosabb következményekre számíthat 2026 szeptemberétől, már ha akkor bevezetik az új KRESZ-t, amelynek a tervezetében ez is szerepel.
Fontos változás lehet még, hogy a tisztítási kötelezettség már nem csupán a kerekekre vonatkozik. A jármű teljes szerkezetének – beleértve például az ekét vagy a tárcsát – sármentesnek kell lennie, hiszen menet közben ezekről is lehullhat a szennyeződés.
Ha mégis sár kerül az útra, a gépkezelőnek haladéktalanul lépnie kell:
- Elsőként gondoskodnia kell az úttest megtisztításáról, mivel a sárfelhordás önmagában szabálysértésnek minősül.
- Amennyiben marad szennyeződés, mindkét irányból figyelmeztető táblát kell kihelyezni – például „Veszélyes úttest” vagy „Sárfelhordás” jelzéssel.
- Jelentősebb mértékű szennyezés esetén a közút kezelőjét is értesíteni kell.
Komoly bírságok jöhetnek
A mulasztás ára igencsak borsos lehet. A helyszíni bírság több tízezer forintra rúghat, míg közigazgatási eljárás esetén – különösen, ha balesetveszély vagy lakossági bejelentés is felmerül – akár a 150–300 ezer forintos tartományba is eshet az összeg. Ráadásul a közút kezelője a takarítás költségét is kiszámlázhatja, ami óránként szintén jelentős tétel.
Teljes felelősség figyelmeztetés nélkül
A legnagyobb változás a felelősségi szabályokban rejlik. Ha egy autós a sár miatt megcsúszik és balesetet szenved, miközben nem volt kint figyelmeztető jelzés, a mezőgazdasági gép üzembentartója viseli a teljes anyagi felelősséget. Emellett a gondatlan veszélyeztetés megállapítása is könnyebbé válhat, ami akár büntetőjogi következményekkel is járhat.
Szóval többek között ez várható akkor, ha ősszel elfogadják a friss KERSZ-tervezetet. De már ez a dátum sem biztos, korábbi cikkünkből kiderül, hogy valószínűsíthetően 2027-ben léphet hatályba a dolog.

